Csák Gyöngyi | Nagyanyám emlékére

Szépirodalom - vers

Nagyanyám emlékére

Homlokodra tűzi
csillagát az éj
hajad fonata fényes,
elérhetetlen gyémántkötél.

Harminc év halálkilométernyire immár
te cselédsorssal átkozott,
hagytál örökül
szélben táncoló pelyvát,
kiszellőztethetetlen verítékszagot.

Lélektoronyiránt szelted az utat bicegve,
ha arcodra új ráncokat írt a gond,
öled meleg karosszékébe emeltél, te
galambcsontozatú öregasszony, daloltál hosszan,
így menekültél a félelem pókjaitól.

Nincs már arcod, nincsen szemed,
fényes száddá alázkodik a hold,
végtelen miatyánkjaidba kezd,
sugaraival kopog ablakomon.

Sánta lábú nagyanyám
szép Szabó Rozália,
most Isten lányaként pihensz
királyi felhőtrónuson.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Nagyanyám emlékére”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés