Lukáts János | Gyula, város az Élővíz partján

Népszerű tudomány

Gyula, város az Élővíz partján

 

Gyulán a „felújítási hadművelet” remekül sikerült, beletelt ugyan vagy egy fél évtizedbe, de megérte. Kossuth nevét őrzi a gyulai főtér, valójában három vagy négy tér füzére, nyolc-tíz utca keresztezi, torkollik bele, vagy indul innen éppen. Sok a siető helybéli, de talán még több a nézelődő turista. Gyula a virágok városa, olyan, mint egy szabadtéri, szép szalon. Padok, lámpák, pavilonok, tarka mintás térburkolat. A szökőkút rendszer a járókelők feje fölött ível át, a vízpára elnyeli a port és az autók zaját.

Van a főtéren egy különös alkotás, a neve: Anamorfózis. Szobor? Ádám és Éva alakját láthatjuk, nagyméretű, kerek tükörben, sajátos fénytörésben. Ahogy Albrecht Dürer megálmodta őket. Dürer ugyanis gyulai származék, bár ez a származás némiképp bonyolult. Édesapja még az Aythossy nevet viselte, a településre utal ez a név, Ajtósra, Gyula egyik kertvárosára, ahonnan a vállalkozó kedvű férfiú elindult Nürnberg felé. A Dürer név nagyvonalú tükörfordítás (Aythossy – Türer – Dürer), Magyarországon néhol Ajtósi Dürer kettős néven ismerik, vajon Nürnbergben tudnak-e a család magyarországi gyökereiről?

A tér közepén a Szentháromság templom, kápolna inkább, a XVIII. század elején egy pestisjárvány után építették, körülötte temető volt majd hatvan éven át.

És vessünk egy pillantást a tér másik látnivalójára, egy néhány méteres emlék-sínszakaszra a hajdani Gyula-Simonyifalvai kisvasútból. 1906-ban épült, hét települést kötött össze, közel 42 kilométer hosszúságban. Gőzvontatással, villamos és benzin motorkocsikkal egyaránt közlekedett. Élt tizenhárom évet. Trianon után a magyar oldalon lóvasúti forgalmat bonyolított egy ideig.

Toronyszerű, tömör épületek, bennük elegáns üzletek, vendéglő, borozó és presszó – ez itt Gyula „vigalmi” negyede. A beépített kőhíd egyik hídfőjénél a nevezetes világóra: smaragd színben csillogó üveggömb, rajta távoli városok nevei – mintha az idők tengelyénél állnánk.

A kőhíd alatt az Élővíz. Gyula városa a Fehér-Körös partjára épült. A Körös némelykor kiszáradt, de gyakrabban kiáradt és a várost rémítgette. A makrancos folyót idővel szabályozták, a város elkerülésére bírták. De, hogy Gyula ne maradjon Körös nélkül, meghagyták egy kordában tartható ágát a városon keresztül, és elnevezték Élővíznek.

Az Élővíz keresztülkanyarog a városon, két partján sétány vezet végig, padokkal. És füzek, amelyek a folyó fölött áthajolnak egymáshoz, időnként feltűnik egy-egy csónak a hidak alatt, a füzek alatt. A strand melegvize beleömlik az Élővízbe, ezért sose fagy be, a hangos vadkacsanép meg a csöndes horgászok nagy örömére.

Az Élővíz bal partján a németvárosi temető magas kőkerítése, a temető rendezett, akár egy szabadtéri múzeum. Mészkő és márvány síremlékek, egy zárt közösség nevei és utolsó üzenetei. A temetőn túl azonban mintha új világ kezdődnék, emeletes villák és pincegarázsok, vörös márvány és krómacél, távirányításos kapuk és palotaőrző vérebek. Talán a holnap gyulai helyszínei.

Az Élővíz fölött vaskos kőhidak, ácsolt fahidak szép számmal ívelnek át – a hídszámlálásban tizenkettőig jutottam.

Gyula városa csaknem félezer éven át Békés megye székhelye volt. Mátyás király tette megyeszékhellyé, amikor fiának, Korvin Jánosnak adományozta. János herceg feleségét (Frangepán Beatrixot) és leányát (Korvin Erzsébetet) itt temették el a ferences kolostorban, helyén ma romkertet találunk a Törökzug városrészben.

1560-ban keletkezett a „Szép ének a gyulai vitézekről” (persze, még ékes latin nyelven), aztán százharminc török esztendő következett. Evlia Cselebi, ez a nyughatatlan világjáró följegyezte: négy templom, kilenc iskola, tizenegy fürdő és kétszáz bolt működött Gyulán. A törökök mintha jól érezték volna magukat az erős várban és a gondűző, meleg fürdőben.

A határőrző rácok (a granicsárok) meg a kurucnak állt hajdúk aztán gondoskodtak róla, hogy ép ház és élő ember ne maradjon az egykori Gyulán. Harruckern János udvari szállító kérte és kapta meg az elnéptelenedett környéket, ő csalogatott északról szlovák, nyugatról német telepeseket.

Száz év alatt hétszer égett le a város. A magisztrátus rendeletet hozott, hogy aki pipára gyújt az utcán, ötven botütéssel büntettessék. Szigorú büntetés, de a tűz nem játék!

1770-ben megnyílt az első patika, A Megváltóhoz címezve. 1846-ban ispotály létesült Gyulán, a mai kórház oldalszárnyában, lett is rá szükség hamarosan. A szabadságharc hónapjaiban fegyvert és lőszert gyártottak a gyulai mesteremberek. A sebesülteket a távoli frontokról ide szállították, a békés városba. 1849 augusztusában (a végzetes temesvári ütközet után) Gyulán fegyvereznek le ezerháromszáz honvédtisztet, közöttük kilenc tábornokot. A házakat, amelyekben a fegyverletétel előtti éjszaka megszállnak, ma megannyi emléktábla őrzi a belvárosban. Aztán Világosra szállították őket, és átadták az osztrákoknak. A fegyverletételre a vár és a várárok közötti mezőn került sor. 1989 augusztusában itt honvédtiszti emlékhelyet alakítottak ki.

A gyulai magisztrátus 1854-ben kegyesen engedélyezi, hogy a Reinhardt cukrászda egy német és egy magyar nyelvű újságot járasson. Reinhardték cukrászdáját ma Százéves néven ismerik. Az épület hat szobája korabeli bútorok, képek, tükrök és függönyök között fogadja a vendégeket. Mintha egy boldogabb és reményteljesebb századba lépne vissza a látogató. És megtekinthetjük az ónból készült kalács- és sütőformákat, a folyosón pedig a cukrászműhely illata terjeng. Emlékszobája van itt Simonyi Imrének, a város hajdani kedvencének, a hányatott sorsú költő-szerkesztőnek.

A közelben a Ladics ház, a jómódú gyulai polgárcsaládok egyikének a hajléka. A falakon selyemtapéta, kék és sárga, biedermeier bútorok, karszékek és rekamiék, karcsú lábú asztalok, porcelán étkészletek, hazaiak és külföldiek (cseh, osztrák, sziléziai áru), a háttérben szekreter a levélíráshoz, pipatórium a megpihenéshez. Vajon hány hasonlóképp gazdag lakás és berendezés volt százötven éve Gyulán, Békés megyében és szerte az országban? Hány maradt meg belőle, hány kallódott el és hányat hordtak szét nyomtalanul?

Az utcára lépve a város hajdani főterére érünk, a megyeházával, a katolikus és a református templommal (e két szomszédvár diszkréten hátat fordít egymásnak), de itt áll Petőfi Sándor és Erkel Ferenc szobra is. Erkel Ferenc édesapja a németvárosban volt tanító, házuk máig a templomtéren áll. Karban tartott épület, gazdag múzeum, a család használati tárgyaival, de Erkel könyveivel és kottáival, az operák kéziratával, egy nagy ívű életpálya gazdag részleteivel.

Gyula az 1800-as évek végén egy iparosodó város reményteljes fellendülését mutatta a mezőgazdaságáról híres Magyar Alföld keleti szögletében. De, amit a történelem az egyik kezével adott, a másikkal mintha elvette volna. A vasúti fővonal Békéscsabán át futott Arad, Temesvár, Dél-Erdély felé, Gyulát csak később kapcsolták rá a Nagyvárad-Fiume vonalra. Gyula a megye negyedik városa lett, hiába volt megyeszékhely. Trianon után a lélekszám veszedelmesen megfogyatkozott, a negyven községből, amelyek Gyula beszállítóit és vásárlóit jelentették, csak négy maradt meg. A két háború közötti időben „kétszáz kőműves öszvetanakodék”, és Gyuláról kivándoroltak Amerikába. 1950-től pedig a megyének új székhelye lett.

Aztán Gyula megtalálta, ami mindig is ott volt a gyulaiak lába alatt: a fürdőt. A fürdő, a vár és az Almásy-kastély csodálatos együttest jelent. A meleg gyógyvíz egész évben ömlik és gőzölög, a növényzet szinte délszaki gazdagságban tenyészik. A fürdőt ma húsz medence alkotja, a legmélyebb kút vize kétezer-ötszáz méter mélyről tör föl. A kastély egykori lovardájában három, különböző hőfokú medence közül válogathat a vízre vágyó. Színes csempe, díszes kerámia, a gyógyvíz kénes szaga, a lovarda gerendaboltíve alatt állandó visszhang morajlik. A medencék egy része télen is nyitva tart. A fürdő parkjában a füves-virágos tereken több ezer látogató is kényelmesen elfér. Erkel Ferenc – így mondják – a park egyik hársfája alatt szerezte a Bánk bán zenéjét.

A fürdőhöz modern, szép fekvésű versenyuszoda társul, halványzöld csempéje a tengert idézi. Az uszoda mellett faragott fahíd vezet át az Élővízen, a folyó túlpartján szállodák sora. A sűrű csalit neve a közelben Csigakert, benne egy ragyogó, fehér Erzsébet-szobor, a királyné gyulai látogatásának emlékére.

A fürdő közelében, közel három évtizede, új települést hoztak létre: a Hőforrás üdülőfalut. Száznál több egyemeletes lakás és három szálló várja az ország minden részéből érkező pihenni vágyóknak. A Hőforrás-lakások tulajdonosai hamarosan lelkes gyulai lokálpatrióták lettek, az üdülőfalu hatalmas parkja igazi kertművészeti remeklés, százféle fa, cserje, bokor hajt, virít és hoz gyümölcsöt egész éven át. A bokrokban esténként sün motoz.

A fürdő másik oldalán, a hajdani szigeten emelkedik a vár. Mellette csónakázótó, a várárkot már régen betemették. Közép-Európa egyetlen épen maradt, sík vidéki téglavára. Néhány éve megújították a várat, a munkálatok idejére a torony baglyai kiköltöztek a közeli park fáira, soha annyi bagoly nem lakta Gyula tölgyeit!

A vár maga egy kisebbfajta város, termek és műhelyek, az őrség pihenőhelye, fegyverszoba. A kápolnát újraszentelték, romantikus lelkületű párok itt tartják esküvőjüket. Kovács- és bognárműhely, sütőház, sőt: kínzókamra. A hóhérbárd kézbe fogható, hátborzongató egy szerszám, súlyos és „pengeéles”. Az emeleten a lovagterem régi fényében tündököl. Legfelül a gyilokjáró, a pártázatos várfalakon át ellátni messze, télen keletről idefehérlenek a bihari hegyek havas bércei.

A vár udvarán évtizedek óta nyaranta színház működik, az akusztika remek, a díszletek igazán hitelesek. Elhangzott itt a Szép ének a gyulai vitézekről, antik és középkori játékok, Shakespeare drámák, meg modernre hangolt bohózatok – közönségcsalogatónak. A vár körül nincs nyár reneszánsz lakomák nélkül, lovagi tornajáték nélkül, mutatványosbódék és egyéb látványosságok nélkül.

A város templomait már az ezredforduló után újították fel. A katolikus főtemplomot a Harruckern házaspár építtette még a XVIII. század közepén, síremlékük is a templom oldalfalában van. A templom előtt Apor Vilmos szobra, plébános volt Gyulán, huszonhárom éven át, innen indult a győri püspöki székbe, mártír sorsa elé. A tűzvészek a templomokat se kímélték, a református egyházé 1801-ben égett le, alig hat évvel elkészülte után, a Szentháromság kápolna pedig 1930-ban. A román ortodox templom ikonosztáza nagy értékű képzőművészeti alkotás.

A gyulai múzeum Dürer nevét viseli, az épület súlyos tömbje ott magasodik a várárok sarkánál. A Városi Képtár anyagát száznál több XX. századi magyar festő képe alkotja, Bene Lajos főorvos gyűjtötte és adományozta a városnak. De a legismertebb talán a Kohán György Múzeum. A régi városi parkot jó száz évvel ezelőtt alakították ki, ebben épült fel az ékszerdoboz szépségű Pavilon, az épület homlokzatán óriási öt betű: KOHÁN. Kohán György kevés sikert és sok kudarcot megélt gyulai festő, hatalmas figurái az alföldi realizmust képviselik. Napkorongjai fehéren és vörösen izzanak, a koporsót vonszoló bivalyfogat lenyűgöző hatású alkotás.

Esteledik, lombos utcák, rejtőzködő lámpasor. Indulunk a gyulai állomás felé, széles út vezet odáig, oldalt százados platánokkal, hajdani városi előkelőségek elcsendesült villáival. Az egykori megyeszékhely útja nemzedékek óta őrzi a nevét: Béke sugárút.

 

(Lyukasóra 2011. 5. sz. 48-49. oldal.)

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Gyula, város az Élővíz partján”


  1. Jancsikám! Éppen a járvány előtti héten voltunk Gyulán és minden kedves zugát bejártuk. Visszafelé a szarvasi arborétumban sétáltunk a Kőrös partján. Kedves emlék, jó feltöltődés volt! Ölekl: Gyurka

    Hozzászóló: György Wéber | 2020. július 10., 13:55

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés