A két házsor között, ahol élek, valamikor
régen, harminc éve is meglehet éppen,
gondos kezek fákat ültettek. Mára ezek
a fák hatalmasra nőttek, szélben ringó
ágaik között csodálatos madarak laknak.
Távolabb, mintsem szabad szemmel
láthatnám, két hónapja fészket kezdett
rakni két madár. Mindennapos koncert,
gyönyörűség a fülemnek daluk, most is,
hogy elállt az eső, felzengett, és egyre
énekelnek. Nem tudom, milyenek a fák,
csak azt tudom, hogy a hetedik emeletig
felérnek, nem tudom, milyen madár dalol,
csak azt érzem, hogy éneke gyógyír az én
megfáradt lelkemnek. Két zápor között
hallgatom a madarak énekét, és hálás
vagyok a Sorsnak, hogy mindez megadatott
nekem. Kicsi madaraim a fészek óvó öblében
szemem láttára cseperednek. Él, és éled a
természet, az égre nézek: éppen felettem,
lágyan, halványan bár, de kisütött a Nap!
Hozzászólások