Dr. Vargha Dezső | A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 8. rész

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 8. rész

A fővárosi dalos ünnepről, személyes ügyekről, a Beethoven-jubileumról, az eszéki útról, a Ráth-kerti új helyről (1868-1870)

Pécsi ember ilyen nagy diadal után – ha már előtte is hajlamos rá – „kienged”, egyre kevésbé vonzza a dalos élet ügye. Így történt a mi híres dalárdánk tagjainak túlnyomó többségével is, ezért kellett – akár csak a debreceni diadal előtt – Radenich János elnök kemény keze, aki ismét a  „tettek mezejére lépett”. Újra rendkívüli közgyűlést hívatott egybe, és kemény fegyelmi rendszabályokat hoztak. De hogy a társasági életet is ismét fölvillanyozza, keresztülvitte azt a tervét, hogy legyen minden csütörtökön zenés-dalos-táncos összejövetel, ahol a tagok és a családtagjaik kedvükre kimulathatták magukat.

Erkel Ferenc (Forrás: Wikipédia)

Azonban az emberi természet – különösen a művészé – sokszor kiismerhetetlen. A „dalárda agya”, Wachauer Károly I. karmester hirtelen lemondásával kész helyzet elé állította a gyülekezetet. A helyzet kényes lett egyből: Rzimek Vencelt – aki egyaránt volt tagja a székesegyház zenekarának és a mi kórusunknak is – ajánlotta a tagság nagyobb része, de a II. karmestert, Hoffer Károlyt sem akarták megsérteni azzal, hogy „fölé helyeznek” mást. A „gordiuszi csomót” maga Hoffer Károlyunk „vágta át”: ő is Rzimek Vencelt támogatta, és így megoldódott ez a legkényesebb „ügy.” Egy év múltán azután ismét visszatért a régen várt Wachauer. De még ezzel sem volt elég a „jóból”: az addig nélkülözhetetlen munkát végző Spies János nemcsak alelnöki posztjáról mondott le, hanem a működő tagságáról is. Hogy enyhítsék a helyzetet, tiszteletbéli taggá választották.

Közben persze a dalos egyesület működött tovább: 4 dalest és 16 kerti zene-estély jelezte ezt még 1868-ban. Télen pedig vasárnapokon zenés-dalos műsorokat rendeztek, a szokásos mókás szilveszter-est is jól sikerült. A sajtóban is írtak róluk, ez utóbbiról például a Pécsi Lapok. Szokásos jótékonykodásuk pedig azt eredményezte, hogy első téli zene-esti jövedelmüket a svájci (!) árvíz károsultaknak ajánlották föl. Az Országos Magyar Dalár Egyesületen – amely nemrégen alakult – úgy segítettek, hogy tagként központi segély-részvényeket vásároltak. Erkel Ferenc (1810-1893) volt az országos dalos-egyesület dísz-karnagya, akinek ezüst dísz-serleget ajánlottak. Ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni, anyagiak kellettek: ehhez járultak hozzá a pécsi dalosok is. Természetesen ezen túl kisebb adományok is fűződtek a nevükhöz, de ajándékot is kaptak, jelképeset: termük díszítésére „négy kiváló szép oleánder” – t Herczeg királyi tanácsostól…

Az 1869-es év elnök-váltással kezdődött: Radenich János helyett három évig Bodó István dr., ismert ügyvéd irányította az egyesületet új alelnökkel, Warga Ferenccel. Ez az év a „szokott mederben” zajlott le, egy hiányossággal: a szilveszter-est elmaradt, de helyette 1870 farsangján egy erkölcsileg jól sikerült bállal vigasztalták magukat, habár kis mínuszban volt az anyagi számadás.

Városunknak 1869-ben nagy vallási-társadalmi-zenei eseménye volt a Majláth (a mai Kossuth) téri zsinagóga fölavatása. Előtte való napon dalosaink a Czindery-kertben hangversenyt adtak, a fölavatásnál pedig tagokat adtak a zsidó templomi kórus számára. Emellett, amikor az akkori nevükön Ágostai-hitvallású (mai nevükön evangélikus) templom javára kellett adakozni, akkor hangversenyük jövedelmét adták oda e nemes célra. Amikor pedig a római katolikus Kovács Zsigmond püspöki kinevezése került szóba, az előtte való nap estéjén szerenáddal tisztelték meg őt. Amint látható, a vallási felekezetek közötti jó kapcsolat akkor is természetesnek számított!

Jókainé Laborfalvi Róza (Forrás: Wikipédia)

Fölemlítendő még a Szent László Társulat országos nagygyűlése előtti esti kerti zenés ünnepség rendezése a vendégek részére, és amikor a kor neves zongoraművésze, Robert Wilmers itt hangversenyezett, a Pécsi Dalárdát szintén megtaláljuk a közreműködők között. Négy alapszabály-szerű dalest, a rendszeres téli zenés-esték, a hasonló nyári kerti estélyek egészítették ki az évi föllépéseik sorát.

Az alelnöki teendőket Jilly Alajos kiváló basszista vette át. Wachauer Károly karmester 100 forintnyi tiszteletdíjáról lemondott, és ezt az összeget helyettesének, Hoffer Károlynak – de csak neki – szavazták meg.

Az 1870-es év első nagy eseménye a Budán – mivel csak 1873-ban egyesült a három város, és ez után nevezték Budapestnek – megrendezett országos dalosverseny volt, amely egyben az országos dalosszövetség zászló-avatása is lett. Kórusunk itt a versenyben nem indult, mivel a kijelölt versenyműveket nem ítélték meg méltó színvonalúaknak, de elment a küldöttségük, és szalagot kötött a zászlóra. Az országos szövetség zászló-anyja nem kisebb személyiség volt, mint Jókainé Laborfalvi Róza (1817-1886)!…

Mosonyi Mihály (Forrás: Wikipédia)

Az év végére esett a csúcspont, a Beethoven jubileumi hangverseny december 19-én, ugyanis száz éve ekkor született. Az akkori színházat ingyen engedte át Károlyi Lajos igazgató, és a bonni-bécsi géniusz műveit szólaltatták meg. A színpadot a háttérben Beethoven mellszobor-másolata ékesítette, és természetesen emlékbeszéd is elhangzott. A hangverseny jövedelmét dalosaink kiegészítették, és felét az ez évben elhunyt jeles zeneköltőnk, a Pécsi Dalárda dísztagja, Mosonyi Mihály (1815-1870)-, felét pedig a kor neves pécsi származású műépítésze-zeneművésze, Schulz (Schultz) Ferenc (1838-1870) emlékoszlopára ajánlották föl.

És most adjuk át a szót jeles krónikásunknak, Haksch Lajosnak: „ … A Beethoven-ünnepnek erkölcsi fényessége sokáig beragyogta e város zenekedvelő világának egét, s kicsalt egy másik fénysugarat, mely a megnyitott művészszívből tört elő. A Beethoven-ünnep hatása ragadta el ugyanis Hölzl Fenczet, a mi agg zenészünket az egyházi zene-irodalom európai hírű művelőjét arra a cselekedetre, hogy megváljék drága kincscsel fölérő ereklyéjétől, Beethoven-hajfürtjétől, melyet titkon magánál őrzött, s szent enthuziazmusában a Pécsi Dalárdának ajándékozta azt…” (enthuziazmus= latin-görög eredetű szó: ihlet, elragadtatás, lelkesedés.)

Részlet Hözl Ferenc (Franz Seraph Hölzl) 1870. évi leveléből:

Ludwig van Beethoven (Forrás: Wikipédia)

„…A Pécsi Dalárdának ajándékozom Beethoven egyik hajfürtjét. Ezt a hajfürtöt az én immár meghalt barátom, Sauter Ferdinánd ismert költő, Beethoven halálos ágyán, kinek elhalálozási napja 1827. március 26-a, 27-én levágta, és több barátom jelenlétében, kik közül csak a még most is élő dr. August Schmidtet, a Wiener Musik-Zeitung egykori kiadóját említem, saját kezűleg nekem ajándékozta….”

Ez a levél pontosan leírja az 1870-ig tartó kalandos eseményeket, de az ezt követőek sem voltak mások. A dalárda őrizetéből 1950-ben a Janus Pannonius Múzeumba került, majd 1958-ban Martonvásárra. Jelenleg Budapesten, a központi zenei gyűjteményben őrzik.

Rátérvén az év más jelentős zenei eseményeire föltétlenül meg kell említeni a Wachauer Károly által javasolt eszéki utat. Az eszéki dalos-testvéreikkel már az újjáalakulás (1862) után gyümölcsöző kapcsolatokat alakítottak ki. Most 60 fős „dalos-alakulat” ment hozzájuk, és kalapjukra Eszék kék-fehér színeiben pompázó tollat tűztek, a mellükön átvetvén pedig kék-sárga szalagot, Pécs színeit. Amikor pedig az Eszéki Kaszinó elé értek, annak oromzatán a horvát és az eszéki lobogó mellett a magyar zászlót szintén lengette a szél. A bevonulás ünnepélyes volt: katonazenekar hangjai kísérték őket a kedvesen integető városiak között. Este a felső-városi színházban hangversenyt rendezett a kórus, a katonazenekar közreműködésével, zsúfolt ház előtt. A nagy sikerű eseményt követően a kaszinóban táncmulatság zajlott „kivilágos-kivirradatig”.

Eszék kikötője anno (Forrás: Wikipédia)

Ezzel azonban még koránt sem volt vége a meglepetéseknek. Másnap este újabb tomboló siker követte a színházi hangversenyüket, amelynek során a pécsiek humoros oldalukról tettek tanúbizonyságot. Magától értetődő, hogy a két hangverseny bevételét Eszéken hagyták: a városi zenekar-alap javára. Az eszéki horvát kaszinó-elnököt, Hugo Marinovicsot, a dalegyleti magyar elnököt, Lay Antalt, és Blauhorn Ignác városi német notabilitást a Pécsi Dalárda „tiszteleti tagjává” fogadták.

A többi rendezvény a szokott „mederben zajlott”, de ezek sem múltak el érdekességek nélkül. A három zene-estélyen pártoló tagok mellett hivatásos- és műkedvelő zenészek működtek közre. A szilveszter-estélyen ezúttal a működő tagok vehettek részt családtagjaikkal. Az Országos Tanár Egylet pécsi országos gyűlése keretében is hangversenyt adtak.

A Czindery-kertet azonban el kellett hagyniuk, mivel lejárt a szerződés, és nem tudtak megegyezni a tulajdonossal. Szerencsére éppen akkor nyílott meg a Ráth-kerti mulatóhely (a mai József Attila utcában), és ott leltek új otthonra. Az addigi Czindery-kerti mulatságokat azonban joggal sírták vissza, mivel nagyon hangulatosak és sikeresek voltak – nem is beszélvén az anyagi haszonról. A rendezőnek ezüst serleget adtak át jutalmul.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 8. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés