Dr. Hernádi László Mihály | Kaleidoszkóp – 16.

Népszerű tudomány

Kaleidoszkóp – 16.

 

Gerzson

 

Kollegának a békési gimnáziumban volt egy osztálytársa, aki tökéletesen tudta utánozni az igazgató hangját. Ezt többször is kihasználta, amikor az iskola pedellusát, Gerzsont ugratta.

Az igazgató köztudottan a város egyik legnagyobb antinikotinistája volt. A hangutánzó mester odalopódzott a pedellus kuckójához, és az igazgató hangján megszólalt:

– Gerzson, hozzon nekem öt darab szivart.

Az igazgató kikelt magából, amikor Gerzson meghozta a szivarokat.

Meghalt az igazgató, az iskola aulájában ravatalozták föl. Estefelé az ugratós diák elbújt a ravatalnál. A pedellus jött lámpát oltani, az aulát bezárni. A síri csöndben egyszer csak megszólalt a diák:

– Gerzson, még egy kis forgácsot ide a fejem alá, mert lapos a párna!

Mire a pedellus ijedtében lazán összecsuklott.

 

 

Latin érettségi

 

Életemben csak egyszer adatott meg, hogy átléphettem a Színház- és Filmművészeti Főiskola küszöbét: 1962. április 7-én, a felvételi vizsgámon. Abban az évben 1300 jelentkező közül mindössze hetet vettek föl. Aznap, az első rostán senki nem jutott tovább. Ebbéli szép álmaim hamar szertefoszlottak. A nagyon bizonytalan kimenetel miatt még egy másik helyre is jelentkezhettünk. Én az orvosi egyetemet választottam, mivel apám mellett ezt a hivatást is megszerettem, némely ágában (sebészet, fogászat) már komoly gyakorlatot is szereztem. Mivel fizikából sem várhattam semmi jót az érettségire, egyre inkább megszilárdult az elhatározásom; ha egyik helyre sem sikerül a felvételim, akkor bányász leszek. Mikor az osztályfőnökünk írta össze, hogy az osztályból ki fog latin érettségit tenni, keserű szavakkal hárítottam el szíves unszolását:

– Á, tanár úr, a szívlapáthoz nem kell latin érettségi vizsga. Oda talán még e nélkül is fölvesznek.

Ám mennyi mindenbe beleszól a vak véletlen! Május végén dolgom akadt az iskolában. Ahogy beléptem a belső kapun, éppen akkor kandikált ki az első teremből az osztályfőnökünk. Illedelmes köszönésem után intett az ujjaival:

– Gyere csak ide!

– Tessék parancsolni, tanár úr.

– Gyere be!

Már a küszöbnél karon fogott, nem is annyira szívélyességből, hanem hogy le ne léceljek. (Jól ismert bennünket.) Az osztályban a társaim, a táblán Cicero, Horatius és Tacitus. Javában ment a latin érettségi vizsga.

– Ülj le! – mutatott az első padra, majd papírt és tollat hozott.

– Na, írjad szépen!

– Mit, tanár úr? – vettem föl az ártatlan és értetlen pofát, pedig akkor már tudtam, hogy nincs menekvés.

– Írjad már, a kutya úristenit, mert kitaposom a beledet!

Győzött a durva erőszak. Nem volt más mit tenni, írtam. Így lett érettségi vizsgám latinból. Igen előkelő, mondhatnám kifejezetten úri belépő ahhoz, hogy három hónap elmúltával a bányában tartalékos földalatti csillés legyek.

 

 

Fizika érettségi

 

Ahogy közeledett a szóbeli érettségi vizsgám időpontja, annál inkább tornyosultak a viharfelhők fölöttem. A negyedik osztály első félévében megszerzett ötös fizikából még némi okot is adott a bizakodásra. Az orvosi pálya még nyitva állt előttem. A lehető legrosszabbkor jött a tanárváltás, ami azonnal komoly összeütközést teremtett a tanár és az osztály között, ami részéről ahhoz a fenyegetéshez vezetett, hogy majd az érettségin megmutatja. Az osztály egyik erős hangadója voltam. A rendszeres villongások odáig fajultak, hogy már mi kerestük a lehetőséget, hol tudunk borsot törni a tanár orra alá. Alkalom volt bőven.

Fenyegetése nálam annyira sikerült, hogy meg is akart buktatni a szóbeli vizsgán. Az iskola igazgatója és az elnök húzott ki a slamasztikából. De mit kezdhetek a felvételi vizsgán a kegyelem kettessel? Sok jóra nem számíthattam.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Kaleidoszkóp – 16.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés