Hetedhéthatár | Kortárs Magyar Dráma – díjátadó február 25-én

Színház

Kortárs Magyar Dráma – díjátadó február 25-én

Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma-díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én (kedd) 15 órakor lesz a Rózsavölgyi Szalonban. (Budapest, V. kerület, Szervita tér 5.)

 

KORTÁRS MAGYAR DRÁMA-DÍJ

Radnóti Zsuzsa így fogalmaz a díjról:

„Amikor átvettem a Kossuth-díjat, már akkor bejelentettem, hogy a díjjal járó juttatásból alapítványt hozok létre annak kapcsán, amely a fél évszázados munkámat végigkísérte: olyan kortárs drámákat, színpadi írásműveket díjazunk, amelyek közéleti tartalmúak, kritikus hangvételűek; tehát történelmi múltunk eddig kibeszéletlen, fájdalmas eseményeiről beszélnek. Vagy olyanok, amelyek kendőzetlenül szólnak a minket körülvevő jelenkori magyar valóságról, és képesek arra, hogy fontos és érzékeny társadalmi jelenségeket fogalmazzanak meg a nagy nyilvánosság erőterében.

Széttöredezett a világ, nem lep meg, hogy mozaikokból áll össze a színházirodalom is. Sokszor megesik, hogy társulatok hoznak létre előadásszövegeket, és színdarab lesz belőlük aktuális társadalmi hatással. Az alapítvánnyal* az volt a célom, hogy olyan darabokat – íróikat, létrehozóikat – támogassak, amelyek jelenre ható társadalmi, történelmi folyamatokat tudnak megfogalmazni, felszínre hozni. Olykor megijeszt, hogy a rendezői fantázia, a látvány előtérbe kerül, és háttérbe szorítja a szöveget. Ez egy érzékeny egyensúly, mondom én, aki dramaturgként két oldalon állok egyszerre, a rendezőén és az íróén is. Nagyon szeretném, ha ez a díj egy jelzés is lenne arra, hogy a színpadon ne vesszen el a szöveg értelmező primátusa.

Örkény István szelleme nagyon is inspirálta a díjalapítást, a döntéshozatalt. Kurátortársaim – Csizmadia Tibor, Lőkös Ildikó, Nánay István, Németh Gábor – vetették föl, hogy az ő szellemiségének mégis valamilyen módon jelen kell lennie. Ők találták ki, hogy a díjátadás napja kötődjön vagy közelítsen február 24-éhez, amikor a Tóték ősbemutatója volt – Kazimir Károly rendezésében – a Thália Színházban 1967-ben. A Tóték mondanivalójában pontosan azt képviseli, amit én rendkívül fontosnak tartok a színpadon látni: valamit elmondani erről az országról, a történelemről, a magyarok karakterológiájáról, amilyen például Tót Lajos is, aki sokáig tűri a hatalmi arroganciát, aztán hirtelen fellázad.”

A Kortárs Magyar Dráma-díjról kuratórium dönt, amelynek elnöke Radnóti Zsuzsa. A kuratórium további tagjai: Lőkös Ildikó dramaturg, Csizmadia Tibor rendező, Németh Gábor író, Nánay István színikritikus.

A díjat minden évben Örkény István drámája, a Tóték ősbemutatójának napján (ez február 24.), vagy annak közelében adják át. 2019-ben az Egy piaci nap színpadi szövegének alkotói – Mohácsi János, Mohácsi István, Závada Pál -, illetve Kelemen Kristóf a Megfigyelők című darabjáért vehették át a díjat.

*Alapítvány a kortárs magyar drámákért

Az alapítvány a 21. századi kortárs magyar irodalmi drámák, kollektívan létrehozott előadásszövegek és adaptációs alkotások elismeréséért és elismertetéséért jött létre. Díjazni lehet: az elmúlt év, évad keretein belül színpadra került legjobb alkotást, alkotásokat, illetve olyanokat is, amelyek csupán nyomtatásban jelentek meg, és színpadhoz még nem jutottak.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Kortárs Magyar Dráma – díjátadó február 25-én”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés