Csák Gyöngyi | Álomnapló (részletek) – 28.

Szépirodalom - próza

Álomnapló (részletek) – 28.

(2017)

Mintha a kongresszusi palota hatalmas színháztermében lennék, Mága Zoltán készül a színpadon. A színpaddal szemben az egyik lelátó egy óriás franciaágyhoz hasonlít, puha, vörösesbarna plüss, azon ismert politikusok heverésznek, sziesztáznak VIP-terület, bársonykordonnal van elválasztva a nézőtér többi részétől. Itt bukdácsolok, mert meghívót kaptam az előadásra, költőként pedig ide, az előkelő szegmensbe. A politikusok egymással vannak elfoglalva, néhányan el-elbóbiskolnak, mit sem törődve az előadással, sem az ide invitált vendégekkel. Esznek-isznak, elég hangosan  beszélgetnek, nem állom a közönyt, a minden jóban dúskálást, szeretném elmondani a főnöknek a véleményem, de senki sem figyel rám…

*

Meghívnak a Vöröskereszt jótékonysági délutánjára. Rengeteg a nagycsaládos, alig férnek el a hatalmas teremben, lökdösődnek, a később érkezők pedig erőszakosak, szó szerint átverekszik magukat a békés sorban állókon. Az a feladatom, hogy ajándékcsomagokat osszak a rászorulóknak. Nem tudom eldönteni, kik a legelesettebbek, mert mindenki csinos, jól fésült és a nagyobb hányad drága mobiltelefon tulajdonosa is, de az asztalhoz érve mindenki feléled és nyújtja kezét  a csomagért. V.-né a gyönyörű roma asszony áll meg előttem, mindketten meglepődünk ebben a pillanatban, hiszen már volt egy felejthetetlen  találkozásunk aktív ig.h.  koromban, amikor a segélyt kérő papírokat hozta aláíratni a szerdai ügyeleti napon, megkérdeztem tőle, hogy kérhet segélyt, hiszen az utolsó ebédbefizetésnél a köténye erősen dudorodott a hasánál, kérdeztem, hogy várja a következő babát – á dehogy, nevetett, fehér fogsora kivillant szájából, akkor megmutatta, abban annyi ezerforintos volt kötegekbe, amennyit életemben élőben nem láttam azidáig – így aztán mikor a segélyért folyamodott, megkérdeztem, hogy mert idejönni. Azt válaszolta, mert ő roma és a segély, mint minden romának neki is jár, – azt azért hozzáfűzte, ha tudja, én vagyok ott, akkor nem jött volna be az iskolába. Most meg itt áll előttem az asszony tizennéhány évvel később csomagért, bizonyára az unokáinak, mert a fiatalabb gyermeke is közelebb áll a harminchoz, mint a húszhoz. Mosolyog ugyanúgy, barátságosan és kér, hogy a legnagyobb csomagot adjam neki, pedig azt egy sovány, beesett, szomorú szemű asszonynak szántam…

*

Párom unokáját beszerveztem egy tánctanfolyamra, most mintha vizsgaelőadása  lenne. Senki nem tudott kettőnkön kívül a tanfolyamról, ezért csodálkozott minden családtag, rokon, ismerős, akinek hivatalos meghívót küldtünk.

M. egy félhomályos színpadon táncol, arca nyugodt, haja divatos kontyban a feje búbján, csillogó térdig érő bő tunikában és fekete harisnyanadrágban. Néhány méterre tőle táncol valaki, és a koreográfia szerint be-bekapcsolódik az előadásba.

M. tánca nagy sikert arat, a tapsvihar közben nézem a szülők, nagyszülők csodálkozó és büszke arcát.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Álomnapló (részletek) – 28.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés