Kamaszként olvastam egy könyvet,
íróját, címét meg nem mondhatom…
de nem tudom feledni azt a képet,
mi abban bűnjelek közt, vádlón szerepelt.

Megásták saját sírjukat.
Parancsra ledobtak minden ruhát.
Az árok szélén álltak férfiak,
csont-bőr kiéhezettek,
szemben a hatalommal, rémmel,
tudva, hogy addig tart az élet,
míg megszületik egy fotó…
És akkor is, még ott is, félszegen
eltakarták kezükkel meztelen
testük utolsó férfi-titkát.
Mert nem lehet,
mert hiába parancsszó,
egy tenyérnyi hibázni fog a képről,
és megmutatja késő bámulóknak,
ki volt a kultúrember, a már félhalott,
vagy a szemükbe vigyorgó fotós.

Megosztás

Tweet