Hetedhéthatár | Redenta szobrok

Galéria

Redenta szobrok

A járványhelyzetre való tekintettel a pécsi Nick Galéria is átmenetileg bezárt. Mindazonáltal szomorkodásra nincs ok, hiszen utolsó pillanatban még megvalósulhatott egy izgalmas projekt: Lengyel Péter szobrászművész talányos, sok gondolatot elindító „Redenta Szobrok” néven jegyzett kiállítása.

A Nick Galéria Facebook oldalán a kiállításhoz kapcsolódóan jelent meg Molnár F Tamás – alias Moliére – recenziója. Diskurzust elindító, különleges nézőpont. Ezt osztjuk meg Galéria rovatunkban, az alkotásokról készült fényképek kíséretében.

A képek és a recenzió forrása: https://www.facebook.com/nickgallerypecs.

 

Lengyel Péter Redenta szobrok – kiállítás 2020, Nick Galéria, Pécs

Kelet

Nyugat

Dél

Észak

Négy szoborkompozíciót látunk / szemlélünk / járunk körbe egy térben – terekben pontosabban, melyekről később bővebben – a pécsi Nick Galériában, 2020 októberétől, a COVID-19 évében, az őszi, másképp a második hullámon szörfölve. A 2020-as év pedig joggal aspirálhatna a szobrok éve címre is: az amerikai álom és a saját történelmének viszonya emlékezetesen groteszk és perverz erupciókhoz vezetett. Most, a télelőn sietősen felejtjük ezt is.

A vernisszázs művészettörténészei a kontextusokra figyeltek, többé-kevésbé pontos történeti megállapításokba bonyolódva, ehelyst a pincér szól közbe, művészi tér alkalmi látogatója. A szoborfogyasztó. Egészen pontosan három szemlélő, még pontosabban egy személy, három alakban. Homonímek – a pécsi Pessoa, szobornézegetne.

Négy szoborcsoport egy nagylkelkűen mért tágas pécsi, belvárosi térben. A koncepció szerinti az imaginarius helyszín, a provokatív narratíva szerint az alkotó szándéka szerinti szcéna nem más, mint Hazánk éke, a szépséges és büszke Budapest, a Duna gyöngye, maga. Egykor a Lengyel Királyság (+/- Litvánia, ez az ő Erdélyük, se lenyelni se kiköpni) és a Magyar Királyság (s mi lehetne együtt e kettő, ó Báthori álom) uralta Balti-tenger – Adria közti geopolitikai tömb déli (alsó? al?) fele. Mára hossza-szélte termetében harmadára töppedt (töppesztett? körülmetélt? önmagával határos?) ország eredeti méretéhez szabott nagyságú és öntudatú fővárossal. Az elgondolt, négy égtájra hangolt elrendezés a Parlamenttől ugrásnyi egykori TV Palota (leánykori nevén Tőzsdepalota, átmenetileg a Lenin Intézetet ölelte magába) és az Északamerikai Egyesült Államok (aka USA) nagykövetsége közé ékelt Szabadság tér. Említhetnénk az Adria Tengerhajózási Rt épületét, a Postatakarékpénztárt vagy éppen a Magyar Nemzeti Bankot – de a kiállítás lényegéhez nem sok közük van, Fiumén kívül talán.

A kérdéses tér (spatium) egyébként épp a legalább annyiszor megidézett, mint amilyen sűrűn és fájón nélkülözött fogalom okán joggal viselhetné a Hiánytér nevet is. Hiánygazdaságban mindig is jók voltunk mi, mitteleurópások. Lehetne persze a felismert szükségszerűség tere. Volna itt egy külső és egy belső szabadság is. Janis Joplinnal: Freedom is another word having nothing to lose. A mi Szabadság terünk az más – szimbolikus ereje mágnesként vonzza az alkotói szándékot, vállon ragad és nem enged.

A Nick Galéria négy köztéri szoborterve, ha megvalósulva földet ér, társbérleti lakó lenne ezen a köztéri műalkotásokban gazdag téren. Pedig Lengyel főalakjai a saját terükbe térnének vissza, ha az időfaktor problematikus is maradna. Sok minden (minden?) változott, hogy a magyar feltámadás négy szobra (1921) mellé egy új emlékmű, a magyar fájdalomé került (1932). Az 1936-ban felállított magyar feltámadás mementójának négy évet sem kell várnia, hogy szinte minden vágya teljesüljön. 1928 óta állt itt az ereklyés országzászló. Mondhatnánk Ezra Poundot parafrazeálva, hogy az ország, s eme pontja kivált, érzelmileg túlterhelt. (Fűtött?) (Nancy emblematikus köztéri szobra, az Elzász-Lotaringia léte csak annak bizonyítéka, hogy némely nemzetek fájdalma jogos, illő sőt üdvös míg másoké nem, vagy nem úgy…)

A Szabadság tér ma nagyon más. Ronald Reagan, aki elhozta nekünk a Csillagok Háborúját, új szerzemény. Jött és itt is maradt némi huzavona árán egy másik csillagostul a Szovjet Hősi Emlékmű. Azokra a katonákra emlékeztet, akik hazájának 1941-ben volt szerencsénk hadat üzenni, majd az idők változtával Bécs felé mentükben itt haltak hősi halált. Azok emlékműve, akiknek adatott még pár hét, hónap és később, csak Bécs ostromában estek el, könnyebb sorsot tud magának. Zavartalanul, vitán felül áll a Ring mellett, a Schwarzenberg téren, palota előtt, hátát a Belvedere-nek vetve. Hatalmas szökőkút spriccel a magasba – a néző és a gránitba mart sztálini hadparancs között.

Messze a távolban, a Falk Miksa utcában Columbo szó és kutyás vicces köztérije áll. A sculpturális környezet elegyességét növeli az amerikai Bandholtz tábornok lovaglópálcás (Főtiszti tartozék, csak Göring marsall viselt botot) alakja (1936). Áll továbbá másfél szobor még a téren, a német megszállás mementójaként, és a mementó okozta emlékezettrauma mementója mint egymással perlekedő párhuzamos igazságok jelküzdelme.

Legyen elég a recepciós mezőkből. Ide érkezne a Nick Galéria négy szobra, szoborcsoportja – amit/akiket most háromszor járunk körbe. A germán törzsfők, ha súlyos kérdésben döntöttek, kétszer tanácskoztak. Egyszer józanon, egyszer pedig borközi állapotban. Ehelyst ketten nézik ugyanazt a kiállítást: a konzervatív és a szabadelvű. A harmadik az „uccanépe”, akinek a véleményére senki sem kíváncsi, édes-savas bosszúja a szobrok városszerte kerengő ragadványneve. Ilyen volt a pisilő Lenin amíg állt Iljics Pécsett a Gyermekklinikával szemben, intő ujjával félig lefelé. Kellő (jó?) szögből figyelve a feszülő hólyagján könnyítő férfi testtartása ez. A különös 1989-es évben aztán csak a posztamens maradt állandó, a szobortani legkisebb közös többszörös. Egy időre ide költözött Bencsik csípő torzója, a köldök és a comb felső harmada közti anatómiai blokk márványszobra. A jókedvű közönség pedig időről időre az ölre fektetett, háromszögre vágott lábtörlő vagy rongyszőnyeg darabokkal igyekezett az élethűséget növelni. Fókás Vénusz, dörmögtük mi hadviseltek, akik megúsztuk a III. világháborút. A gorbacsovi centrális felvilágosodás elhozta az intim borotvát (legalábbis nem tiltotta), a szőnyegek okafogyottá váltak, Bencsik szobra pedig továbblépett, megszűnt a szobor-uccanépe interakció.
A Nick galériába belépő látogatót tv képernyőn futó szöveg fogadja. Jobbra egy (Kelet) bal kézre három (Nyugat, Dél, Észak) alakegyüttes áll, a talapzat a felnőtt csípő magasa. Mindhárom látogatónk ugyanabban a sorrendben nézi a szobrokat, előbb jobbra fordul, majd a másik három előtt halad el. A nézői optika fontos, mert bár természetesen mindegyik alkotás körbejárható, igazi köztéri szoborként a fő megközelítési irányra áll be.

 

ELSŐ HANG, – a jó Bethlen és Teleki grófok szellemében. azaz a konzervatív látogató.

Egyik szemem sír, nevet a másik. Üdvözlünk egy ismerős formanyelvet, hiszen ezt ismerjük, de korlátos lesz örömünk, amikor a testek juxtapozíciója a tét. Egy tisztességes honfogaláskori panoptikum szökevényeit látjuk, akik bizarr interakcióba kényszerülnek a kortárs eseményeket hírelő, védelmüket kereső figurákkal. A 2020-as Európa gyötrő hívó és kulcsszavai kuporodnak az ezredéves tradíció lábához: sorban a palesztin ügy, a zsidó identitás, a migráció és az iszlám, a cigány és kisebbségi lét kérdései. A főszerepre vágyó mellékfigurák mindegyike idézőjelbe teszi a főalakot: némelyik pedig egyenesen előjelváltásra tör. Allegóriánál kevesebb, viaszfiguránál több. A Millennium fűtötte népszerű (és ezért kényszerűen egyszerűsített, olykor pedig persze olcsó) históriai tudat kivetülése, a Hősök terének szoborvilága ad randevút a 2020-as évnek. Nem újkeletű ez a szobormozgás, húsz évvel a felállítás után, 1919 május elsején, már vörös drapériákba burkolták a históriai alakokat. Még a történeti távlat sem adatott – meg sem tudtak rendesen melegedni. A két szárny között, Gábriel arkangyal obeliszkje alatt pedig az 1920-as évek dereka óta az ismeretlen katona nyugszik.
A kompozíciók a Nyugat-Kelet (Népe) osztóvonal mentén csoportosulnak, míg az Észak és Dél közötti oppozíció itthon mesterkéltnek hat. Nagy folyóink és az egykori hegyláncok definiálták ezt a hazát, nem csoda, hogy ebbe a képletbe Erdély +/– Partium nem fér bele. Hiányzik is innen – de azzal a képlet már ötszögű lenne. Pedig a magyar Litvánia vagy éppen a hét északír grófság, megye, mifene mitteleurópai alteregója megérne egy misét, hogy az amerikai terminológiában vett Texas ekvivalenciáról ne is beszéljünk. Már ha Amerikát érdekelné magán kívül bármi más is.

Kelet
A vezér kezében széttépett rablánc, mely a lábához omló (vagy onnan felkelő) azaz egy immár szabad ifjúról került le. A palesztin zászlóval fedett pajzs (heraldikai nonsense) és az ezredévnél hosszabb időugrás nyilvánvaló értelmezési kulccsal szolgál.

Nyugat
A magyar törzsfő jobb lábánál lenn a turulmadár tárja szárnyát. A Szent Koronára boruló, azt testével egyszerre védő és attól védelmet remélő mitteleurópai zsidó ifjú – a nemzettesthez tartozás szép jelképe. A történelmietlen izraeli zászló sokkal inkább a szemben, 10 méternyire heverő, palesztin fiú pajzsával perlekedik. A földért, Jeruzsálemért? Bár a Nick galériában látható négy kompozíció fő és mellékalakjai szerves egységet alkotnak, mégis sugallnak egyfajta talapzatközi vándorlást, az áldozatszerepek felcserélhetősége okán.

Dél
A legbékésebb kompozíció: az előző, kelet-nyugati alakok közti feszültség itt oldódik, mint egy tetszőleges Mucha kép előteréből kihajló aranyló és elomló (eredeti csehszlovák) kéve. A fekete burkás mellékalakot pajzsával óvó vitéz a magyar lovagiasság olvasatát kínálja. A női princípiumot, a tisztesség, a tisztaság letéteményesét védeni kell (feltéve, hogy valóban nőt rejt a fenyegető színű lepel, s csípőjét nem robbanószer övezi ). Veszély és kötelesség kéz a kézben.

Észak
A történeti múltból Rákóczi és Bercsényi kuruc vitéze, az örökös magyar rebellis lép elő. A lábánál lábatlankodó cigány purdé és/vagy a tót kölyök (a kis Jánosik) egybemosása megoldhatóan problematikus, de az igazi kérdést a kereszt ehelysti szimbolikája jelenti. A megfeszített Magyarország igazi politikai közhely. A Jézus Krisztus-i szenvedés – ami nélkül nincs megváltás – egyetemes: aligha nemzeti. A kereszt megidézése a kereszt(y)én(y)t, nembeliségében zavarja meg, a más hiten levőknek pedig (agnosztikusok és materialisták ideértve, hiszen hit az is, ha negatív is) – nem mond semmit. Tertium non datur. A konzekvens konzervatív gondolatnak túl sok ez, ha van is benne annyi szemérem, hogy nem emlegeti fel lépten-nyomon. Tartalom és forma disszonanciája a kérdés itt és nem a kereszt léte vagy hiánya.

 

MÁSODIK HANG, a szabadelvű, a jó Eötvös báró szellemében.

Nevet az egyik szemem, mert ínyemre van a józan kritikai él, mely a sosemvolt honfoglalói mítosz alakjaival ütközteti nagyonis mai terheinket, rájuk aggatja ólomsúlyainkat. A 3D táltosi révedés kerül itt idézőjelbe. Sír a másik szem, a gúny túltolása miatt: a nemzeti öngyűlölet, melynek figurális tükröződését látjuk, kontraproduktív. Gondoljunk az oly sok szempontból rokon nép, írekre, akik 1921-22-es felszabadulásukat véres polgárháborúval ünnepelték meg. Ezt speciel megúsztuk. Ismerős, születésekor is üres formanyelv izmos turáni testei kerülnek juxtapozícióba a nagyon ma kihívásait allegorizáló alakokkal, kulturális kódokkal. A világ 2020-ban Afrika és a Közel-Kelet feszültségeivel terhes, robbanás fenyeget. Mióta is? Értelmetlen a lokális válasz, ha globális a kihívás. Árpád vérei kétségbeesett reménytelenséggel keresnek egy harmadik utas megoldást. Az igazi főszerepet az alkotó szándéka szerinti és a megidézett XIX. századi szoborkánonban is a mellékalakok viszik. Az, hogy az ókori mintát újratöltve színesek a mellékfigurák, különös hangsúlyt hoz a diskurzusba. A Hősök tere béli panoptikum teljes hamissága lepleződik le ebben a négy kompozícióban.
Ideje túllépni a kanonikus kizárólagosságon: a kultúrák nem égtájak szerint polarizálódnak, hanem erők és hatalmi terek mentén: elnyomó és elnyomott, kizsákmányoló és kizsákmányolt feszül itt egymásnak. Az egyén joga, vesztesége, fájdalma és nem a tribális reflexek a fontosak.

Kelet
A hontalan palesztin fiú, aki a lobogója színeire festett pajzsra omlik, nyilvánvalóan az agresszív cionizmus áldozata. Ebben az értelmezésben a gránitszerű magyar vitéz a megszabadítója volna. Kérdés marad, hogy ki ellen indul harcba az izmos főalak? Van-e alkotói bátorság ennek a kimondására – és legfőképpen az antiszemitizmus vádjával való szembenézéshez? Old-e valamit az ide-oda fájdalom, megoldás-e a kelta idézőjel, még ha az öngúnyba van is mártva?
Egy bejrúti palesztin egyetemista lánynak a siker halvány reménye nélkül próbálom elmagyarázni, hogy a kefija-t viselő harcosnak mi a viszonya a magyar vitézhez. Pontosabban éppen fordítva. Nekünk legalább maradt a hazánkból annyi, amennyi.

Nyugat
A kompozíció talajszintjét túlterhelik a szimbólumok: Emese álmának altáji kerecsensólyma (milyen finom, beszédes neve ez a turulnak) és a korona. A vezér (?) megalázza a lábához vetett zsidó ifjút, akinek egyetlen reménye a pajzs marad, rajta Izrael állam címere. Kettős igazság ez – hiszen a föld a Kelet kompozíció palesztin fiújáé is. Negyed, fél, háromnegyed igazságokat hordtak itt össze a posztamensen: de létezik 100%-os igazság? Csak a gyümölcslé 100%-os – már ha hinni lehet a feliratnak. Elfolyó igazság.

Dél
A konkrét formát nélkülöző, mégis nőt sejtető, burkába rejtőző alak fekete foltja maga a quintessenciális áldozat. A szobor az egyes szenvedőről szól, de általános parancsot fogalmaz: a humanitás kötelmét. Szép és fontos gondolat: az izmos férfialak mégis sztereotípiáktól terhes. A gyenge nő és az erős férfi dichotomia sulykolása még ebben a történeti környezetben is túlságosan egyszerűnek, didaktikusnak tűnik.

Észak
A történeti progressziót jelentő varkocsos kuruc vitéz az elesettek, a kisemizettek oldalán száll harcba. A kisfiú kettős jelentést hordozva egyszerre cigány és tót: náluk nagyobb veszteseket nemigen találni a történeti Magyarországon. Értékválasztás a tét itt, annál is inkább, mert a két világháború utáni béke egyértelműen megmutatta a kardcsörtető kuruckodás reménytelenségét. Ami pedig a nőalakot illeti: Magyarország önmagát feszítette fel: ennyiben egyet kell érteni a művészi koncepcióval.

Bár mind a négy kompozíció, az aktuális közelítéstől függően irredenta vagy ellenkezőleg: redenta, a Felvidék esetében a történet legalábbis kétolvasatú. A szótő a megváltás értelmű latin redemptus (past part.: redimere) – lenne, az előtag pedig az értelem tagadása, fosztóképző. Azaz addig nincs, vagy éppenhogy van megváltás – míg a nép/földje vissza (nem) tér. A szó az itáliai egységért való küzdelem idején született, Dél-Tirol és Trieszt értelmében. Nálunk olasz import, hungarizálódott. Megváltást hoz-e az áldozat: tettes és cselekedete alanya – mivé lettél drága földünk?

 

3. AZ UCCANÉPE

Kelet
Béla bácsi az iskola örökvíg ezermestere a szaniter áruk mindentudója épp WC-láncot cserél, mialatt az egyik nebuló a fejére borítja a napközis ebédlőből elcsent kockás abroszt. A művész azt a pillanatot ábrázolja, amikor Gabi néni az iskolatitkár belép a napközis terembe és Béla bácsi rádöbben: az otthoni számítógépén tárolt képek halálos veszélyt jelentenek számára.

Nyugat
Az MDF legyőzi az SZDSZ-t az első szabad választáson. Vita tárgya, hogy a pallos félig levágta-e már a csurkista turul fejét, egyfajta boiler csirkévé redukálva az ordas eszmék szárnyas hordozóját. A korona-micisapka motívumvándorlás a királyi fejék és a zsidó hátterű ifjú fején lévő sábeszdekli felcserélhetőségén alapszik. (Részleteket a fordított bezárhatóság törvényében talál a nyájas olvasó)

Dél
A pajzsos magyar vitéz fekete abrossszal fedi le a szokásosnál jóval magasabbra emelkedett köztéri vízcsapot. Csőtörés fenyeget.

Észak
Egy árva útszéli keresztre felmászott pajkos alak performance-a. A pajeszos hős, akit egy kuruc vitéz alakít (vagy fordítva), nagy rugalmasságú kiváló minőségű pengéjével termékbemutatót tart. Ezenközben a kis purdé felalázik a köztes térben.

 

TÁVOLODÓBAN

A szobrok kontextusának nem csak az ilyen-olyan látogatók lesznek szándéktalan részei, de a többi – a távolabbi térben (és űrben) elhelyezkedő műalkotások is. Szobortávbeszélés. Egymást is értelmezik, egymásban is értelmeződnek. A Nick udvarból kilépve, megállva, a Király utcán a szegény Weöres Sándor borzalmas szobrára meredünk. Még az a két lépcsőnyi magassági előny sem old a görcsön, amelyet az érkezésünk iránya kínál segítségül. A költő innen olybá tűnik, hogy élesre töltött ujját közelíti jobb homlokcsontjához, miközben lábával kalimpál. A kávéjához nem nyúl. Ez az embernagyságú réz köztéri a politikum gyávasággal elegy ostobaságának állít örökérvényű (már ameddig a költő itt és így ül, a gyerekek nagy nagy örömére) emléket: a legteljesebb rendszerfüggetlen üzemmódban. A jel intő: tartson a művészet olyan távolságot a politikumtól, amekkorát csak (éhenhalás mentesen) lehet, a politikum pedig ne tegyen betarthatatlan ígéreteket.

550 méterre innen az emlékezetpolitika Nessus ingeként újabb kurzusfüggetlen köztéri rémséget kínál a Mecsekalji Metropolis (MM). Azt hihetnénk, hogy az 1367-es pécsi egyetemalapítás megúszta a mellényúlást. Tévedünk. Ha a középkori egyetemre utaló – a falszorosba / zwingerbe szánt emlékmű négy eredeti szobortervét nézzük, akkor az egyik legjobb kompozíciót választották. Azt a modellek alapján képtelenség volt előre látni, hogy a megvalósult kettős szobor Nagy Lajos alakja feszülős stretch nadrágjára a farizom szimmetrikusan behúzódva feszül majd. Az egyértelmű élettani és anatómiai jelenség oka természetesen számos teóriának nyit teret, sajnos egyik sem szalonképes. Őfelsége egy gigantikus méretű kulcsot mutat fel, melyet Vilmos püspök hasonló lakatosipari termékkel viszonoz, miközben mindketten az előttük álló szoborfogyasztóra merednek. Rémisztő látvány, előnye viszont, hogy innen nem látszanak a farpofák. Mintha egy avatási ceremónia fényképezőgép és kamera lengető médiamunkásai volnánk.

Nem vagyunk azok. Egy városban, ahol az akadémiai szellemet a kosárlabda képviseli egy irgalmatlan nagy R betű alakjában, ott nem sok babér terem a héroszoknak. Idézőjelben vagy anélkül, egyre megy. A Nick Galéria négy kompozíciójának hősei (fő és mellékalakjai) csupán átmeneti látogatókként jelenhetnek meg itt. Kérdés, honnan hová.

Akár éppen úton a Szabadság tér felé…

Molnár F Tamás
2020. november 23.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Redenta szobrok”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés