Kő-Szabó Imre | Piros Mozdony és a Sárga Busz

Szépirodalom - próza

Piros Mozdony és a Sárga Busz

A fiatal Piros Mozdony ott állt Rétlapos állomás második vágányán, mögötte két piros kocsi. A Piros Mozdony még fiatal volt, nemrég került ki a gyárból. Szépre tervezték és szépre is készítették el. Piros testét behálózták a csövek, melyek feketére voltak festve, a kémény szélén széles fehér csík futott körbe. Elől két nagy lámpa, hogy ha este kell mennie, jól lásson. A lámpák rézből készültek, szépen ki voltak szidolozva, csak úgy ragyogott. A vezetőfülke felett, középen volt a sípja, olyan hosszúkás, rúd alakú. Fényesre volt polírozva, éles, fiatalos hang jött ki belőle, ha kedve szottyant fütyülni. Öt kereke volt, mindkét oldalon, középen három nagyobb, ezen volt az összekötő csatló, amely hajtotta a síneken. A hozzá kapcsolt két piros kocsi oldalán 1-es és 2-es számok. Ezek jelezték az osztályokat, belül szép, tarka huzattal bevont ülések. Piros színük miatt, illettek egymáshoz, így hárman szép együttest alkottak, ez egy személyszállító vonatszerelvény volt.

A fiatal Piros Mozdony Rétlapos és Domboshát között szállította az utasokat, naponta négyszer. Kétszer egyik irányba, kétszer visszafelé. A Piros Mozdony már ezen a harminc kilométeres szakaszon, melyet negyven perc alatt tettek meg hármasban, ismerte az állomásokat. Ahogy Rétlaposról elindultak, mindjárt Mezőrét volt az első állomás. Ezután következett Pipacsvölgy megálló, majd a vasutat egy régi kövesút keresztezte. Ez az út vitt Hajtóút nevű községbe. Nevét onnan kapta, hogy a régebbi időkben, ezen az úton hajtották a teheneket, lovakat, meg a malacokat a vásárra. Aztán a vasút egy nagy kanyarral Homokos megállóhoz ért. Itt tényleg minden homokos volt. Nem is lehetett itt mást látni, csak szőlőt és elszórtan gyümölcsfákat. Meg a mezsgyék szélén, fürtös akácot, mert ez a fa, szinte mindenütt megtalálható volt. Innen kellett még vagy öt kilométert mennie a Piros Mozdonynak és Kéttorony nevű faluhoz ért. Érdekességképpen a többi falusi templommal szemben, itt két tornyot építettek, mind a kettőben volt harang. Majd a végállomás következett: Dombhát. A falut apró dombok vették körül.

Piros Mozdony naponta járta ezt a kijelölt útszakaszt. Nem volt elkeseredve, sőt többségében vidám volt. Fakadt ez fiatalságából, menet közben nézelődött, beszélgetett a fákkal, madarakkal. Jól teltek a napok. Egy keddi napon, ahogy elhagyta Pipacsvölgy megállót és közeledett a Hajtóút-i útátjáróhoz, a távolban egy Sárga Buszt pillantott meg. Lassan jött, kerekei össze-visszaugráltak a kátyúval teleszórt úton. Szeretett volna vele megismerkedni, de nem lehetett, mert menni kellett tovább. Gondolta: – Majd holnap jobban megfigyelem! Úgy is volt. Másnap reggel a Sárga Busz, ott állt a kereszteződésben és várta, hogy a Piros Mozdony elhaladjon két kocsijával. A Piros Mozdony lassított, majd megállt. – Üdvözöllek! – mondta a Piros Mozdony. – Én is téged! – köszönt vissza a Sárga Busz. – Már régen figyellek! – tette még hozzá. – Nem tudtunk eddig megismerkedni – folytatta. – Mert öreg vagyok és nekem nehézkes a járás, így sohasem értem ide időben. Szótlanul néztek egymásra. A Piros Mozdony titokban megvizsgálta a Sárga Buszt. Észrevette, hogy a karosszériája eléggé repedezett, sok helyen rozsdás, a festék is lepattogott róla. A gumijai nagyon kopottak, a motor is eléggé zúgott, néha olyan hörgő hangot adott ki, mintha a tüdejével lenne valami baj. A két lámpája közül csak az egyik világított, a másikban nem is volt üveg. Eléggé kopottnak, öregnek nézett ki. Még pár szót ejtettek az időjárásról, aztán a Piros Mozdony sípolt egy éleset, melyre a Sárga Busz egy hörgő hangú dudaszóval válaszolt és tovább indultak útjukra.

Következő nap a Piros Mozdony már messziről látta a Sárga Buszt ott állni az útkereszteződésben. Üdvözölték egymást. Arra a kérdésre, melyet a Piros Mozdony föltett a Sárga Busznak: – Hogy vagy? – hosszú és panaszkodó választ kapott. – Megmondom neked, nem jól! Fáj minden porcikám, minden ízem ropog, nehezemre esik a járás. Öreg vagyok, jobb lenne már nyugdíjban lenni. Ott üldögélnék a garázs előtt, sütkéreznék a napon. De jönnöm kell, mert a falubeliek utazni akarnak, és nekem kell kihozni őket az állomásra. Arra te nem jársz, pedig jó lenne. A Piros Mozdony megnyugtatta: – Szívesen mennék én arra, de nincs sínpálya! Ezzel a beszélgetést be is fejezték, sípoltak, dudáltak egyet és mindenki ment a maga dolgára.

Péntek következett. A Piros Mozdony már várta a találkozást, de hiába tekergette, kifényesített lámpa szemeit, a Sárga Buszt sehol sem látta. Lassított, szinte lépésben ment, de nem látott semmit. Aggódni kezdett, hátha történt vele valami. – Csak nem borult be az árokba? Biztosan nem! – nyugtatta magát. – Lehet, hogy csak egy defekt, ezen az úton nem ritka dolog! Sajnálta az öreg Sárga Buszt. Azon a napon nem is tudott másra gondolni. – Mit lehetne tenni? – kérdezte önmagától, de nem jutott eszébe semmi.

A következő napi találkozást már nagyon várta. Meg is örült, amint a távolban megpillantotta a Sárga Buszt. Örömében hosszan sípolt. Erre a Sárga Busz egy rekedt dudaszóval válaszolt és nem is várta meg a kérdést, hogy hol volt tegnap. Mindjárt azzal kezdte: – Képzeld, belefutottam egy nagy szegbe és kidurrant a hátsó gumim. Késő délutánig vártam a szerelőre, mire kijavították. Csak az a baj, hogy továbbra is nehéz a járás, öregek ezek a kerekek. Neked jó, te fiatal vagy, erős és vidáman futsz a pályán. A Piros Mozdony ezen elgondolkozott. – A pálya, az jó, biztonságosabb, mint a mostanság gondozatlan, kátyús út. De hát mit lehet tenni?  – kérdezte, de nem tudta rá a választ. Aznap, gondolataiba merülve futotta végig a pályát, kétszer is. Talán estére lett egy kicsivel jobb a hangulata.

A vasárnapi találkozás megint elkeserítette. A Sárga Busz ott várta az útátjáróban. Lehangolt volt, lámpái össze-vissza álltak, kerekei csapzottak, rossz volt még ránézni is. – Mi van veled? – kérdezte a Piros Mozdony. Várta a választ, de a Sárga Busz hallgatott, majd lassan, öregesen megszólalt.- Nem nekem való már ez a furikázás. Abba is hagynám, de az utasokat sajnálom, ha én nem leszek, hogyan jutnak be a városba? Szomorúan mondta, a Piros Mozdony úgy érezte, talán a könnyeivel küszködik, mert ablaktörlőivel elkezdett csapkodni az üvegen. Még egy darabig szótlanul álltak ott, majd egy rövid sípszó és egy rekedt dudaszó után, elváltak.

Másnap reggel a Sárga Busz egy ismeretlen zörejre ébredt a garázsban. A hangra felhúzta az ajtót és nem akart hinni a szemének, a Piros Mozdony állt az ajtóban. A kocsijai most hiányoztak, de egy különleges szerkezetsort húzott maga után, amely több kocsiból állt. Maga előtt kőágyazatot terített, arra előre elkészített sínpálya került, talpfákkal együtt. Szép lassan haladt és mögötte egy új vasútvonal húzódott. Sípolt egyet és hangosan mondta a Sárga Busznak: – Mától nyugdíjba helyezlek! A pályát kiépítem Hajtóút irányába és ettől kezdve naponta négyszer fogunk találkozni.

Ettől kezdve a Sárga Busz a garázs előtti padon várta a Piros Mozdonyt, minden alkalommal, sípszóval és egy öreges dudaszóval üdvözölték egymást, és ha a Piros Mozdony egy kicsivel előbb jött, beszélgettek is.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Piros Mozdony és a Sárga Busz”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés