Hegedüs András | Hófehérke

Szépirodalom - próza

Hófehérke

 

Láttam, hogy most fel fogja tenni a kérdést. A sminkje elkenődött, a haja sem volt tökéletes, és gőzmozdonyként fújtatott. Persze, ebben a világban nem ismerték ezt az eszközt, de ha már omnipotens vagyok, legalább hadd használjam ki mindentudásomat a saját szórakozásomra.

– Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?

Lám, szeretett királynőnk észrevette, hogy mostohalánya nővé érett. És most tudni akarja, veszélyben van-e a hatalma. Szántam őt. Minden jártassága ellenére csak sorsa rabszolgája volt, ahogy én is. Ősi igékkel zártak be ebbe a tükörbe, tudtam, hogyan szabadulhatnék, de nem tehettem semmit. Ha kérdeznek, válaszolnom kell. És nem hazudhatok.

– Gyönyörű vagy királynő, de Hófehérke sokkal szebb nálad!

Felkiáltott, és a kezében tartott almát dühösen belém vágta. Természetesen nem történt semmi. Felületem csak látszatra volt üveg, valójában egy negatív sík alkotta, és elnyelt mindent, ami fizikai kapcsolatba került velem.

– Mit tegyek?

Leroskadt a karosszékébe, és lehunyta a szemét. Csinos arca szürkének, fáradtnak tűnt.

– Törődj bele.

– Nem! – felállt, kinyitotta az ajtót és a vadászért küldetett. Aztán elém állt, és rendbe szedte magát. Fűzője kiemelte feszes kebleit.

A férfi is látta ezt, amikor megérkezett. Szemérmetlenül bámulta, úgy tűnt, fel sem fogja először, mit akar tőle a királynője. Végül bólintott, meghajolt, kiment. Szegény királynő, ha tudná, hogy mit fog tenni az alattvalója, nem mosolyogna így. Mert a férfi igazi vadászként gondolt magára, nem orgyilkosként. Elengedi Hófehérkét, ad neki egy óra előnyt, és ha nem éri utol, futni hagyja, és egy őz szívét viszi úrnője elé. Persze, ha elkapná, leteperné és megölné. De most nem ez fog történni. Most sem.

*

Láttam, hogy Hófehérke milyen szép, néztem, ahogy az alattvalóim figyelik lopva. Hallottam a suttogásokat. Szép, mint az anyja, jó, mint az apja… Ostobák! Fel sem fogják, hogy romlásba vinné a birodalmat. Legyenek átkozottak!

Beléptem a toronyszobába, a Tükör ott várt rám némán. Itt sosem kellett lámpást gyújtani, önmagában derengett, évszázadok óta. Elődeim neki köszönhették, hogy fenn tudtak maradni. Az az ostoba férjem pedig nem használta, mert fekete mágiának gondolta. Ha nem veszem át a helyét, már rég végünk lenne. Megmentettem az országot, erre most a lányát csodálják? Hálátlanok. Közelebb léptem.

– Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?

– Gyönyörű vagy királynő, de Hófehérke sokkal szebb nálad!

Dühömben odavágtam az almámat a Tükörhöz, bár tudtam, semmi értelme. Furcsa mágiája úgy nyelte el, mint minden mást is ezelőtt.

– Mit tegyek?

Éreztem, hogy minden erő kimegy belőlem egy pillanatra. Ha a nép emellé a kis béka mellé állna, tudtam, mi következne. Fiatal, csinos lány, a szomszédos államok hercegei mind megjelennének kérőként. Ha igent mondana valamelyiknek, a többiek megtámadnának minket, hogy jusson nekik is a koncból. Ha nemet, együttes erővel hódítanák meg az országot. Engem nem mernek zaklatni, évek hosszú munkájával építettem fel a rossz híremet. Gonosz királynőként védőpajzsa vagyok országomnak.

– Törődj bele!

– Nem!

Ezt nem hagyhatom. Magamhoz kérettem a vadászt, és elkezdtem rendbe szedni magam. Ő is csak egy férfi, könnyű lesz hatni rá. Amikor megérkezett, nem is tudott a szemembe nézni. Elmosolyodtam. Legalább ebben nem kerekedett fölém az a kis béka.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Hófehérke”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés