Ha április legvégének közölt híreiből a legfontosabbakat veszem sorra, a világháború hadieseményeinek közlése mellett, a hazai belpolitikára, a helyi hírekre rátérve, a következő cikkeket emelem ki. Elsőként még az április 26.-i lapszám „A magyar politika útjai” című összegzést ismertetem, amely elsőként a március 19.-i „változás” (megszállás) előtti állapotokat elemezte, majd rátért a német megszállás utáni időkre.
Mivel a lap április 25.-i száma tartogat még szomorú érdekességet írásomhoz, ezzel kezdem. Kormányrendeletet közöltek ugyanis a 4. oldalon a zsidó értelmiségi alkalmazottak elbocsátásáról, és ismét az 1944. szeptember 30.-i (!) határidőt adták meg arról, hogy utána már zsidó alkalmazottal munkaviszonyt nem lehet kialakítani! Ezt is a Budapesti Közlönyre hivatkozva tették, és az április 24.-i dátumot adták meg keltezésnek.
Az általános hangvétel mellett – amely a világháborús hadi-, és a hazai politikai események tálalását meghatározta – nem esett szó „furcsa mód” arról, mit jelentett az ország életében a német megszállás gyakorlata. Az biztos, hogy amikor Hitler Adolf 55. születésnapi megemlékezéseiről esett szó, kitört a hivatalos „Hitler őrület.” Ez a lap április 25.-i számában folytatódott.
Most jött el az idő, hogy leírjam: az európai zsidóság sorsát konkrétan az 1942. január 20.-án, Berlin délnyugati városrészében, Wannsee-ben tartott konferencián döntötték el, amikor megszületett a „Végső megoldás” („Endlösung”) elpusztításukra. A mindenkitől elzárt, festői kastélyban Reinhard Heydrich SS vezérezredes, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője tartotta ezt a néppusztító konferenciát.
Tragikusan tanulságos a mai olvasó számára a lap április 16.-i, vasárnapi számát olvasni, ez már látszott az előző részben is. Ha pedig most az 5. oldalt nézem, akkor további hasonló tanulságokat vonhatunk le – ha csak az újságcímeket nézzük, már akkor is. „Angol terrortámadás Győr ellen – Templomot, lakóházakat ért találat – Géppuskázták a védtelen lakókat.” Egy másik helyen: „Éjszakai zavaró repülés a magyar légitérben.” Lássuk a következőt: „Április 17-ig este 9, április 24-ig pedig fél 10 órakor kell elsötétíteni.”
Ennek a résznek az idézetei mind a lap április 16.-i, vasárnapi számából valók. Az újságcikkek az Arcanum Digitális Tudománytárban találhatók.Mindjárt az 1. oldalon, a fő helyen közölték a kormányzó és a honvédelmi miniszter hadparancsát. „Hadparancs! Honvédek! Magyar katonák! A háború végső kifejlődéséhez közeledik, és döntő szakaszához jutott.
A lap április 9.-i számában is figyelemmel lehet kísérni a korra jellemző, fontos híreket. Az első oldalt a következő címek foglalták el: „Az újabb hadműveleti sikerek a német keleti hadsereg töretlen harci erejét igazolják – Fontos hadműveleti eredményeket értek el a németek a keleti front déli szakaszán – Minden összeköttetésüktől elvágták az előre tört bolsevista egységeket.”
Elsőre talán nem tűnik annyira fontosnak a következő hír, amelyet a lap április 3.-i számában közöltek, nem feltűnő helyen, a 3. oldalon, de ha belegondolunk, ezzel a nácibarát kormány épp a ma sokat emlegetett tájékoztatás-tájékozódás szabadságát igyekezett elvágni, illetve egy irányba, a „Hitleráj” híreinek hallgatásába irányítani, egyből fontossá válik.
