Július derekán, hétköznapi meleg napsütésben, úgy fél három körül Mocsári Péter nyugdíjas belépett a Bözsi néni kocsmájába. Egyszerre többen is üdvözölték.
– Vége a melónak? – kérdezte a göndör hajú Péter, a csapos.
– Igen, vége! Mondta Mocsári Péter és közben kezet fogott a pultnál állókkal. Már megfigyelte, ha valaki bejön a kocsmába, az megáll a pultnál, kikéri italát és egy lépéssel sem akar, tovább menni. Valahogy ragaszkodnak ahhoz a bádog pulthoz. Itt jobb fogyasztani a kikért italt, mintha a fal melletti könyöklőre vinné.
– Mi újság a káeftében? – kérdezte az alacsony termetű kis Zsigó Jóska, aki szinte mindig itt lábatlankodott a kocsmában. Hova is menne szegény. Harmincöt éves fejjel, így nőtlenül, meg ezzel a rozzant testével. Úgy néz ki, mint aki visszamaradt a fejlődésben. Még szerencse, hogy mindig vidám. Szomorúan eddig nem látta senki.
Valóban úgy kérdezte, hogy a kft betűket hangsúlyozásuk szerint meghúzta.
– Nincs semmi! – mondta Mocsári Péter. – Tudod a portai szolgálat olyan egyforma. Jönnek, mennek az autók, árut hoznak, meg visznek, más nincs.
– Nem unalmas?
– Ha összehasonlítom azzal, amikor aktív koromban tűzoltó voltam, ahhoz képest, ez pihenés.
Itt bekapcsolódott a beszélgetésbe Tóth Feri. Ő vasutas, itt az állomáson szolgál, tájékozott srác. Szeret beszélgetni.
– Itt szoktunk találkozni. Ez nekünk olyan, mint a görögöknél az agora. Csak ez nem piac, hanem a Bözsi néni kocsmája. Egy beszélgető hely, ahol vendégül látjuk magunkat.
– Ez valóban jó hely! – szólt közbe egy kopasz fickó, sörös korsóval a kezében, odacsatlakozott a beszélgetőkhőz.
– Jó hely! – erősítette meg a vasutas Tóth Feri. – Képzeljétek, magam sem akartam elhinni, fenn van a Google keresőn.
– Ilyen hülyeséget, azért ne mondj! – mondta a kis Zsigó Jóska.
– Annyira nem híres!
– Te ezt csak képzeled – mondta a vasutas. – Beírtam a keresőbe: „Bözsi néni kocsmája – Vác”. Most figyeljetek, kiadta, hogy a Zrínyi utca és a Szent János utca sarkán van. Ott lehet biliárdozni. Szó szerint még a következő olvasható: a társaság állandó és nincsenek feszültségek az emberek között. Kocsma jelleg, de annak felsőfokú, tágas kerthelyiséggel, jó kedvű kiszolgálókkal, kétkezi munkás réteg, főként!
Szünet következett, a hallottakat a körülállók megpróbálták magukban elemezni, vagy emészteni. Tényleg úgy lenne? Össze néztek, felemelték poharaikat és ittak.
– Akkor jó helyen vagyunk! – összegezte Mocsári Péter és nagy nevetésbe törtek ki. Még megittak egy-egy pohár italt és mentek tovább.
Mocsári Pétert induláskor, Tóth Feri állította meg.
– Kérdeznék én tőled valamit?
– Mondjad! – mondta Péter.
– Találkoztam délelőtt a feleségeddel az utcán.
Mocsári Péter értetlenül nézett, majd hozzá tette: – Biztos a boltban volt.
– Lehet, de egy különös trikó volt rajta! – mondta Tóth Feri és nagyon mosolygott, alig tudta vissza tartani, hogy ez a mosoly, ne csapjon át egy hangos nevetésbe.
– Mi ebben a különös?
– Majd kérdezd meg otthon az asszonyt! – fejezte be Tóth Feri a vasutas.
Mocsári Péter kíváncsi lett, meg mérges is. – Miért mondja neki ezt ez a vasutas? – gondolta először. Összeszedte magát és szűk köszönés után elindult hazafelé.
Útközben azon gondolkodott: – Mit tehetett az asszony, hogy így reagált rá?
Haza érve, kissé erélyesebben lépett be a lakásban. Mindjárt kérdezte is:
– Miféle trikóban flangálsz te a városban?
Az asszony, Sárika néni csak állt a konyhába és nem tudta mire vélni ezt az erélyes megszólítást.
– Lássam azt a trikót! – szólt parancsolólag a férj.
Sárika néni bement a szobába, közben beszélt a konyhába álló férjéhez: – Arra gondolsz, amit a Laci kisunokámtól kaptam? Ő az evezős a Dunán. Azt mondta, mama hordjad ezt a trikót!
Aztán lassan kijött a szobából, kezében hozta a trikót szétnyitva, rajta a felirattal: „Váci sárkány!”
Mocsári Péter hirtelen nem tudta, mit is mondjon. Eszébe jutott a Laci nevű unokája, aki nagy kópé, huncut gyerek. Ezt a trikót odaadta a nagyanyájának, biztosan jót mosolygott, vagy talán kuncogott. – A mama csak feszítsen benne az utcán! Erre gondolva egy kicsit megenyhült, magában még mosolygott is. Aztán annyit mondott az asszonynak:
– Ötven éve vagyunk házasok, néha tapasztaltam egy-két dolgot, de nem gondoltam sohasem arra, hogy az én feleségem egyszer belép ebbe az „egyesületbe!”
Hozzászólások