Hajnal Éva | Ezüst kiskanál

Szépirodalom - vers

Ezüst kiskanál

 

Mihez kezdjek most ezzel a kiskanállal? Nem is használok mokkáskanalat. Pláne ezüstöt. Amikor nekem adtad, azt mondtad, ez az örökségem. A monogramunk a nyelébe vésve. Mihez kezdjek ezzel az én ezüst örökségemmel, ezzel a monogramos, kanálnak túl apró kanállal? Ezzel a megmaradt egyetlennel, mihez kezdjek?

Amikor Nagymama kiásta a készletet, ötfelé osztotta az óriási doboz tartalmát. Igazságosan. Szétosztotta és rövidesen meghalt. Te, a magad jussát gondosan őrizted a kredenc középső fiókjában, ott, ahol az ünnepi szalvéta szokott lenni. Gyakran nézegettem. Épp az orromig ért a fiók. Amint kihúztam, megcsapott az a szag. Átható szidolszag keveredett ritkán használt asztalterítők és ünnepi szalvéták állott szagával. Olyan nehéz szag volt, most is itt érzem az orromban.

Én most mihez kezdjek ezzel a súlyos emlékszaggal?

Néha elővettük, tisztogattuk őket. Utána általában útra is keltünk, de ezek a mi túráink csak Édesapa temetése után kezdődtek, a te harmincharmadik születésnapodon. Eleinte nem tudtuk, hová indulunk. Vonatra ültünk, te elmondtad, hogy először a Zálogházba megyünk, elvisszük ezt a kést, vagy kanalat, vagy villát, utána a Tejbisztróban virslit eszünk majd mustárral, friss zsemlével. Mi, a hét- és tizenegy évesek lelkesedésével fogadtuk a hírt, szerettük a virslit és a Tejbisztrót, a finom ételillatot. Enni is szerettünk és ilyenkor jókat ettünk. Néha máglyarakást is, meg sarokházat, de azt csak ritkán. Meg azt a különös vízköpőt a Zálogháznál, azt is szerettük. Ott jó vízillat volt.

Mihez kezdjek most ezzel a sok illattal?

A zaciban mindig féltem. Ott is olyan fura szag volt. Talán a szégyenérzet és a mindenhonnan összehordott sok régiség szaga keveredett egymással.

A becsüs föltette a kukkerét, azzal vizsgálta, amit vittünk. Minden alkalommal sokáig tanulmányozta az épp soron következő eszcájgot, mielőtt fizetett volna. Mi lélegzetvisszafojtva vártunk és folyton attól féltünk, egyszer azt mondja: lyukas garast sem ér. Rajta múlt a további jövőnk abban a hónapban. Amikor kifizette, mehettünk lakmározni. Az volt a legjobb rész!

De én egyedül mihez kezdjek most ezzel a legjobb résszel?

Utána kihúztuk fizetésig, minden nap jutott étel az asztalra. A hónap végén már csak köménymagos leves, de azt is szerettük.

Évek múltán ez az egy kiskanál maradt. Ezt nem adtad el, ezt a kis utolsó maradékot, az én örökségemet. Annyit szorongattam, hogy derekasan kifényesedett. Amikor ránézek, most is érzem a virsli, a mustár és a friss zsemle illatát.

Mihez kezdjek most ezzel az illattal?

 

 

*Ez a szöveg a Lackfi Kreatív Írás online kurzus „Mihezkezdés végett”, című feladata volt. (2020. 05. 18.)

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ezüst kiskanál”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés