„Ki vigyázza az őrzőket?”
Nem nyitok én már be semmi más kapun,
törpe voltom nem fér be egyiken sem,
ne hívjatok hát, és ne is szóljatok,
jó, mindig csak így, kicsiny magam leszek.
Honomban sem ismerek én túl sokat,
de szívem körül úgy sajog valami,
s tudom, Tihozzátok föl nem érhetek,
de jajotokkal megszólít valaki.
Mert a Tiétek is itt, bennem lakik,
ezredévek átgyúrt, szikes keserve,
s bár szeretni, csókolni mások voltunk,
a láng őrzése egy és hű maradt velem.
Elfüstöltünk már annyi békepipát,
jól elszívta mind, barát és ellenség,
egyik tunya, az földre sercint ma is,
s ott hagyja gondunk és bajunk színterét.
S hogy betűm vetése szárba szökken-e,
Ti látjátok, ott fönt. Zsíros még a föld?
Ember, vagy csak a szóköz lapján írok,
félvak látnokok borús jóslata közt.
Hozzászólások