Ifjú buzogányai egy platánfának
mai sétámon emlékeztettek
engem az elmúlásra: míg ti ott fenn
a faágon szelíden ringatóztok, addig lent,
az avar borította fűben már barnán
hevernek a tavalyi buzogányok, a
végső elmúlásra várva. Tünékeny bánat
lengi be napjaimat, mi volt, elmúlt, hiába
fúj az enyhe szél, csodákról többé nekem
már nem mesél. Más csak egy fát lát,
jobb esetben tudja, hogy platán, míg nekem
a szélben ringatózó ágak közt, a délutáni
csendben születőben van egy versem.
Hozzászólások