Marci és a matchbox
Barna 1990 tavaszán randevúra készült. Ekkor már messze nem az új cipő és az időjárás viszontagságos kapcsolata dominált egy-egy találka létrejöttében. A harmadik szobában lakott, így ingajáratban közlekedett a fürdőszoba és a szobája között. Mártonnal mi az első szobában voltunk. Marci éppen a kisautóit tologatta az asztalon, és árgus szemekkel figyelte hol ide, hol oda ingázó bátyját, miközben minden forduló után egyre több ruha volt rajta.
A legvégén fekete felöltő, fekete kalap, hosszú piros sál, egyik szára a vállán hanyagul átdobva, a szájában füstölgő pipával lazán hátraszólt nekünk:
– Sziasztok – és becsukta maga mögött az ajtót.
Marci (még mindig a matchboxokat tologatva) némi megvetéssel a hangjában kimondta a véleményét:
– Na, megy csajozni.
*
Ezzel az emlékkel végére értünk a szerző Viccek, mormogásaim és egyéb apróságok című 2016-os kötetének. Két hét múlva a Kaleidoszkóp és visszaemlékezések című kötettel folytatjuk. Ennek bevezetőjét közöljük most.
Bevezető
Gyermekkorunkban a csetényi búcsúban – minden év október első vasárnapján – gyakran kaptunk egy érdekes ajándékot. A kaleidoszkóp (a görög kalosz, az eidosz és a szkóp összetétele, szép formákat néző jelentéssel) teljesen elvarázsolt bennünket.
A moziban látott filmek megmozgatták amúgy is élénk fantáziánkat. Mindegyiket lejátszottuk az Angliában, a kastélyt övező angolparkban, amit a csetényiek nagy nyelvi leleménnyel kereszteltek el Angliának. A filmekben láttuk a hadvezérek teleszkópos távcsövét, amit mi a kaleidoszkóppal pótoltunk. Forgattunk rajta egyet-kettőt, de nem az újabban megjelenő színpompát meséltük el, hanem különböző helyzetjelentéseket rögtönöztünk a vezérkarunk számára az ellenségről, amikor katonásdit játszottunk.
Ha a harc hevében elestünk (nem a hadiveszteség értelmében, hanem csak úgy, natúr), és véletlenül nem pofára, hanem az oldalunkra, a zsebünkben lévő kaleidoszkóp gajra ment. Ki tudja, mi a gaj? De ha istenesen nagyot estünk, az apparát nem gajra ment, hanem ripityára törött. Itt az újabb kérdés: mi a ripitya? Saját példám adja a megoldást.
1998. március 29-én este jöttem Budapestről haza Pécsre a 6-os főúton. Kis híja, hogy nem ez lett az utolsó előtti utam. Többnyire saját hibámból belekeveredtem két egymás utáni félfrontális ütközésbe. Az első csattanás ütközési sebessége potom 220 km/óra volt. Ezt már azért jegyzik a piacon. A Renault elvitte a kocsim bal elejét. Pörögtünk az úton, óra járásával ellenkezőleg. Mikor megálltunk, akkor ért oda a Mercedes, az meg elvitte a kocsim jobb elejét. A változatosság kedvéért pörgés óra járásával egyezőleg. A motor kiszakadt, és 60 méterre elrepült. Szerencsére rajtam kívül senki nem sérült. Nekem egy helyen törött a jobb lábam, és tíz helyen a bal. Mindegyik törés térd alatt. A jobb lábamat gipszelték, a balt műtötték. A jobb lábam gajra ment, a bal pedig ripityára törött. Ebből következik, hogy nálam általában 10 gaj = 1 ripitya.
Sokan kérdezték tőlem: – Öreg, rád hány őrangyal vigyáz?
– Istennek hála, mindig annyi, amennyi kell.
Munkámat szeretettel ajánlom kedves olvasóimnak.
Pécs, 2017. február 5. Dr. Hernádi László Mihály
Hozzászólások