Kiss Tamás, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kiss Tamás

Kiss Tamás írásai: 45
Kiss Tamás

Via Giorgio de Chirico

10. Vándorlások… A legnagyobb kegyetlenségeknek emberarcuk van, így a „Robotok Kormányának” is, akár „hús-vér emberek” (Unamuno) alkotják, akár már csak tényleg robotok, amiknek fénylő példaképük az ember, de nem tudhatják meg soha, hogy éppen „ideájuk” miatt fogják elpusztítani egymást…

Via Giorgio de Chirico

9. Újabb kóma? Felriadtam… Fura hangulat… Egy vers, amit valaha én írtam… Érdekes… Hirtelen keresni kezdem a Dokit, de nem látok semmit, csupán újfent fehéres-sárgás-barnás foltokat… „Eltűnt!” Megszokhattam volna… Nem lep meg már semmi. Hallucináltam?

Via Giorgio de Chirico

8. Vándorlások… Álltam a szobor előtt, kezeimet összekulcsoltam, mintha imádkoznék… Pedig csak emlékeztem… Felrémlett bennem egy kamaszkori kísérletem… Egy írás, melynek címét a Syrius együttes híres dala adta: „Az ördög álarcosbálja” („Devil’s Masquerade”).

Via Giorgio de Chirico

7. Vándorlások…  „Valami fehérség mered az ég felé ott a távolban, mögötte meg piroslik valami…” – nyögtem magamban. „Azért nem semmi, amit itt át kell élnem, csoda, hogy még bírom…” Ingatag lelki állapotban hajtottam magamat tovább.

Via Giorgio de Chirico

6. Vándorlások… Ez volt az a belső monológ, ami ájultságomból felélesztett. Nem fájt semmim, nem voltam éhes, se szomjas, nem űzött semmiféle szükség… Mintha érzéstelenítettek, vagy érzéktelenítettek volna… „De nem baj – motyogtam magamban.

Via Giorgio de Chirico

5. Mintha kiszálltam volna a megszokott világból… Szögletes, merev színfoltok és kontrasztjaik lepték el a tájat, és egy térre vezettek. Fakó, koszos, okkersárga-változatok, és ugyancsak fakó sötétbarnás, földszerű, geometrikus pacák, sokszor kaotikus rendetlenségben  pásztázták át azt a világot.

Via Giorgio de Chirico

4. Egy kis séta az ember alatti világban – Mostanában egyre többször álmodtam rémes dolgokról, emberekről, thriller-szerű képek villództak át fáradt agyamon. Azt mondják, hogy ezekre a dolgokra legjobb a séta… Hosszú szép nagy séták valahol a szabadban…

Via Giorgio de Chirico

Közöny és undor… Ez lehetett etikájuk, szeretet helyett ezt sugározhatták, mint a csernobili reaktor-maradványok. Nem ismerték a bűnt, mert bűn volt minden percük. És itt, a vég végén, gép-maradványokká lettek. Az önmagukat lelküktől, tudatlanságukban tudattalanul megfosztottak végső sorsára leltem volna itt rá?

Via Giorgio de Chirico

Még nappal is rettenetes volt a tompa árnyékoltság. Az utcákon nem világítottak a lámpák. Égett krumpli-, és hullaszag keveredett a levegőben. Az emberek összevissza futkostak, sokszor feldöntötték egymást. Mintha patkányvárosban lettem volna. Labirintussá változtak az utcák.

Via Giorgio de Chirico

Giorgio de Chirico mintha papucsban sétálgatna fura építményei között, és ügyelne a csendre, a némaságra. Arra a csendre és némaságra, melyet ő fedezett fel. Az embertelen némaságra. Arra az időszakra, melyben már nem mozognak, nem beszélnek, nem énekelnek, azaz már nem léteznek csevegő emberek.

Időtlen magány

A lélek összegyűrt foltos galacsinjaiban
fakó színek játszadoznak egymással
Lehunyt pillák mögé bújva
szendereg a megrettent élet

REPÜLés

Repül a papírsárkány… Repül…
És?
Elkapja egy légáramlat: és földet ér… LEzuhan… leZUHAN
Várja a mély…

Olajfa elégia

Ezüstös pormilliárdok vibrálnak a rekkenő hőség-kékség univerzumban
Hatalmas, roskatagon erős, hullámos-fényesre csiszolt élő kandeláber-lények
Szoborcsoport-csodái

„Addig élj!”

A maszk mondja meg az embernek miféle legyen
és az ősz a fának, hogy mikor dobja le leveleit…
Az álarc dönti el, hogy mikor kell egy másikra cserélni
nem Te.

„Tekintsenek önmagukra hölgyeim és uraim!”

Aztán a „felvonásokra” és szereplőikre.
Na rajta!
Sajnos innen is látszik
hogy rossz helyre építették
„hulladékból, morzsalékból, törmelékből”



Archívum

Hirdetés