Nos, poéta, elsiratom álmaid,
amit reggel durván szétrugdalt egy végszó,
mert hiába sűrű, erdős gondolat,
szálfa gerinceden átnyargalt a vadló.
Nem hívattál, én kitanult mérnököm,
elédbe, szólni érte magamtól jövök,
s friss Minerva szárnyait, hogy letörted,
most a felismerést is neked köszönöm.
Törött csontjai tanulságos árak,
fehér hollót, ha holt ágra reptetik,
nagy ma az, ki beéri kicsinységgel,
s a ritka madarat messzire kergeti.
Jupiter és Métisz messze, nem zokog,
s ha hallanál mégis felőlük, mérnököm,
utadból kitérni nem mindig tudunk,
s a Baglyokkal, éjjel közösen őrködünk.
Búcsúzom e tájékról, jó mérnököm,
s hogy lásd, harag, bennünk nem maradt egy sem,
meghagyjuk, amire vágysz, tiéd a trón,
miénk csak a nép, ki magaslatodhoz
ésszel föl nem ér, s talán nem is vágyik.
Hozzászólások