Filo-art
1.
Giorgio de Chirico mintha papucsban sétálgatna fura építményei között, és ügyelne a csendre, a némaságra. Arra a csendre és némaságra, melyet ő fedezett fel. Az embertelen némaságra. Arra az időszakra, melyben már nem mozognak, nem beszélnek, nem énekelnek, azaz már nem léteznek csevegő emberek. Csak a faj nyomai csapnak zajokat.
Múzeumi kifejezéssel élve; műtárgy lett az emberi világ… Széthullt, szinte szétrobbant… Levegőben repülnek a fotelok, robotok ölelkeznek sóbálvánnyá meredt szobrokkal, üresen állnak a házak, néhány magányos őrült tántorog a néma utcákon, árnyak kísértenek tereken és tornácokon… Őrjöngés-nyomokban villódzik a süketté vált csend, mert nem felel, és visszhang sincs már… Csak három pont minden mondat után… Csak az maradt, mert nincs többé vélemény, indulat, szenvedély…Minek már? Volt valaha tán? Innen már nem lehet megtudni, hiszen senki sem szólalhat meg, mert mindenhol a senki és a semmi van.
Három pont, mint végső következtetés, amit a legutolsó író pötyögtet minden mondata után, valahol, elrejtőzve, ahová nem ért el a végleg megvezetett, eldurvult ember „keze”, ahol, mint utolsó mázlista, vagy peches, még láthatja a tenger hullámainak szertelen, de mindig rendezett csapkodását az aranyló fövenyen, hallhatja szirének énekét, és, ha alaposan elmerül a jógában, akkor, netán, még felmerülhet benne az élet értelme és szépsége…
De az mindörökre megválaszolhatatlan marad, hogy vajon mi történhetett a Homo sapiens nagybecsű koponyájában, amikor – úgymond – „gondolt egyet”, és „lassan, de biztosan” megsemmisítette emberi mivoltát, őrületté változtatván életét… Semmi, még a Nap és a Hold sem tarthatta vissza, ahogy milliárdnyi szépség sem attól, hogy végezzen magával… Az egykori szentként tisztelt égitestek már csak az állatoknak és növényeknek ragyognak. Például azoknak a házi cicáknak, akik táguló pupillákkal, nyalakodva lesnek szanaszét, de nem találják azokat, akik egykoron simogatták őket. Vajon miért tűnhettek el, és hová? Miért nem volt nekik itt jó, és úgy jó, ahogyan volt? Aztán elvándorolnak, hogy egy másik hazát keressenek, ember nélkülit, simogatás és becézés nélkülit, szeretet nélkülit. Van más választásuk? Nincs. És az embernek volt? Biztosan, de ez a kérdés már nem aktuális többé… Elmúlt az emberiség, úgy, ahogy van, mintha sohase lett volna…A cicák után a kutyusoknak is vissza kell vadulniuk, újra kell kezdeni az evolúciót, ismét jön majd a sok kegyetlenkedés náluk is, hiszen enni és szaporodni kell…Születhetnek belőlük is „békeharcosok”? Vagy hagyják ezt az emberi hülyeséget, és lesz, ami lesz… Mert más nem is lehet, legfeljebb újabb három pont a mondat után… Mintha hirtelen ez az egész szép világ Chirico utcáivá vált volna…
„Logikus” volt, hogy a „Búgócsiga” után már nem jöhet más…
Emlékszem, mit is éltem át akkor… Feljegyeztem rémálmomat, ami valósággá lett…
Bevezetés a BÚGÓCSIGÁHOZ
Amit itt Önök olvasni fognak, az nem egy leányálom…
Bár néha talán még lehetnek álmaik valakiknek valahol,
bár ki tudja
Ha lányok még vannak valahol
Talán még fiúk is vannak valahol
Találkoznak és együtt álmokat szőnek
Valahol:
_________kívül a morálokon
________________kívül a gyűlölködéseken
_______________________kívül a társadalmakon
Egy ember által még el nem nevezett Helyen
_________Mindenhol csak nem ott ahol most kellene álmodni
___________________r é m á l m o k a t
Mert itt és most zakatol a Búgócsiga!
_________Zavaros bűzös zaj-takony-gázokat okádva magából
________________felkent ajkak recsegő fogsorai közül
_______________________gátlástalanul ontva a jólét-maszlagot
Szanaszét vert és vetett agyvelőknek
szakadatlanul szajkózva reklám-politikai ostobaságokat
_______________a nem-gondolkodás mámoros hulla-hegyeibe
lökve és bepörgetve
_________a minden tekintetben felvilágosított embertömegeket
Hajrá!
Nekünk az a dolgunk, hogy
__________________kirohanjuk
___________________________kileheljük
___________________________________kikergessük
Magunkból az észt, az értelmet, a lelket, a szabadságot
________________________________és mindenféle gondolatot
mert a gondolat öli a diktátor-barmokat, uszítókat,
akik persze
folyvást Félnek Tőlünk…
Csakhogy Mi már nem mindig vagyunk magunknál
Alszunk mert elaltattak
Parancsba kaptuk az öngyilkosság összes gyönyörét
a taposómalom rozsdás szögekkel kivert olaj-padlózatát
dagasztva boldogsággá
Bizony!
„Bizony, bizony egy szép napon”
Nagy úr leszek egy színpadon
S egy reggel már a nyakamon
Ott a kötél!
Kicsit szorít de semmi baj
Tovább, tovább így rendben van
Legfeljebb majd egy szép napon
Meghalok én!
De addig még itt van a nyár
Ha langyos is a napsugár
Hisz engem vár a boldogság
Valahol!
Így van ez jól szép kedvesem
Hisz nincs időm rád sohasem
„És odakünn egy régi dalt
Dúdol a szél!”
Mert így múlnak el lassacskán az évek…
„Nem segít rajt bűbáj sem virág”
„Ne kergess már tarka déli bábot”
Jó, míg kerget téged a kutyád…
Bizony!
Hajrá!
Hozzászólások