Hajnal Éva | Lassú szonett

Szépirodalom - vers

Lassú szonett

 

Eltékozolta szárnyait az éjjel,
tétova tűnődés téblábol haza,
kopott kerti lóca évődik a fénnyel,
fuvallat kóricál, füttyös szél szava.

Néma muzsikásunk csendet bodorít,
megfüröszti álmát hajnal záporán,
aprón tollászkodik, rendet igazít
halovány kis hangja, bokrok ágbogán.

Foszló fellegekbe érnek vágyai,
fodros fintorokban lénye elmerül,
röppenésén múlnak éjnek árnyai,

mind, mi tétovázott még, elmenekül.
Kényes ködmönkében ácsorog a rét
s hangos harsonákkal felfénylik az ég.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Lassú szonett”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés