Tudod, ez olyan sírig tartó, soha el nem
múló szeretet, amit irántad érzek, csak
éppen már nincs meg bennem a vágy,
már nem akarok mindenáron újra
lefeküdni veled, mint tizennégy éve,
amikor váltóbugyival, és fogkefével
mentem el a randira, egy emberöltőnyi
idő, 33 év múltán. Akkor még volt bennem
kurázsi, és bíztam magamban, valamiféle
vonzerőben, és amikor reggel lepedőbe
tekerve magam, kiléptem az ágyadból,
azt mondtad, olyan vagyok, mint egy nagy
káposztalepke. Ezt a bókot úgy őriztem a
szívem mélyén, mint egy váratlanul kapott
ékkövet, pedig mozgalmasan teltek
találkozásunk után az első évek. De most,
hogy újra beszélgetek veled, néha úgy érzem
magam, mint hajdan, tizenkilenc évesen
amikor megismertelek. Sorjáznak az emlékek.
2021.01.06.
Hozzászólások