Nagy záporok mosták az utakat
amin felfénylett tekinteted
Bolygó erek vagy árapályok vizeit
lépte lábad
a messzibe érő zarándok
szíved dobbanó ritmusa akkor is
átvitt a fekete mocsáron
piócás vermeken billegő
palló keskenyén
Szitakötő szárnya
gyalulatlan tutaj
minden egyfelé vezetett:
Albi magasát lássa szemed
mint még senki soha

Mindig úton levő
est övezte kalapod kékje
elrejtette a visszanéző távolokat
titkok búvóhelyét
S lett furcsa-szép látásod
eretnek-menedék
madárfészeknyi fellegbe
kapaszkodó nyugalom

Váró-bizakodón
ért a reggel
tojásnyi keletkezés
aranyba öltözött öntudat
Éneket mondó torkomat
hangoddal némítja el a csodálat

Megosztás

Tweet