az idő száműzöttnek kis sziget
nem a hang gyenge az aki szót emel
nem ott és nem akkor mindig nagy teher
vereséggel majd a végén szembesül
amikor a verset leejti tisztség
nyelvben egyre kevésbé szabad az elv
ha már maga sem hisz szónak a szónok
poklába vonul a lelkiismeret
elbújni ott a ház a szőlőskertben
padjairól int az örök nyugalom
sorslopottan kopottan végleg bénán
néhány verslábat faragva csak némán
amikor lélekben elbukott a hit
rekedt mint kónikus furatú fagott
majd szétszóródnak az elhagyott sorok
mint égi üstökösből a csillagok
barátom
néha elgondolkodtat a veszteség
fájdalom húrján szólnak harmóniák
belső emlékhely a koponyák tornya
aztán újrakölt mindent sorról sorra
Hozzászólások