Kő-Szabó Imre | Két öreg fickó találkozása

Szépirodalom - próza

Két öreg fickó találkozása

A nyolcvannégy éves Péter már olyan „szökőév”-szerűen jött le a lakásából. Az asszony az utóbbi években csak Péternek szólítja, esetleg Papának: – Péter ne csoszogj! Péter, magad után húzd le a vécét, ne nekem kelljen ezt mindennap megcsinálni! Papa, mossál fogat! Meg ilyen, ehhez hasonló sima, meg cifrább felszólítások ékesítik hétköznapjait. Már nem is tudja, mikor szólították úgy: – Dr. Hornyák Úr! Mert ugye doktorált ő, a közgazdasági tudományokból, de hol van az már? Most, csak simán húsz éve, nyugdíjas. Egy építőipari vállalatnál volt főkönyvelő.

Ilyenkor, ha mégis úgy dönt, lemegy a boltba, hogy egy kicsit mozogjon, meg levegőváltozáson is legyen, titokban három sarokkal távolabb megy. Ott van egy kicsi, de helyes presszó, pár asztallal, a Zöldalma. Ott megiszik egy fél konyakot, ülve, egy kis kerek asztalnál és nézelődik. Sokszor nem is tudja, mit néz, csak búmul a semmibe. Amikor a kirakat üvegén át az utcán meglát egy csinos nőt, akkor egy bizonyos fajta bizsergés keríti hatalmába. Aztán nyugtázza, ez nem is nő volt. Ez inkább egy fiatal lány, aki pimaszul csinos volt. A bizsergést nem is a testében érzi, mert ott már régen, mozdulatlan minden. Az eszével próbálja a bizsergést felfogni, valahogy így működött régen, úgy húsz éves korában, állapítja meg.

Ahogy ott ült ezen a szerdai napon a Zöldalma egyik asztalánál, egy hasonló korú férfi lépett be. Körülnézett, Péter a szürkehályoggal műtött szemével, azonnal felismerte. – Ez a Gergő, a nagy kézilabdázó. Hamvas Gergely, ez a neve. Felkiáltott: – Gergő! Nem ismersz meg?

A Gergőnek szólított férfi feléje fordult, állt pár percig, mintha a regiszteres füzetbe lapozna, keresné a helyes nevet. Aztán beugrott:

– Szia, Péter!

Összeölelkeztek. Péter invitálta: – Gyere, üljél le!

Gergő leült, levette szemüvegét, megtörölte, mert a pára, amely a lencsére rakodott a hőmérséklet-különbség miatt, ebben a korban műtetlenül is függönyt húzott, közte és a külvilág között.

– Mi van veled? – kérdezte Péter egyszerűen.

– Mi lenne, amint rád nézek, kis Hornyák, egyformán öregek lettünk – mondta vidáman, hangosan. – Hol van már 1956, amikor érettségiztünk. Nagy kavalkádos év volt az. Az érettségi sem volt egy kedves gyalogtúra. Aztán az őszi október sem volt leányálom. Páran eltűntek, mert belekeveredtek az eseményekbe. A Jenei is Ausztráliáig szaladt a furulyájával, amellyel riogatott bennünket, mikor rákezdte, – itt szünetet tartott. –  Mindketten túl vagyunk a nyolcvanon – mondta Gergő és nézte Pétert, majd folytatta:

– Látom rajtad, te is olyan „hervadt” vagy, hogy reggel a második próbálkozás után tudsz kikelni az ágyból.

– Az semmi! – legyintett Péter. – Ha belenézek reggel a tükörbe, úgy nézek ki, mint a fényképem a jogsimban.

Ezen aztán jót nevettek. Péter saját döntése alapján, rendelt még egy-egy fél konyakot. Gergő tiltakozott, de a pohár tartalmának felét kiitta. majd folytatta:

– Tudod, ahogy telik az idő, azt hinné az ember, talán más lesz minden, mint tegnap. Már feladtam az összes rossz szokásomat, de semmi nem lett jobb. Szedem a pirulákat, amit a doki felírt. A gyógyszertárba úgy járok, mint régen az ivóba. A gyógyszerész a legújabb barátom. Tőle aztán mindent megkérdezhetek, a válasz mindig egy doboz újabb pirula.

– Azért nem vagy elszomorodva? – kérdezte Péter. – Mit is csináltál az érettségi után?

Gergő gondolkodott, mintha leltárt készített volna, arról a bizonyos több mint ötven évről.

– Így még nem is kérdezték – mondta és egy kis szünetet tartott.

– Szakmát tanultam, esztergályos lettem. A legmodernebb gépeken is tudok dolgozni. Egy munkahelyem volt eddig. Így már nyolcvan felett valószínű, több nem is lesz. A cégnél, ahol eltöltöttem harmincöt évet, csak esztergáltam, készülő autókhoz alkatrészeket – fejezte be.

– Nem volt ez unalmas? – tette fel a kérdést Péter.

– Hogy lett volna? Mindig újabb kihívás előtt álltam, amikor egy másik munkadarab papírjait tették elém! – felelte és feleletéből érződött a szakmai öntudat.

Péter elgondolkozott, de csak röviden és gyorsan. Ilyenkor az ember agya jobb, mint egy komputer, mert ezer dolgot tud rajta futtatni. – Ez a barom egy helyen dolgozott egész életében? Semmi változás?  Biztosan szürke, egyhangú volt az élete. Látom, ő is megöregedett. Csak egy statisztikai adat lett: – nyugdíjas! Ehhez nem fűződik, nem csatolható semmi. Egy idő után az ember ezzé válik.

Gergely – ez a Hamvas Gergely – a suliban nagy ígéret volt. Nagyon jól kézilabdázott, góljait megcsodálták a többiek.

– A sport, a kézilabda? – érdeklődött Péter.

– Az a fiatalságé. Volt egy balesetem, két helyen tört a karom, azzal már nem lehetett a labdát kezelni – összegezte Gergely.

Hornyák Péter megint elgondolkodott. A kézilabdának vége, marad az esztergapad! Szűkre szabott világ! – állapította meg.

Amíg így gondolkodott, Gergő megitta maradék konyakját és távozni készült.

– Ne siess, ritkán találkozik az ember régi haverokkal – mondta Péter.

– Menni kell, mert az asszony kicentizte az időmet. Ha beindulok, akkor egy darabig működik minden – magyarázta. – Mert tudod, így öregkorban, már minden része az embernek fáj. Ami meg nem, az nem működik.

Közben a kijárati ajtóhoz értek. Péter nyitotta az ajtót. – Te vagy az öregebb! – mondta Gergő és megpróbálta előre engedni.

– Egyformák vagyunk! Öregek, egyszerűen! Csak egyszer voltunk fiatalok! Utána más mesterséget kell találnunk – próbált filozofálni Gergő. – Most öregek, aztán halottak. Most még halhatatlanok! Egyelőre! – és mosolygott a kissé morbid megállapításon.

Kiértek az utcára. Gergő körbenézett.

– Jön a 9-es busz! Még elérem! – kezet nyújtott. Péter megfogta Gergő kezét, amely erőtlen volt és puha.

Gergő fura járásával, mintha húzta volna egy kicsit a bal lábát, a nagy kézilabdás, igyekezett a megálló felé.

Dr. Hornyák Péter egy darabig állt a járdán. Gergő után nézett, de már nem látta, az utcai tömeg egyszerűen eltakarta.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Két öreg fickó találkozása”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés