Szarvas István | Rúmí aranykora

Kultúra, művészet

Rúmí aranykora

A Kelet Kincsei sorozat keretében, az Édesvíz Kiadó gondozásában, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány támogatásával,valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó szakmai mentorálásával megjelent verseskötet az egyik legnagyobb középkori, perzsa szúfi, misztikus filozófus, Dzsalál ad- át verscsokrok formájában az olvasóknak. A könyv a költő mindhárom irodalmi korszakát felöleli, ennek jegyében olvashatunk ódákat – Gházeleket, illetve epigrammákat – Rubájokat, amelyeket Tóthfalusi István fordított, valamint a kötet utolsó szakaszában Mesznevíket, vagyis elbeszélő költeményeket, amelyeket Báger Gusztáv remek fordítói munkájának köszönhetünk, aki egyben a gyűjteményt válogatta és szerkesztette is.

A XIII. században élt perzsa költő-filozófus, Dzsalál ad-Din Rúmi tanításai ma is aktuálisak, hiszen minden írásában olyan egyetemes, örök érvényű témákat verselt meg, mint a hit, a szerelem, az élet értelme, illetve hogy hol van az ember helye a világban. Rúmí életét így jellemezte saját szavaival: „Nyers voltam, megfőztek, aztán kiégettek ”. Tapasztalatait és tanításait rövid, történetszerű versekben hagyta az utókorra, amelyekben a letisztult szúfi értékrend tanai általános életigazságokkal karöltve jelennek meg. Műveit mély érzelmek, erős hangulatok, spirituális és filozófiai gondolatok hatják át, amelyek egyszerre ígérnek érdekes olvasmányt és lelki útravalót, amely a mai kor embere számára is aktuális lelki, szellemi útikalauzként szolgálhat.

Rúmí metaforikus költészetében a rímes-időmértékes ódák változatos asszociációkkal ragadják meg az olvasó figyelmét, rövidebb epigrammái – amelyek általában négysorosak és szintén időmértékes verselési formát öltenek – pedig az élet egyes mozzanatait, valamint a lélek, a szellem és a test különös utazását írják le. Elbeszélő költeményei jellemzően próféciás üzeneteket hordoznak, de a művek gazdag szimbolikája lehetőséget ad az olvasónak a verssorok szabad értelmezésére is. A költő tanításaival és verseivel felébreszti a többi halandó lelkét, és ez a fajta egyéni felemelkedés építi a tágabb közösséget is.

Rúmí feltehetően 1207. szeptember 30-án született Balkhban, ami a mai Afganisztán területén található. Apja elismert tanítómester, a város kormányzója volt, aki nagy hangsúlyt fektetett fia taníttatására. A költő édesapját azonban rosszakarói felségárulással vádolták meg, ezért a család menekülésre kényszerült. A vándorlás éveiben Bagdad, Mekka, Medina és Jeruzsálem, valamint Damaszkusz vidékét is megjárták, amikor a fiatal Rúmí kijelentette, hogy az isten akarata szerint Anatóliában kell letelepedniük. Felnőtt korára tökéletesen ismerte az iszlám jogot, az iszlám hagyományait és a Korán-magyarázatokat. Ezen kívül a perzsa, az indiai és az arab irodalmat is tanulmányozta, megtanult többek között görögül, és előszeretettel mélyedt el a görög filozófiában. A dzsámikban tartott prédikációinak, tanításainak és tanácsainak hamar híre terjedt, így idővel egyre több tanítványa és követője lett.

Rúmi élete újabb fordulatot vett, amikor 1244-ben találkozott Samsszal, a vándorló dervissel. Samsz nem keresett maga mellé tanítványokat, csak egy valakit, aki társa lesz az istennel való kapcsolatban. Tulajdonképpen egymás tanítói lettek, különleges misztikus-szerelmi kapcsolat szövődött közöttük és teoretikus párbeszédek hosszú sorát folytatták. Ezek az eszmefuttatások gyakran szolgáltak ihlető témaként Rúmí verseihez is. Szamsz és Rúmí kapcsolatát azonban a vallási közösség nem nézte jó szemmel, egy éjjel Rúmi féltékenységtől elvakult tanítványai meggyilkolták Szamszt. Az elvesztett barát emléke sosem halványult a költőben, az iránta érzett szeretet és tisztelet jegyében lett ódáit és epigrammáit tartalmazó gyűjteményének címe: „A Tabrízi Samsz Művei”.

Dzsalál ad-Din Rúmí 1273. december 17-én Konyában halt meg, ahol életének utolsó 45 esztendejét töltötte. Ezt a napot azóta az „esküvő éjszakájának” nevezik, ilyenkor a várost a mai napig zarándokok hada „lepi el”. Vallási meggyőződéstől függetlenül, a világ minden tájáról látogatnak el ide a az érdeklődők, fejet hajtva a béke, a szeretet és az elfogadáseszméi előtt.

Az UNESCO 2007-et Rúmi, a szúfi szent ember évének, a kerengő dervisek táncos szertartását pedig az emberiség szellemi örökségének részévé nyilvánította.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Rúmí aranykora”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés