Tóth Ernő a Miskolctól mintegy tíz kilométerre fekvő, Árpád-kori községben, Sajóecsegen született. Saját elmondása szerint gyerekkorában nagy élményt jelentett számára a vándorcirkusz, amely időnként felütötte sátrát a község határában. Innen van máig tartó szoros kötődése a cirkusz világához. A Komédiások című korai festményén az ekhós szekeret és a cirkusz fellépőit örökítette meg. A bohóc az egyik visszatérő figura Tóth Ernő alkotásaiban. (Hintalovag, Zenebohóc, Bohócok városa, Bohóckirály, Magányos Pierrot, stb.) Tóth Ernő cirkusza és bohócai saját elmondása szerint sokat köszönhetnek Fellini filmjeinek. Valóban, cirkuszi festményeit nézegetve akaratlanul is az Országúton vagy a Bohócok jelenetei jutnak eszünkbe, amelyekben valóság, emlékek és álmok sajátos ötvözetét látjuk.

A művészről szóló könyv

A másik kedvenc témája is a vidéki élethez kötődik. A kecske, ez a kedves háziállat megannyi festményén és szobrán szerepel, és valamennyi humoros és groteszk megjelenítéssel. (Szerelmes kecske dala, kecskedal, Kecsketánc, Kecskekirály, kerekecske groteszkecske stb.)

Tóth Ernő műtermében először négy éve jártam, amikor Don Quijote-gyűjtőként vásároltam tőle egy Don Quijote-portrét. Kiderült, hogy Cervantes közös kedvencünk és az is, hogy feleségét, a színművésznő Holl Zsuzsát Dulcinea szerepében ismerte meg. Hamar barátságba kerültünk, egy évre rá pedig megjelent a művészről szóló könyvem, aminek képanyagát természetesen együtt állítottuk össze.

Tóth Ernő alkotásait akkor már hazai kiállításokon kívül bemutatták Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Bulgáriában, Japánban, az Egyesült Államokban. Művei megtalálhatók Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc és még számos ország magángyűjteményeiben.

Mostani látogatásom Tóth Ernőnél izgalmasnak ígérkezett, hisz tudtam arról, milyen új alkotásai vannak, de azért mindezt élőben látni, nem ugyanaz.

A mítoszok kertje

Tóth Ernő művészetének egyik forrása a mitológia. Ez azonnal kitűnik, amint belépünk házának kapuján. Balra egy fahíd és előtte a Kharón ladikja című szobor.

A híd, Kharón ladikjával

Kharón a régi görögök hite szerint az Alvilág révésze volt, aki a halottat a Sztüx folyón átszállította a túlvilágra egy obulus fejében. A halál után tovább élő lélek képzete adja a hátteret az újkori spiritizmus különféle megjelenési formáinak, így a reinkarnáció tanának. Kharón története Michelangelót annak révén érintette meg, hogy a művészt egyre jobban izgatta az, hogy halála után mi történik a lelkével. A Sixtus-kápolnában az Utolsó ítélet című freskó jobb alsó sarkában látható Kharón ladikja és a révész, utasaival. Charles Baudelaire Don Juan a pokolban című versében szól Kharónról. Illyés Gyula is megörökítette az alvilág révészét Kháron ladikján című versében:

____„Kháron ladikja nem akkor indul velünk
____midőn lezárul és befagy a szem.
____Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk
____a végzetes vizen.

____Bölcs, ki e kéjuton, ezen is mosolyog
____s ha sír is, hála könnyet ont,
____hogy hány piazza-t, hány s milyen Casa d’Oro-t
____látott, ha nem lát is viszont!”

Nem véletlenül nyerte el Tóth Ernő 1982-ben a fődíjat a bulgáriai Gabrovóban rendezett Humor és szatíra a művészetben elnevezésű szemlén. Az sem véletlen, hogy könyvemben a képzőművészet Örkényének nevezem. Tóth Ernőnél minden groteszk. Fellini szavaival élve „egy tükör, amelyben az ember groteszk, torzított és komikus képét látja.” Kharón ladikjának például kerekei vannak. Egyik festményén a kobold hegedűszóval lecsalogatja a Holdat az égboltról a kiszáradt fa tetejére. Don Quijote a rozoga Rocinantén az ágyúgolyón száguldó Münchausen báró nyomába ered. A Rinociped című képen a rinocérosz egy komplett taxit visel a hátán.

Ha kicsit beljebb megyünk a kertbe, a kis halastó mellett egy újabb mitológiai alak, a Faun fogad bennünket.

Tóth Ernő: A hegedülő faun

Tudjuk, hogy a kecskelábú, félig ember alakú lények a római mitológiában faunok, a görögöknél szatírok. Az érzékiség és a csúfolódó kedv szimbólumai. A faun erdőben, ligetben tanyázó, szarvval, patával ábrázolt férfi istenség. A szatírok a fák és a hegyek istenei, Hermész fiai. Se szeri, se száma a faun képi vagy szoborbeli megjelenítésének a Krisztus előtt 200 körül keletkezett A Barberini Faun vagy Alvó szatírtól Szinyei Merse Pál Faun és nimfa című festményéig. A faun számos irodalmi műben is feltűnik. Ady Endre A vén faun üzenetében, míg Juhász Gyula a Görög prológban alkalmazza szimbolikus üzenetként. De a leghíresebb Stéphane Mallarmé Egy faun délutánja című költeménye. Ez a drámai monológ ihlette Debussyt, hogy megkomponálja zenekari prelűdjét, az Egy faun délutánját. A faun fuvoláján, pánsípján játszik, így Debussy művében is a fuvola játssza a főszerepet. Tóth Ernő A hegedülő faun című szobra nyilvánvaló utalás Debussy zenekari művére. Ne tegyünk szemrehányást a művésznek, hogy faunja nem a mitológiából jól ismert pánsípot fújja. Ez egy groteszk faun, hegedűvel. És ettől, Lautréamont híressé vált mondásával élve, „szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.”

A kert mélyén egy újabb mitológiai lény: a kentaur.

Tóth Ernő: A hegedülő kentaur

A görög mitológiában a kentaur félig ember, félig ló alakú lény. A kentaurok szeretik a bort, és amikor isznak, a nőkre is hamar szemet vetnek. Dionüszosz kíséretének gyakori tagjai voltak. A Pelión hegyen laktak, Thesszáliában. A legenda szerint Ixióntól származnak. Azt is mondják, hogy a kentaurok rendkívül muzikális lények voltak. Nos, Tóth Ernő kentaurja pontosan ezt a képességüket jeleníti meg.

A műteremben

Tóth Ernő a műteremben

Amikor belépünk a műterembe, egymás hegyén-hátán sorakoznak a festmények. Némelyek gondosan becsomagolva, kiállításra előkészítve, mások festőállványokon vagy a falnak támasztva. A művész azonnal odalép egy festőállványhoz, és lelkesen magyarázza legutóbb festett képét. Szereti megfesteni ugyanazon a vásznon sokféle formában a madarakat, bogarakat, macskafejeket.

A művész elmagyarázza Fiktív bogárgyűjtemény című festményét

Fiktív bogárgyűjtemény. Részletek

A meglepetés

Tóth Ernő ezután egy másik képet tesz fel az állványra, és elmondja, hogy számára Cervantes és Don Quijote ugyanaz, ezért olyan hasonlatos a portréjuk. Majd hozzáteszi: ezt neked festettem, majd bekeretezteted.

Tóth Ernő és Cervantes

Don Quijote és a borbélytányér

Charles Coypel, Gustave Doré, Honoré Daumier és mások harci sisakjával ábrázolják a kóbor lovagot, mégpedig egy borbélytól elkobzott borbélytányérral: „Ami pedig a Don Quijote képzelte sisakot, paripát és lovagot illeti, így állt a dolog: két falu volt a környéken, de az egyik oly kicsiny, hogy se gyógyszertárt, se borbélyt el nem tarthatott; a szomszédságban levő másik faluban volt mind a kettő, s így a nagyobbik falu borbélya szolgálta ki a kisebbiket is, ha eret kellett vágni egy betegen vagy meg kellett valakit borotválni, és ilyenkor természetesen magával vitte réztányérját. A sors azonban úgy akarta, hogy az eső éppen megeredjen, s minthogy a borbély kímélni akarta kalapját, mely alkalmasint új volt, fejére tette a réztányért; és mivel a tányér fényes volt, csillogása fél mérföldnyire is ellátszott. Szürke szamáron jött, amint Sancho egészen jól jegyezte meg. Don Quijote ezt nézte almásszürke paripának, a borbélyt lovagnak és réztányért aranysisaknak, amint általában szokása volt, hogy mindent, amit látott, meggondolatlanul hóbortos lovagoskodásához és kificamodott eszejárásához igazítson. Mikor tehát a szegény lovas egészen közelökbe ért, Don Quijote se szó, se beszéd, a Rocinante teljes sebességével, dárdaszegezve nekirontott, hogy keresztülszúrja. És nyargalása iramát nem is mérsékelve, rákiáltott: Védd magad, galád lovag, vagy add ide önként, ami jogosan engem illet! A borbélyt váratlanul és készületlenül érte ez a kísérteties megrohanás; csak úgy menekülhetett a dárdanyél szúrásától, hogy levetette magát szamaráról; azonban alig ért földet, rögtön talpra szökött, és sebesebben, mint valami szarvas, úgy nekiiramodott a síkságnak, hogy a szél se ért nyomába. A réztányért ott hagyta a földön. Don Quijote nem is kívánt egyebet, s megjegyezte, hogy a pogány igen eszesen járt el, és úgy tett, mint a hód, mely ha észreveszi, hogy üldözik, fogával harapja le s hagyja ott, amiért, mint ösztöne sugallja, vadásznak rá. Megparancsolta Sanchónak, vegye föl a földről a sisakot.”

Cervantes és Don Quijote Tóth Ernő szemével

Tóth Ernő mind Cervantest, mind Don Quijotét a maga groteszk módján láttatja.

Tóth Ernő: Cervantes és Don Quijote

Az író a róla festett korabeli képeken is látható spanyolgallért viseli, míg Don Quijote páncélzatban díszeleg. A művész egy sajátos főfedőt tesz a lovag fejére, amin csak egy bevágás utal a borbélytányérra. Feltűnő hasonlóságot látunk a két arc között, mégsem azonosak. A mértéktelenül megnyúlt orr alatt mindkettőn Salvador Dali kihívó bajusza díszeleg, ám a kissé lehajtott fejű Cervantes tekintete a gondolkodó íróé, míg Don Quijotéé révedező.

Tóth Ernő nem véletlenül ábrázolja Cervantest és Don Quijotét nagyon hasonlónak. Cervantesnek ugyanolyan kalandos volt az élete, mint hősének. Giulio Acquaviva szolgálatába lép, aki 1570-ben bíboros lesz, s akit valószínűleg Madridban ismert meg. Követi Palermóba, Milánóba, Firenzébe, Pármába és Ferrarába. Csakhamar Diego de Urbina tüzérosztagában találja magát és 1571. október 7-én részt vesz a lepantói csatában, a keresztény hadseregben, amelynek parancsnoka Don Juan de Ausztria, V. Károly német-római császár és spanyol király törvénytelen fia volt. Súlyosan megsebesül a bal karján. Béna keze alapján kapta a „félkarú lepantói” gúnynevet. 1573-ban a tuniszi háborúban harcol, majd testvérével, Rodrigóval hazaindul Spanyolországba. Ám kalózok fogságába esnek, akik Algériába viszik őket. Cervantes négyszer is megkísérli a szökést, sikertelenül. Miután fogva tartói a nála talált ajánlólevelek miatt magas rangú személyiségnek tartják, váltságdíjat követelnek érte, de mivel családja ezt nem tudja kifizetni, egészen 1580-ig fogságban marad rabszolgasorban. Ekkor más spanyol rabtársaival együtt hazatér Spanyolországba.

Cervantes több helyen is megemlékezik katonaságáról és fogságáról, nevezetesen a Don Quijote első részének 39-41. fejezetében: „Alicantéban hajóra szálltam, és szerencsésen eljutottam Genovába; innét Milánóba mentem, fegyverrel s egyéb katonának szükséges holmival láttam el magamat, s tovább indultam Piemont felé; itt akartam felcsapni katonának. Már útban voltam Alessandria de la Palla felé, midőn hírét vettem, hogy a nagy Alba herceg Flandriába távozott. Megváltoztattam tervemet, a herceg után mentem, alatta szolgáltam az egész hadjárat idején, ott voltam Egmont és Hoorn kivégzésén, hadnaggyá lettem egy Diego de Urbina nevű híres guadalajarai kapitány alatt, s miután hosszabb időt töltöttem Flandriában, arról értesültem, hogy őszentsége, a boldog emlékezetű V. Pius pápa, szövetségre lépett a velenceiekkel és Spanyolországgal, közös ellenségünk, a török ellen, mert a pogány épp ekkoriban ejtette hatalmába tengeri hadával − szerencsétlen és sajnálatos veszteség − a híres Ciprus szigetét, mely ezelőtt Velence birtoka volt.

Egész bizonyossággal állították, hogy a szövetség fővezére Don Juan de Austria őfensége lesz, jó királyunknak, Fülöpnek természetes testvére. A nagy harci készülődés híre szájról szájra járt, engem is felbuzdított, s vágyat keltett szívemben, hogy részt vegyek a küszöbön álló háborúban.”

A bőség zavara

Nehéz lenne kiemelni egyet az új alkotások közül, de ha mégis választani kellene, a művész mostani legkedveltebb festményét említeném, a címe: Mozart. Választásom azért is esett erre a képre, mert részletgazdagsága jellemző az utóbbi évek termésére. A Mozart előtt lévő kottán nem hangjegyek, hanem vibráló pontok és vonalak vannak, amivel Tóth Ernő − ahogyan maga mondta – a hangok születését akarja szuggerálni. A kalitkában lévő madár és a macska Tóth Ernő számos képén kiegészítő motívum. Kíváncsi voltam, volt-e Mozartnak valami köze a macskákhoz és a madarakhoz. Nos, életrajzaiból kiderül, hogy amikor Bécsben élt, több madarat is tartott, köztük egy seregélyt. Amikor a madár elpusztult, még egy verset is írt róla: Gyászdal egy seregélyre

____„Itt nyugszik, nincs segély,
____egy kedves seregély.
____Még szárnyalt élete,
____midőn végzett vele
____a kegyetlen halál.
____Szegény madár,
____a szívem vérzik.
____Vándor, ha erre térsz itt,
____egy könnyet érte pottyants.
____Nem volt komisz, se pukkancs,
____nem is volt tökfej ő,
____csak kópé, csínytevő.
____Ma már a mennyben
____magasztal engem
____önzetlen versemért,
____mert ilyet nem remélt.
____Midőn a vére elfolyt,
____eszébe nem volt,
____hogy nem lesz elfeledve,
____és itt áll rímbe szedve.”

____(Halasi Zoltán fordítása)

Mozart rögeszméi között pedig többek közt ezeket jegyezték fel: órák, macskák és cipőméretek. Tóth Ernő maga is mondja, hogy ösztönösen ráérez dolgokra. A macska és a madár remek példák erre.

Tóth Ernő: Mozart

Picasso és Az avignoni kisasszonyok

Műterem-látogatásunkat fejezzük be az Hommage à Picasso című szoborral, aminek érdekessége, hogy Picasso éppen Az avignoni kisasszonyok című festményén dolgozik, ily módon a szobor nemcsak Picassónak, Az avignoni kisasszonyoknak is egyféle tiszteletadás.

Tóth Ernő: Hommage à Picasso és részlet a szoborból

Azt tudjuk, hogy 1907-ben nemcsak Picasso művészetében, de az egyetemes festészetben is új korszak kezdődik. Ebben az évben alkotja meg Picasso Az avignoni kisasszonyokat. A festmény Barcelona Avignon nevű utcájában lévő bordélyház lányait mutatja be, innen a mű címe, amely eredetileg az Avignoni bordélyház címet viselte. A festmény nem csupán a kubizmus beharangozója, hanem a festészet forradalmasítója is. Kevésbé ismert a mű fogadtatása. A kép láttán Picasso barátainak reakciója a megdöbbenés volt: „Úgy látszik, Picasso terpentint ivott, hogy tüzet okádjon” – mondta Georges Braque. Apollinaire is megrökönyödött a festmény láttán. Picasso barátja és egyben riválisa, Matisse epésen jegyezte meg: „Milyen mulatságos.” Sergei Shchukin műgyűjtő így kiáltott fel: „Mily nagy veszteség a francia művészet számára.” Az avignoni kisasszonyok ma már az egyetemes művészet egyik legfontosabb műve és kétségkívül a legérdekesebb.

Megosztás

Tweet