Dr. Vargha Dezső | Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 6.

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 6.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

A Pécsi Nemzeti Színház az 1910-es években
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye).

 

A Pécsi Nemzeti Színház megnyitása 1895-ben – „A Pécsi Nemzeti Színház alapítói”

Az elmúlt két részben a Pécsi Nemzeti Színház fölavatása alkalmából, a Pécsi Figyelő (1874-1902) politikai napilap 1895. október 5.-i, a lap első és második oldalának alján napvilágot látott, „A Pécsi Nemzeti Színház” című saját tárcáját közöltem. Az a tárca a mai színház fölavatásához vezető út történetét foglalta össze. A lap egy nappal később „A pécsi nemzeti színház alapítói” címmel hosszú névsort közölt, amelyben a nevek mellett az adományozott összeget szintén megnevezte, elkülönítvén a forintokat a krajcároktól. (Természetesen az akkori írásmódot meghagytuk a fölsorolásban.) Ennek a cikknek az első részét teszem közzé most – a bevezető szöveggel együtt:

A Pécsi Nemzeti Színház 1913 előtt
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Gyűjteménye)

„Pécs városa által a magyar nemzeti színművészetnek emelt új nemzeti színház alapítójának büszkén vallhatja magát minden pécsi polgár, mert a közel félmilliónyi összeghez, melynek árán a díszes múzsa csarnok felépült, filléreivel hozzájárult Pécs város összes lakossága. Mindazonáltal a mai nagy nap emlékéül ide igtatjuk (sic!) azon nemes keblű adakozók neveit, kik nagyobb összegű adományokkal járultak a színház alaphoz, s ez által lehetővé tették, hogy a magyar színművészet minél élőbb állandó otthonra találjon Pécs városában. Álljon itt a névsoruk – aere perennius! Íme:

Nendtvich Andor polgármester (Forrás: Wikipédia)

Pécsi főgimnázium igazg. ívén 200 frt., Tamássy Ferencz 100 frt., Littke József 200 frt., Rák Imre körj. ívén 3 frt., Fuchs A. és Gebhardt J. ívén 44 frt., Dragonescu Dömjén ívén 80 frt. 50 kr., Fekete M. és D. Lukáts A. ívén 128 frt., Fekete M. és D. Lukáts A. ívén 285 frt., A pécsi kir. körjegyzői kamara ívén 123 frt., Zavaros P. és Dr. Gerecze P. ívén 192 frt. 20 kr., Gerjovits József körjegyző 10 frt., Jankovits Bésán József 300 frt., Grosch  Henrik körjegyző ívén 2 frt., Szánthó István 6 frt. 50 kr., Jilly Ignácz körjegyző ívén 5 frt., A pécsi kereskedelmi és iparkamara ívén Batyu bál jövedelme 290 frt., Ráth Mátyás adománya 50 frt., összesen 340 frt., Suha Rezső ívén 2 frt., Siska Károly körjegyző ívén 21 frt., Gyetvár Ignácz 37 frt., 30 kr., Főt. (isztelendő) Irgalmasrend ívén 70 frt., Narancsik József körjegyző ívén 20 frt., Realiskolai (sic!) tanárok felolvasásából befolyt összeg 301 frt. 03 kr., Jasek Alajos körjegyző ívén 7 frt., Höfler és Schlauch ívén 467 frt., Ott M. és Köcsön L. ívén 201 frt. 70 kr., Papp J. és Zsolnay M. ívén 785 frt., Pécsett állomásozó honvéd fél dandár parancsnoksága ívén 100 frt., Szűts Károly  körjegyző ívén 23 frt., A pécsi ’Dalkoszorú’  által rendezett estély jövedelme 22 frt. 60 kr., Aidinger János ívén 401 frt. 50 kr., Zsille Zsigmond és Marschal F. ívén 189 frt. 50 kr., Opris Péter ívén 115 frt., Scala Venczel ívén 25 frt., Szombathelyi S. körjegyző ívén 8 frt., Sziebert N. és Beberits I. ívén 85 frt. 60 kr., Pucher Vilmos hagyománya 100 frt., Egyesült külv. takarékpénztár 50 frt., Rimanoczy S. körjegyző ívén 6 frt., Freytag Gyula körjegyző ívén 23 frt., özv. Majláth Györgyné ívén 300 frt., Vízkelety I. és Asztalos J. ívén 29 frt. 50 kr., Fünfkirchner Zeitung gyűjtése 4 frt. 61 kr., Bach János körjegyző ívén 6 frt., Somogyi Gyula körjegyző ívén 100 frt., Kölcsön segélyző egylet adománya 300 frt., A pécsi jótékony ’Nőegylet’ ívén 3 frt., Bauer Rezső k. járásbíró ívén 3 frt., Kisfaludy D. körjegyző ívén 3 frt. 50 kr., Frenkl F. körjegyző ívén 7 frt., A pécsi kir. főrealtanoda (sic!) igazgatósága ívén 122 frt., Fölker J. körjegyző ívén 12 frt. 50 kr., Freitag L. körjegyző ívén 12 frt., Verner F. körjegyző ívén 10 frt., Kossa Dezső orsz. gy. képv. ívén 5 frt., Pécsi vasúti tisztikar ívén 23 frt., Simon Alajos körjegyző ívén 3 frt., Szombathelyi Károly adománya 10 frt., Hinka László ívén 76 frt., A pécsi ipartestület adománya 50 frt., Radó Ádám körjegyző ívén 2 frt., Kohárits J. körjegyző ívén 22 frt., Savel Kálmán ívén 8 frt., Horváth Mór k. járásbíró ívén 41 frt., Dulánszky Adolf ívén 110 frt., Tettyei mulatság jövedelme 5 frt., Fünfkirchner Zeitung gyűjtése 5 frt., Dr. Gerecze Péter gyűjtő ívén 27 frt., 20 kr., Rausch J. és Szehmann  Gy. ívén 34 frt. 30 kr. …”

(Folytatjuk)

 

Városi színügyi bizottsági ülés és Színész-vers 1911-ből:

A városi színházak szakmai-adminisztratív ellenőrzője-iránymutatója a városi törvényhatóság által választott színügyi bizottság volt. A Pécsi Napló (1892-1944) polgári napilap 1911. október 21.-i számában tudósított a színi évad megkezdését követő, az előző nap 17 órakor megtartott első üléséről, amelyet Nendtvich Andor (1867-1951) polgármester vezetésével tartottak. Jelen volt természetesen az akkori színigazgató, Füredi (Fürst) Béla (1868-1929) is, akit mindjárt a megnyitó után üdvözölt és méltatott a polgármester, „… kinek nagy mérvben sikerült a közönség messzemenő érdeklődését fölkelteni, és ezen érdeklődést eddigi előadásaival, és társulatának szerencsés egybeállításával ki is érdemelte. A társulat egyes tagjainak bírálatába nem bocsátkozott a bizottság, mely egyértelműen a megelégedés hangján nyilatkozott a társulatról, és külön elismerésének adott kifejezést a Pécsett eddig ismeretlen, fényesnek mondható színházi fölszerelés fölött. ”

Magyar Királyi Operaház Archív (Forrás: Wikipédia)

A bizottság feladatai közé tartozott a színház munkájának segítése. Egyhangúlag fogadták el azt a javaslatot, hogy a szaktárcánál, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnál dolgozó országos színházi előadónál elérik egy régi tervük megvalósítását. Eszerint a Magyar Királyi Operaház „… fiatalabb, ott még kisebb szerepekben elfoglalt, de tehetségesnek ismert tagjai nagyobb gyakorlat szerzésére az operát is kultiváló vidéki városok színházaiban, így elsősorban nálunk, játszanak.” A logikus érvelés szerint „… mivel teljes operaszemélyzetet vidéki színigazgató nem szerződtethet, viszont az operának is érdeke, hogy az új nemzedék egyrészt gyakorlatot szerezzen, másrészt, mint állami intézetnek az is föladatát képezi, hogy a zenei kultúrát és érzéket terjessze országszerte.” Ez nagyon észszerű szakmai javaslat volt, mivel egyrészt a vidéki színházaknál – akár csak manapság – az anyagi nehézségek miatt teljes opera-társulat szerződtetése nem volt lehetséges, másrészt viszont – ahogyan írták – ez művészileg az operaháznak szintén előnyös lesz. Már csak azért is logikus volt ez a lépés, mivel már akkor is híres volt a pécsi közönség opera-barátságáról.

Kosztolányi Dezső 1928. (Forrás: Wikipédia)

Természetes volt, hogy a színigazgató ismertette a bizottság tagjaival az őszi műsortervet. Az 1910-ben Bécsben bemutatott, az ellenreformáció korában játszódó Karl Schönherr (1867-1943) paraszttragédiája, a Hit és Haza, amelynek alcíme Egy nép tragédiája, igazi akkori siker volt, nálunk szintén országszerte bemutatták, s megérezvén ezt Pécsett, mindjárt megjelenítették városunkban is.   Nem kisebb személyiség, mint szigorú kritikusnak is kiváló Kosztolányi Dezső (1885-1936) értékelte, és a Burgtheater az utóbbi évtizedben is újra bemutatta. Emellett egy francia  vígjáték, A papa került színre, Bataille: Hoffmann meséi című új drámájával egyetemben.  Voltak azonban olyan darabok, amelyek a mai színházak repertoárjában is szerepelnek. Ilyen volt a Rip van Winkle (az akkori újságban Vinkle), a Nebántsvirág (sic!), a Cigánybáró.

Egy „műsor-kiegészítést” azért javasolt a bizottság. Bár a „jó öreg népszínmű” már kezdett kimenni a divatból – hogy finoman fogalmazzunk –, egy népszínmű műsorra tűzéséért azért kardoskodtak, mondván: „… melyet kár lenne agyonütni, sőt bízni kell annak föltámadásában, mihelyt a budapesti Népszínházat visszaadják eredeti rendeltetésének.”

Végül egy technikai témát tárgyaltak. A vasfüggönyön elhelyezett reklámok bérletjövedelméből kívánták fölújítani a régi díszleteket és bútorokat, amelyről először költség-előirányzat készítését határozták el.

S hogy nemcsak ilyen „prózai” színházi híreket közölt a sajtó, álljon itt illusztrációként egy 1911. december 3.-i vers-közlés is, szintén a Pécsi Naplóból. Finoman fogalmazva is nem egy remekmű, de nem is azért közlöm.  Azt sem lehet mondani írójáról, hogy nagy színész-barát lett volna. (A külön sorokat nagy betűk jelzik a versben.) De lássuk a „zsengét”:

 

„Somlár Zsigmond: Színészsors

Magyar Színtársulat előadása 1858 (Forrás: Gajdos Tamás-Wikipédia)

Csillogó fellegvár Édesen szép élet, Mézes-mázos szavak
Sok tömkelegének Összehordott raja!

Külsőséged máza Megigéz megbódít, Igézeted bája
Varázsol, meghódít, Fiatalon, balgán.

Harcolsz a semmiért Ellenben aetheri Győztesként távozol
Diadallal teli Martyr koszorúval.

Fellegvár leomlik Rajta minden kopott Csaló játék-élted
Érzelmeid lopott Szegény sarlatán te!

Körül nézel, körül… Leleplezted magad: Puszta vagy, mezetlen
Örül rajtad, örül A csalfa képzelet.

Szabadulnál tőle, De elsápad arcod. Ellene nem bírod
Felvenni a harcot Vesztes mégis Te vagy!

A nyár elmúlt, rajtad Érzed ősz lehét, Közel már a mesgye
Mely út a végtelenbe… A megálmodott végzet!”

 

A város színházi életének meghatározó illetékesei nyilatkozata 1937-ből:

A Pécsi Napló (1892-1944) polgári napilap 1937. december 25-i száma „Színház” rovatának „A színházról és a közönségről nyilatkozik” című írásának nagy részét – amelyben Makay István polgármester és Sík Lajos dr. tb. főjegyző nyilatkozott – az előző részben már ismertettem. Most az akkori legilletékesebb, dr. Fodor (Fuchs) Oszkár (1880-1950) akkori színigazgató véleménye következik.

 

„Fodor Oszkár, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója:

– Voltaképpen három életbevágóan fontos tényező jelenvalóságától függ a színház élete. Elsősorban a színház anyagi erőforrásaitól, azután és nem kevésbé elsőrendű fontosságú, hogy az anyagilag megalapozott színház viszonylagosan művészit produkáljon, és ha mindez megvan, akkor két egybekapcsolódó életfeltételhez erős kapcsokkal könnyebben biztosíthatja magának a harmadikat: a közönség érdeklődését.

Babay József (Forrás: Wikipédia)

Hogy ez a három tényező egyenként újból nagyon sok körülménytől függően dolgozhat a színházért, azt minden színházjáró tudja. Azt is, hogy sok esetben a művészi felkészültség elsőrendűsége nyitja meg az anyagi erőforrásokat. Számos példa van annak bizonyítására is, hogy első sorba helyezendő az a művészi hitünk, amellyel hivatásunkat gyakoroljuk. Annyi bizonyos, hogy pesszimizmussal – kislelkűséggel átitatott színházvezetés pillanatnyilag sem érhet el sikereket, amíg a hivatásában – önmagában bízó idealista még gyönyörűséget is találhat tövisekkel szegélyezett életútján.

A hivatalos tényezők megállapítása tehát az, hogy a színház más elbánást érdemel a közönség részéről. A színigazgató természetesen idealista, és sok csalódása ellenére is bízik egy jobb jövőben. Reméljük, hogy hitében és abban a pécsi közönségben, amely valamikor a legjobb színházi közönségnek számított, nem fog csalódni. (kj.)”

Először is szögezzük le: az országos színházi rendszer valóban reformra szorult, amely néhány év múltán meg is történt…

Ha az előző és a mostani részben közzétett három illetékes nyilatkozatát olvassuk, jó képet kapunk az akkori vidéki, pécsi színházi életről. Ha a pécsi nézőközönség akkori közömbösségét is megállapították, akkor le kell szögeznünk: az előző évtizedekben épp a színház-barátságáról, igényességéről volt híres – amint azt eddigi részeink is tanúsították. Előbb azonban beszéljünk a mai olvasók által már kevésbé ismert Csodatükör című műről, alkotójáról, annak pécsi előadásairól.

Buday Dénes (Forrás: Wikipédia)

Babay József (1898-1956) nagyatádi születésű író-újságíró a pécsi jogakadémián is folytatott tanulmányokat, 1920-ban a Baranya című lap munkatársa volt, amely sajtóterméket az antant-szerb megszálláskor rendszeresen átcsempészték a demarkációs vonalon. Az 1937-ben írott Csodatükör című 3 felvonásos zenés mesejátékának zenéjét a híres Buday Dénes (1890-1963) írta. Ha megnézzük a színházunk 1895-1949 közötti műsorainak repertóriumát (Bp., 1992. Szerkesztette Futaky Hajna), kiderül, hogy nálunk is már abban az évben bemutatták Jakabffy Dezső (1895-1965) rendezésében, Bethlen B. László karmesteri pálcája alatt. Az időpontok: 1937. december 7-9, 11-12, 16, 18-19, 21, 26 (16.-tól délutáni előadásokban), majd 1938-ban folytatták: január 8, 10, február 26 (mindegyik délutáni előadás volt.) És eljött 1938. április 3. este, dr. Nikolits Mihály (1901-1992) főispáni beiktatása. A díszelőadás keretében szintén ezt a darabot adták elő! Ezt követően 1939. január 17.-én délután – az előrejelzés szerint – még egyszer színpadra vitték.

Madách: Az ember tragédiája Zichy Mihály-illusztráció: Athén (Forrás: Wikipédia)

Ha az illetékesek nyilatkozataiban nehezményezett részvétlenséget vesszük, akkor ennél a darabnál jót „húzott” a színház, amikor délutáni előadásban mutatta be, ahol gyermekek nézhették a zenés mesejátékot. Érdekesség lett azonban az a megjelenítés, amikor a főispáni beiktatás napján is előadták – és ennek az oka véleményem szerint az akkor közkedvelt és számos alkotásáról ismert szerző személye volt.

Németh Antal rendező (Forrás: Wikipédia)

És most nézzük az örök klasszikus, Az ember tragédia-előadás sorsát. Ismét az előbb hivatkozott összeállítás-gyűjteményhez fordulunk. Eszerint 1928 elején, 1932 novemberében, 1933. március végén került színre. Amiről az idézett cikkben megemlékeztek az illetékesek, az az 1937. november 17.-i évadnyitó díszelőadás, az ezt követő november 18.-i esti és a 21.-i-, a 30.-i-, valamint a december 2.-i délutáni színrevitel. Az előadásokat 1937-ben Fodor Oszkár és Jakabffy Dezső rendezték. S hogy a pécsi színházvezetés nem törődött be a vázolt helyzetbe, bizonyította az a tény-sor, amelynek értelmében Madách Imre (1823-1864) örökbecsű művét az 1938. január 3.-i délutáni – amikor a fiatalság szintén megnézhette a művet – előadása utáni február 26.-i bemutatón nem kisebb színészek vendégszerepeltek, mint Tőkés Anna (1903-1966) és Kovács Károly (1902-1990) – Németh Antal (1903-1968) rendezésében. A március 1.-i délutáni előadást követő március 9.-i esti színrevitel alkalmából pedig ők tértek vissza ismét.

 

Egy nevezetes Tartuffe-előadás 1949-ből

Elsőként nézzük a tárgyalni kívánt színházi előadás főbb adatait: a Pécsi Nemzeti Színházban adták elő 1949. április 14.-én és 26.-án Moliére (Jean-Baptiste Poquelin, 1622-1673): Tartuffe (Le Tartuffe ou l’Imposteur) teljes címmel, 3 felvonásos színműként megnevezvén. A klasszikus művet Jankovits (helyesen Jankovich) Ferenc (1907-1971) fordításában, Velczer Károly rendezésében vitték színre, a díszleteket a pécsi Ütő Endre (1903-1978) készítette. (Aki, mint már mondottam, nem tévesztendő össze a későbbi híres operaénekesünkkel.) A műsoron még – a szereposztás mellett, alul – ez a mondat szerepelt: „Történik a XVII. században, Franciaországban.”

És most térjünk rá a legfontosabbra, a szereposztásra. (Ahogyan ott írva vagyon.) „Pernellené – Sándor Böske, Orgon, a fia – Bodor Tibor, Elmira, a felesége – Móricz Lili, Marianna – Damis, Orgon gyermekei Máthé Éva – Kautzky József, Cleante, Elmira bátyja – Bakos László, Valér, Marianna kedvese – Kozaróczy József, Dorina, Marianna társalkodónője – Papp Ibolya, Tartuffe, az álszent – Velenczey István, Lojális úr – Zámory László, Rendőrtiszt – Velczer Károly.”

Moreau le Jeure – Tartuffe-illusztráció (Forrás: Wikipédia)

A kor pécsi napilapja, a Dunántúli Napló 1949. április 16.-i számának 4. oldalán, a rejtélyes „K. L.” monogramú szerző kritikája volt olvasható. A korabéli francia állapotokat, Moliére helyzetét, a darab viszontagságos sorsát ő is ismertette bevezetőként. Ezt követően, mielőtt rátért volna az előadás értékelésére, a színház és a darab további sorsát ismertetve, a következőket vetette papírra: „… A színművet tulajdonképpen a  pécsiek számára tanulta be a Nemzeti Színház együttese. Ma este – (mai megjegyzés: már, mint 1949. április 16.-án) kezdi meg a vándorszínház Baranya megyei körútját, így a Tartuffe-t a falvak dolgozói is láthatják majd. Olyan közönség elé kerül, amely talán sohasem látott színházat, legfeljebb gyenge értékű műkedvelő előadást. Örömmel állapíthatjuk meg, a színdarab kiválasztása sikerült: biztosak vagyunk abban, hogy a moliére-i szatíra, az álszent Tartuffe csúfos elbukása tetszik majd a dolgozó parasztoknak…” Itt már láthatók-olvashatók voltak az „új szocialista hang elemei”…

Az előadás színi megvalósításáról a kritikus ezeket a mondatokat írta le: „… Az első felvonás néhol akadozó menete és apróbb túlzása után a második és a harmadik felvonásban a szereplők megtalálták a moliére-i hangot. A játék gyorsasága csak helyenként volt túlzott, a rendező részleteiben kidolgozott, egységes előadásra törekedett, ami sikerült is. Jankovich Ferenc kitűnő fordítása nem sikkadt el, a kötött szöveget a szereplők legnagyobb része hibátlanul közvetítette…”

Ha a szereplők alakításáról leírt véleményét vesszük, akkor – mivel optimisták vagyunk – a megdicsértekkel kezdjük. Bár a szereposztás alján volt található Tartuffe alakítója, Velencey István, a kritikus véle kezdte. Rövid, de nagyon velős méltatása szerint kitűnően ábrázolta Tartuffe jellemét. (Bár sok mai színész örömmel megelégedne azzal, hogy minden alakítását így jellemezzék.) Bodor Tiborról szintén ez volt a véleménye, megtoldván ezzel: „… és újból bebizonyította: tehetséges színész.” Most hagyjunk ki két szereplőt, és térjünk rá Papp Ibolya színészi teljesítményére: „… először láttuk komolyabb szerepben, és megállapíthatjuk: megérdemli, hogy többet foglalkoztassák.” Ismét hallgassunk meg egy velős megállapítást két színészről. „Máthé Éva játéka illett Marianna szerepéhez, Sándor Böske jól játszotta a zsörtölődő öregasszonyt.” Ismét két színészt kihagyok, és rátérek Zámory (hivatalosan és az újságcikkben Zámori) Lászlóra (1922-2014), akiről ez áll: „… ügyes epizodista.” A rendőr alakítása hasonló szavakat kapott.

Sajnos, most meg kell emlékeznem a kevésbé tetsző alakításokról is. (Amely az óta is szerves része a színi kritikáknak.) Kedvencemet, a (majdnem) mindig hasznos zsáner-teljesítményt produkáló Bakos László (1893-1969) most ezt „kapta”: „… erejét felülmúlta Cleante ’sógor’ megelevenítése, sem mozgása, sem orgánuma nem képesíti őt moliére-i szerepre.” Azt hiszem, ez a „méltatás” minden színész rémálma. De menjünk tovább, mert Móricz Lili (Móricz Zsigmond leánya) sem úszta meg. „… merev formalizmussal játszott, így elhalványodott a többi szereplő mellett.” Kautzky József csak „egy árnyalattal jobb elmarasztalást tehetett zsebre”: „… megállapítottuk, hogy még mindig nem tudott leszokni szükségtelen arcfintorairól.” Így már-már föl sem tűnik Kozaróczy József „értékelése”: „… kissé meggyőződés nélkül játszott.”

S hogy mégis pozitívan zárjuk a sort, a végén megemlékezett a díszlettervezőről is, imígyen: „Ütő Endre díszlete kifogástalan.”

(Pados István összegyűjtötte-összegezte 1960-ra a honi színházakban bemutatott számos klasszikus darab számát, amelyeket 1837-től a kiadás évéig előadtak. Köztük van a Tartuffe is, amely szerinte Pécsett 1945-től 1960-ig 31 színházi előadást ért meg.)

 

Pécsi színészek is voltak, érdemtelen mellőzést kaptak

A pécsi színházban se szeri, se száma nem volt azoknak az aktoroknak, akik innen indultak a hírnév felé. Az 1949-es Tartuffe-előadásban szintén találkozunk ilyen színészekkel, még ha nem is kapták meg később a nékik méltó helyet a magyar színházi életben. Bodor Tiborra, Kautzky Józsefre, Velenczey Istvánra gondolok itt.

(Sándor Böskére /Erzsébet, 1901-1992/, Móricz Lilire /1915-1999/, Máthé Évára /1924-2004/ és Papp Ibolyára /1925-?/ a következőkben kerül sor.)

Bodor Tibor (Forrás: Wikipédia)

Bodor Tibor (1921-2000) rövid ideig volt tagja társulatunknak, 1948 után már 1949 őszén a fővárosba szerződött, előbb a Nemzeti-, majd a Madách Színház megbecsült tagja lett karakter-szerepekben. Emellett számos filmben, TV-játékban szerepelt, szinkron-színészi, rádió- és versmondói szerepléseiről nem is beszélve. Már csak azért is, mert korának egyik legszebb hangú-beszédkészségű színészeként tartották számon, aki hosszú időn át a színművészeti főiskola versmondás- és beszédtechnika tanáraként is tevékenykedett. Ilyen hosszú és eredményes színészi pályáján egyetlen egy szakmai kitüntetést sem kapott!!!…

A negatív színészi elismerés bűne helyett Cirill és Metód érdemrendet, SZOT-díjat vehetett át 1981-ben, és szülővárosa, Kiskunhalas díszpolgári címmel tűntette ki már 1987-ben. Emellett a Magyar Vakok és Gyengén Látók Szövetsége Hangos Könyvtárában 9000 órai (nem tévedés!) hanganyaggal 400 könyv (nem ámítás!) terjedelmű fölolvasást tartott a klasszikus irodalom legjobb alkotásaiból! Halála után pedig létrehozták a Bodor Tibor Kulturális Egyesületet. Ennek szakmai „hálájaként” színházművészeti elismerése egy nagy 0!…

Kautzky József (Forrás: Wikipédia)

Kautzky József (Péter, 1927-1919) 1949 és 1952 között volt tagja színházunknak. Hosszú színi pályáján számos színházban megfordult, közülük kiemelkednek a Kazimír Károly irányította Thália Színházban eltöltött évek. Tengernyi darabban szerepelt minden színházában, a megbízható, színvonalas karakter-színészek közül való volt, akire rádió-, színházi-, film- és TV-játék szerepeiben gyakran osztották a negatív-karakter szerepeket, pedig magán életében nagyon is szeretnivaló ember volt. (Első felesége Spányik Éva /1928-2012/ volt, második feleségével, Kállay /Munk/ Ilonával /1930-2005/ annak haláláig boldog házasságban éltek. Unokaöccse Kautzky Armand /1964-/ Jászai-díjas színész.) Ő legalább 1983-ban megkapta a Jásza-díjat, de „a többi néma csend!”…

Velenczey István (1925-2006) Bodor Tiborhoz hasonlóan ő szintén kevés időt töltött nálunk. Ezt követően több fővárosi és vidéki színháznak volt tagja, Kecskeméten még színház igazgató is volt. Színészi pályájának kiemelkedő szakaszában a fővárosi Nemzeti-, és a József Attila Színházban volt szerződésben. Karakter alakításának száma végtelen, hozzáértvén a rádió-, a film- és TV-film szerepeit, kedvelt és népszerű szinkron-alakítása szintén hasonló számú volt. Sajnos, ő is a negatív megbecsültségű színészeink közé tartozott, a fővárosi színi-érdekhálónak „hála”! Az 1984-ben odaítélt Jászai-díja „szépségtapaszt” jelentett csupán…

(Aki nem hiszi, keresse meg a nevüket az internetes Wikipédián, meg fog döbbenni szerepeik számán, széles skáláján!)

Végül álljon itt „ráadásként, nyomatékként” Velenczey István eddig nem közismert írása a Pécsi Műsor 1949. május 26.-i keltezésű számából, amelyet „Színészek”  felcímmel, és „A tanítás szolgálatában” címmel olvashattak ekkor a helybéliek a faluszínház gyermek-előadásainak tapasztalatairól. (Amint kiderül, nem ez az első nyomtatott gondolatsora itt, és a gyermekszínház gyakorlata már ekkor „szárba szökkent”.) Íme:

„Múltkori számunkban beszámoltunk faluszínházi élményeinkről. Néhány szóval említettük csak, hogy délutánonként a gyermekeknek külön előadást tartottunk, pedig ez a téma valamivel többet érdemelne. Mikor a faluszínház ötlete felmerült, vele egyidejűen felmerült az az ötlet is, hogy valamit adni kéne a tanulóifjúságnak. Ebből az alapötletből kiindulva vásároltuk meg a megfelelő tankönyveket, hogy azokból válasszuk ki az előadásra alkalmas meséket és verseket.

Velenczey István (Forrás: Wikipédia)

Már ekkor láttuk, hogy úgy látszik, ötletünk helyes volt, hiszen majdnem minden mese alá oda volt írva az utasítás a tanulóknak: ’Gyerekek, osszátok ki egymás között a szerepeket, és próbáljátok eljátszani a mesét!’  Ez az utasítás szolgálta a mi előadásunk alapját is. Kellék és jelmez nélkül nem színpadon, vagy dobogón, hanem a tanulók között, mondhatnánk velük együtt játszottunk. Az ismert, vagy már az általuk is megtanult vers, mese megelevenedett előttük, és egyetlen mondatot sem hagytak figyelmen kívül. Képzeletük valósággal betöltötte a tantermet a mese alakjaival. Mi sem fényesebb bizonyítéka ennek, mint az, hogy egy alkalommal, mikor az egyik mese keretén belül Ábel eldugja a pad alá a képzeletbeli nyulat, az egyik kis lurkó huncut mosollyal felkiáltott: ’amott fut a nyúl!’ Egy pillanatra megállt az előadás, minden szem a szoba másik sarkára irányult, majd hangos derültség fogadta az élénk kisfiú furfangját, hiszen ott sem volt semmi, akár csak a pad alatt.

Sajnos a faluszínház már ez évben befejezte működését, de van még elég iskola Pécsett is, ahol szívesen hallgatnák végig a gyermekek Arany, Petőfi, Ady verseit, s mi hisszük, hogy ez által nevelőiknek is jó szolgálatot teszünk, és egy lépéssel a gyermekek is közelebb jutnának annak a jelszónak a megvalósításához, melyet minden falusi iskola falán megtalálunk: ’Tanulj jobban’!”

(Az 1992-ben kiadott, a híres megyei főkönyvtáros és könyvtár-igazgató, Surján Miklós /1933-2012/ által szerkesztett „Baranya megye Sajtóbibliográfiája 1832-1984” című kötet erről a sajtótermékről azt írja, hogy Velencey István volt a felelős kiadó, a Szabadság Nyomdában egyetlen száma jelent meg, mégpedig a jelzett 1949-es dátummal. Amint azonban a szövegből kiderült, legalább még egy előző száma volt, de sajnos, ennek eddig nem találta senki sem a nyomát, és színészünk elszerződésével nem volt senki, aki folytassa az ő hézagpótló munkáját. Az „új” Pécsi Műsor egyébként 1973 januárjától jelent meg ismét, de ez már egy másik korszak…)

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 6.”



Szóljon hozzá!



Facebook

Archívum

Hirdetés