Dr. Vargha Dezső
A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 33. rész
Dal zengje ünnepét a dal fiának,
Köszöntse e napot szent ihletés!
Hozsánna szóljon lelkünk fenekéről
S zengje vissza bércz és völgy a dalt!
A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 32. rész
Most már tényleg következzék az 1891-ben megült 30. évforduló eseményeinek fölidézése. Úgy határozott a jubileumi választmány, hogy először két napon legyen a megemlékezés, másodszor pedig a kezdete 1891. november 7. legyen, mégpedig annak a napnak az előestéje, amikor az 1861-ben kelt meghívó levél egybehívta az „alapító atyákat” Wachauer Károly (1829-1890) házába, az 1847.-i első alakulás utáni újbóli alapítás teendőinek megbeszélésére.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 28.
Ha az 1895. október 5.-i színház-megnyitás közvetlen előzményeit a helyi sajtóból vizsgáljuk, akkor az egyik fontos kútforrás az akkori jelentős helyi politikai napilap, a Pécsi Figyelő 1895. szeptember 15.-i számában napvilágot látott „Somogyiék Pécsett” című közlés.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 27.
A „Dunántúl” című katolikus-konzervatív napilap (1911-1944) 1922. október 1.-jei számának „Színház” rovatában két figyelemre méltó cikk kapott helyet. Az egyik, amelyik „A vidéki színházak válsága” címet viselte, az akkori nehéz általános gazdasági helyzet kihatásairól nyújtott képet a vidéki színházak vonatkozásában. Nézzük hát, mit írtak ekkor.
A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 31. rész
Az egri út fonalát az előző résztől a megérkezésük utáni első napon, 1890. augusztus 3-án vesszük föl most, amely hasonló kitörő sikerrel zárult, mint a megérkezésük. Ezen a napon került sor ugyanis arra a jótékony célú hangversenyre, amelynek gyakorlata még szimpatikusabbá tette a mecsekaljaiakat mindenütt, ahol megfordultak – így Egerben is.
A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 30. rész
Ha a kedves olvasó most azt hiszi, hogy 1889-ben – az előző visszaeséssel ellentétben – megváltozott a belső helyzet a Pécsi Dalárdán belül, akkor nagyon téved. Továbbra is a régi tagok áldozatos munkája érződött a próbákon, ők „vitték a hátukon” a dalárda addig kiharcolt művészi tekintélyének ápolását, míg az újonnan belépők jobbára reprezentáltak.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 26.
A második világháború vérzivatara után nem csoda, hogy az emberek feledni, szórakozni akartak Pécsett is. A Pécsi Nemzeti Színház jó érzékkel tűzött műsorára egy sikerdarabot, és a szerzőpáros garancia volt a sikerre. Mivel most is „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával (1895-1949)” című két kötetes összegzést vettem alapul, amelyet Futaky Hajna (1927-2011) szerkesztett, nézzük meg elsőként ennek a műnek az adatait.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 25.
Ha a krónikás évtizedeket átívelő művészi pályájú jelentős színművészről beszél, akit nemzedékek sora kedvelt – köztük e sorok írója is –, különös örömmel tölti el róla megemlékezni. Dajka (Dayka) Margitról (Margitka, 1907-1986) van szó, akit sokunk a régi filmekből dívaként, 1945 utáni film-, színházi-, és TV-szerepeiben pedig utolérhetetlenül sokoldalú művésznőként, illetve tüneményes idős hölgyként ismerhettünk meg.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 24.
A második világégés végső szakaszába érkezett, szörnyű dolgok történtek a világban. Hazánk a német megszállás előtti napokat élte át. Ekkor jelent meg a „Dunántúl” 1944. március 10.-i számának „Színház” rovatában, „Csalóka szivárvány – Kiss Ferenc vendégjátéka” című kritikája a „szokásos” névtelenségbe burkolózva, „K” monogrammal.
1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 4. rész
A Dunántúli Napló 1956. november 8.-i szalagcíme – „Azonnal kezdjük meg a munkát!” – alatt a következő felhívó cikk volt: „Mégegyszer (sic!) szólunk! Hozzátok szólunk baráti szóval ifjak és munkások, akik hangzatos jelszavakra hallgattok és még mindig gyilkoló fegyvert tartotok a kezetekben. Akik elszakadva családotoktól – szülőtől, testvértől, szerető feleségtől – áztok a novemberi esőben, és azt hiszitek, így szolgáljátok a nép érdekeit, a haza boldogulását.”
A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 29. rész
Egy olyan nemzetközi és országos hatású dalos-rendezvényen voltak túl, amely zenetörténeti jelentőségűvé emelkedett. Éreztek valami hasonlót a pécsi kortársak is, de sajnos – nem először az egyesület története során – rosszul reagálták le ezt a nevezetes eseményt a következő őszi-tavaszi évad során: hosszú tespedtség uralkodott el rajtuk.
Buzády Tiborra emlékezve (1934-2021)
Ha az 1904-től működő pécsi köztemetőben nyugvó, az 1848/1849-es forradalomban és szabadságharcban résztevő hőseink életpályáját tekintjük át, hamar rájövünk arra, hogy ők – az akkor elhunyt mártírunk kivételével – a későbbi életútjukon, amikor véget ért számukra az üldöztetés, – vagyis az 1867-es kiegyezést követően –, visszatérvén a mecsekalji városukba, vagy itt letelepedvén későbbi életútjukon is olyan dicsőséget szereztek pátriájuknak, amely joggal vívta ki kortársaik, polgártársaik tiszteletét későbbi életük során is.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 23.
Ha a „Dunántúl” (1911-1944) 1928. szeptember 23.-i számának „Pécsi színészek szerződései” címmel, szeptember 22.-i dátummal megjelent cikkét nézzük, annyit megállapíthatunk, hogy a pécsi színházbarátok tájékoztatására is sokat adott az akkori sajtó – még ha pontosításra is szorul utólag. De nézzük magát a cikk elejét.
A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 28. rész
A nagysikerű 1886. évi pécsi országos dalos-rendezvény idején szintén ekkor tartotta az országos dalos szervezet a közgyűlését, és augusztus 15.-én fejezték be ezt is. A közgyűlés azt határozta hivatalosan, hogy a kormányzathoz fordul az egyesület az országos dalos-rendezvény előtt Bayreuthban, 1886. július 31.-én elhunyt Liszt Ferenc (1811-1886) hamvainak hazaszállítása ügyében, aki a Pécsi Dalárda tiszteletbeli tagja is volt.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 22.
A Dunántúl (1911-1944) 1925. december 25.-i karácsonyi számában „Színészhistóriák” címmel a kor közkedvelt országos és helyi színésze, Danis Jenő (József, 1886-1963) hosszú „történet-özöne” látott napvilágot, amelyben addigi pályájának érdekes élményeit jelentette meg. A színészi, rendezői tehetsége mellett „szépírói vénával” szintén megáldott Danis Jenőnk bevezetővel ellátott, (majdnem) egész újság-oldalra kiterjedő „élmény-tömege” második két történetét közlöm most. (Mivel a bevezető részt már előzőleg közöltem, ezt itt most nem ismétlem meg.)
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások