Smelka Sándor | Az oroszlánfog

Szépirodalom - próza

Az oroszlánfog

 

A Kruger-park kapujánál életnagyságú faszobrok álltak. Fazsiráfok magasodtak a látogatók fölé, faorrszarvúk legelésztek a magas fűben. A néger öregasszonyt könnyű volt észrevenni: színes ruhát és egy óriási vörös turbánszerű kalapot viselt. Két faelefánt között ücsörgött az áruival. Látszólag ez sem különbözött a sok-sok kirakodóvásártól, bazártól, amivel a dél-afrikai túrájuk során lépten-nyomon találkoztak. A kínálat is hasonló volt: fából faragott állatok, színes karkötők, zulu fafaragások, mindenféle bennszülött, csicsás giccsek.

Két hete voltak már az országban, bőröndjük tele volt már hűtő mágnesekkel, faoroszlánokkal, karperecekkel, Afrika-formájú kulcstartókkal, mégis ösztönösen odaléptek a rozoga asztalhoz. A nyaklánc – az óriási szemfoggal – egyből megtetszett a férfinek.

– Mennyi? – kérdezte.

Az öregasszony rossz angolsággal válaszolt:

– Hatszáz rand.

Elképedt az összegtől, ilyen nyakláncokat fele ennyiért árulnak Afrika szerte. Kezébe vette és két ujja közt megforgatta a szemfogat.

– Oroszlán – mondta az öregasszony majd még hozzátette: – Hatszáz.

– Túl sok.

Az asszony csak legyintett.

– Négyszáz? – kérdezte a férfi.

Az asszony ekkor nevetni kezdett.

– Gyere – mondta a felesége – már úgy is annyi biszbaszt vettél, inkább nézzük meg gyorsan a parkot, aztán húzzunk Shelly Beachre, fürödni akarok.

A férfi nem mozdult, szinte teljesen megbűvölte az oroszlánfog. Már azon volt, hogy visszateszi az asztalra, mikor az öregasszony hadarni kezdett valamit, a szavaiból azt vette ki, hogy ha valaki a nyakláncot felveszi, bármit is mond az illető, az valóra válik, azért ilyen drága.

A férfi elmosolyodott ezen a dumán, bár nem volt biztos, hogy jól értette, amit a nő mondott. Miután kifizette, azonnal a nyakába akasztotta a láncot.

– Lefényképezzelek? – kérdezte a felesége.

– Aha, jó lesz majd a Fészre. Azért ez nagyon vagány, mi?!

A párja minden meggyőződés nélkül bólogatott, lőtt egy képet a férjéről, lélekben már az Indiai-óceánban lubickolt.

A parkban jól telt az idő, szinte minden bokorban állt egy gazella, vagy valami hasonló. Fél óránként egy-egy elefánt is feltűnt, de tudtak fotózni zebrát és zsiráfot is. Egyszer egy oroszlánt is láttak. Bár ezt csak úgy vették észre, hogy négy-öt autó is várakozott egy helyen. Ők is megálltak tehát, mert sejtették, hogy itt lapul valami érdekesség a bokrokban. Tőlük ötven méterre meg is láttak két nőstény oroszlánt lustálkodni egy fa alatt.

A majmokkal azonban nem volt szerencséjük Az egész parkban csak egy majmot láttak, de az se csinált semmit, csak ült az út szélén és tüntetőleg hátat fordított nekik.

– Nem igaz, hogy nem lehet lefotózni – bosszankodott a férfi.

– Le ne tekerd az ablakot!

– Ne szarj be, drágám, csak füttyentek neki, hátha ide fordul.

A majom azonban nem fordult oda, se füttyre, se csettintgetésre, tüntetőleg hátat fordított az autónak. A férfi rátenyerelt a dudára.

– Csak azért is lefényképezem.

A majom még csak össze se rezzent. A nő megunta a dolgot.

– Menjünk tovább, ne marháskodj már ezzel a majommal.

A férfi felhúzta az ablakot, és bő gázt adott.

– Addig nem megyünk el Dél-Afrikából, amíg nem láttunk legalább ötven majmot egyszerre. ÉS! Három méternél nem messzebb tőlünk.

Az éjszakát a parkban töltötték egy kerítéssel körülvett motelben. Shelly Beachre másnap késő este érkeztek meg.

Az üdülőház a parttól fél kilométerre állt. Szürke, téglaburkolatos épület volt, nagynak tűnt, és ridegnek, mint egy angol udvarház. Az emeleti teraszról látni lehetett az Indiai-óceánt. Bár oda már nem jutottak fel.

Az autó lámpáinak fényében először csak azt látták, hogy furcsán lengenek, mozognak a fák ágai. Aztán árnyak bontakoztak ki a lombok közül, kezek, lábak, farkak mozdultak, lendültek le a gyepre és indultak el az autó irányába. Majmok voltak, legalább ötvenen. Nem tágítottak a kocsi háromméteres körzetéből.

– Szerinted veszélyesek? – kérdezte a felesége.

– Nem hiszem. Mindjárt elzavarom őket – mondta és kiszállt a kocsiból. Rövidesen kiderült, hogy a majmok egyáltalán nincsenek megilletődve, és amikor az egyik le akarta tépni a láncot a nyakából, kénytelen volt visszamenekülni a kocsiba. Órákon át ott ültek, remélve, hogy a majom horda megunja a dolgot, de azok kitartóan várakoztak, mind az ötvenen, háromméteres sugarú körben a kocsi körül.

Éjfél után még megpróbáltak kitörni a kocsiból és a gyűrűből, de nem volt benne köszönet. A majmok hármasával tolongtak a kinyíló ajtóknál, egyre azon voltak, hogy mindent, amit érnek, főleg az elemózsiás táskákat, megkaparintsanak. Amikor nagy nehezen újra becsukták az ajtókat, észrevették, hogy a majmok lelopták a nő óráját a kezéről. Ez után nem próbálkoztak többet kitörni. A férfi nyaklánca felé kapott, hogy meg van-e még. Ott volt. Megmarkolta az oroszlánfogat, és eszébe jutott a turbános öregasszony meg az, amit mondott a lánccal kapcsolatban. Aztán arra is rájött, hogy mit mondott a Kruger-parkban: Legalább ötven majom, három méternél nem távolabb tőlük.

– Megérte a hatszáz randot – állapította meg félhangosan –, jól működik a lánc, meg kell hagyni…

Csak azt nem tudta még, hogy mennek be a házba.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Az oroszlánfog”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés