Száll, súg a szél, a jövő öltözik,
fényre nyílik a jeles levelekben,
kifutott hajóknak vitorlavásznán
siet, s kikötők egén megpihenhet.
Szalad az út is, kopott köveken
lassul a járás, időbilincs fájás a lábán,
s kihez nem ér el, már mind hiányzik,
egy szó, egy intés vagy az Istenáldás.
A kékeszöld folyó is hömpölyög,
szavában mélység, a színe változik,
ha rákérdezel, honnan e csobogás.
Patak voltam! S a tengerről álmodik.
A hegy, a völgy s a kövek maradnak.
Fákba nőtt lelkükből sír a nevetés,
szapora szívverés, madár dala szól
át selyemakácok puha levelén.
És itt vagyok egy emlékdarabbal,
kacagva borul rám a hóbortos ég,
éj zenész tölti borát, én hívattam,
s az esti bíbor tüzes tangóra kér.
Hozzászólások