Vörös Viktória | Esztergomi fák 1-2.

Szépirodalom - vers

Esztergomi fák 1-2.

Nyár

A fák fölfénylettek ma az udvaron
lombjuk színes sátor szövedéke
átütött rajta a nap
mint mikor beköszönt a béke

Letette rozsdás sisakját a harcos
megfestette vele a füveket
mintha nem öldökölte volna végig a nyárt
dárdás napsugárral kegyetlen keze

Most szelíd arcát egy őz beleejti
a tört tenyér biztos öblébe
Barna szeme a távolt fürkészi
ina megremeg az ősz ütemére

Juhar

Foltokból áll a fényruhátok
arany csorog le ágatokról és
naplemente rajzol körétek kéket
ó, juharjaim felkiáltójele!

Veletek akarok szállni, ti égi ernyők
messzire szórva jáspisdíszeim
hogy tündököljön az éjszakában
tarajos vihar dárdás serege

Mert boldog erdő sokaságán
érződik gyanta és avar
Őzjárta úton meglapul a patak friss lehellete
belemártózik a hold karéjába egy-egy izzó csillag
lába egy másik bolygón partot ér
Révész várja ott és átkelő:
vízszínen tükröződő másik fény

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Esztergomi fák 1-2.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés