Apám karácsony előtt mindig ráért,
lopva, titkon ment az erdőre fáért.
Talán nem is ő hozta, az angyalok,
csupán hazasétált mosollyal s gyalog.
Reccsent a padló. Titkos-szép egy este.
Szemünk a kulcslyukon a fényt kereste.
Nagyszobánk ajtaja szürke volt, s kopott,
az emlék gyermekálmokkal cukrozott.
Anyám a megégett kalácsot fújja,
jobb kezét látom, merev a kisujja.
Istenem! Ne lenne vak időn a rács,
jól is esne a karácsonyi kalács.
Mondják, titokzatos ez a pillanat,
a jámbor jövőt lát, a rossz kint marad.
Az egyszervolt jászolhoz hívhatna hang,
talán nekik is szól fent egy kis harang.
Belső csönddé szorult az egykor ima.
és emlékekbe bújt az egykori ma.
Lehet, bennem van az éjféli mise.
Valaki dúdol, ahogy más senki se.
(Éjféli mise, melynek Evangéliumában adják hírül az angyalok a pásztoroknak az Üdvözítő születését.)
Hozzászólások