Az ország német megszállása a híradásokban szintén tükröződött. A fontos híreket mindig a német kormánykörökből induló hírforrások alapján közölték, és ez meglátszott a „Dunántúl” hivatkozásain, szóhasználatán is. Nézzünk erre mindjárt példát a lap 1944. március 30.-i számának 2. oldalán megjelent fontos híradás alapján
Mint köztudott, hazánkat a német csapatok az Adolf Hitler és Horthy Miklós közötti klessheimi, március 18.-i találkozó után, 1944. március 19.-én, vasárnap szállták meg. A pécsi konzervatív-katolikus napilap, a „Dunántúl” (1911-1944) utána 1944. március 21.-én, kedden jelent meg. Sem a címlapján, sem sehol erről azonban nem adtak hírt. Berlini távirati forrásokra hivatkoztak, amikor március 20.-i keltezéssel a következő főcímeket közölték az első oldalon.
A Goldmann Tamás által vezetett Pécsi Zsidó Hitközség tartalmas és lélekemelő megemlékezés-sorozatot rendezett a pécsi és baranyai zsidóság elhurcolásának 80. évfordulójára emlékezve. A rendezvények sora 2024. július 5.-én, pénteken kezdődött. A Káptalan utcai Múzeum Galériában négy, a városhoz kötődő, Auschwitzban mártírhalált halt festőművész, Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos, Roder Judit műveiből állítottak ki.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete, a hazai levéltáros társadalom szakmai szervezete ez évben először szokásos évi szakmai, háromnapos vándorgyűlését a mai határokon túli Zentán rendezte 2024. július 1-től július 3-ig. A több hónapos, szisztematikus szervező munkát igényló előkészületek rendben zajlottak le. Ilyenkor mindenre kellett gondolniuk a szervezőknek a program-összeállítás, a jelentkezés, a vendéglátókkal való kapcsolattartás, a szakmai előadásokra való fölkérés, a szabadidőprogram összeállítás, a szálláshelyek kérdései, az oda való eljutás és a majdani hazaérkezés, a csoportos és az egyéni kérések teljesítése, és még számtalan, menet közben fölmerült kérdés esetében.
A Pécsi Nemzeti Színház 1933/1934-es színházi évadja záró hónapjának előadásait vettem górcső alá az eddigi részekben. Most érkeztem el a befejező fejezethez, amelyben – ahogy ígértem – az előadások szerzőinek, létrehozóinak és közreműködőinek személyi adatait összegzem főként a Wikipédia alapján, de a pécsi Tudásközpont Csorba Győző Vármegyei Könyvtárának helytörténeti adatbázisát is igénybe vettem. (Sajnos, nem mindegyiküknek az adatait sikerült megtalálnom, ez főként néhány pécsi közreműködőre vonatkozik.)
„Szolgálati közleményként” írom le, hogy az utolsó, hosszabb részt is a konzervatív-katolikus „Dunántúl” „Színház” és „A színházi iroda hírei” rovatainak idézésével folytatom, és a benne szereplő személyek adatainak rögzítését – hasonlóan a többi részhez – egy következő fejezetben közlöm majd. Most pedig lássuk az 1934. május 12.-i, szombati szám folytatását.
„Fehérvári huszárok – filléres helyárakkal. Az évad utolsó filléres helyárú előadása szombaton délután 5 órakor a Fehérvári huszárok.
Amint az köztudott, az Amerikai Egyesült Államok legendás elnökét, John Fitzgerald Kennedyt (1917-1963) a Texas állam-beli Dallasban 1963. november 22-én ölték meg. A gyilkosság tetteseként Lee Harvey Oswaldot (1939-1963) tartóztatták le, bár azt, hogy egyedüli gyilkos volt az akkori tankönyv-raktár ablakából, máig is sokan vitatják. Már csak azért is, mert számos, óriási vizsgálati hiba miatt, a TV-nézők milliói szeme láttára őt is lelőtte az akkori helyi bártulajdonos, Jack Ruby (1911-1967).