1930–1934 – A lehazudott nagy éhínség és pusztítás évei I.
A bolsevik népirtás mértéke Kazahsztánban
A sztálini hatalom megerősödésével megindult az újabb támadás a parasztság ellen, amely legnagyobb erővel az ország legjobb földterületeivel rendelkező Kubán, a Don-vidék, illetve Kazahsztán népessége ellen irányult. Kevésbé ismert tény – amelyet a legújabb kor szakirodalma tárt föl –, hogy a könyörtelen kolhozosítás, és az azt követő erőszakos betelepítés mennyi áldozattal járt ezen a területen. Két év alatt elvesztették az állatállomány 80 (!) százalékát, és kétmillió (!) nincstelenné tett kazah kényszerült elmenekülni (ez utóbbiak közül félmilliónyian Közép-Ázsiába, a többi pedig Kínába vándorolt). A bolsevik fegyveres megtorlás, illetve az éhínség, a betegség áldozata lett legkevesebb további egy- és háromnegyedmillió (!) itt lakó, amelynek egy tekintélyes része a vészesen megugró gyermekhalandóságból adódott! Ez összesen az akkori lakosság 42%-át tette ki, és ebben nemcsak kazahok, hanem az akkor ugyanitt lakó ujgurok, ukránok, üzbégek szintén beletartoztak! A bolsevik megtorlás természetesen a helyi „elitet” sem kímélte. Az aktyubinszki területről közölt adatok szerint ezekben az években a lakosságszám az 1930. előtti időszak 71%-ára (!) csökkent, és ebből a szovjet funkcionáriusok vesztesége 30%-ot tett ki! Ezen a veszteségen a sztálini elnyomó gépezet úgy próbált úrrá lenni, hogy ezt követően ide telepítette ki erőszakkal a „bűnös nemzetek” fiait, és ez a folyamat egészen 1950-ig (!) tartott! A bolsevik bűnöket az a tény is fokozta, hogy ezekről a legutóbbi időkig csak nagyon hézagos információk szivárogtak ki, sőt máig lehazudják a pusztítás mértékét, és sokan ma sem tudnak a világban arról, hogy mit jelentett ez a veszteség az ottani terület népességére vonatkozóan – mivel az „túl messze van”! Az elpusztított milliók pedig már nem tudnak beszélni!…
Az ukrajnai éhínség első fejezete, az erőszakos beszolgáltatás
A bolsevik uralom idején, annak első éveiben, még Lenin életében volt már egy nagy éhínség ezen a mezőgazdaságilag mindig termékeny területen, mégpedig 1921/22-ben. A könyörtelen és erőszakos kollektivizálás újabb, döntő hulláma 1930-ban indult meg. A központi párthatározatra életre hívott kolhozok egyik fő feladata volt: minél nagyobb százalékarányú mezőgazdasági termény beszolgáltatásának megszervezése az államnak, és ennek minden áron (!) való keresztülvitele! Ezen a téren sem ismertek a bolsevikok kíméletet: a begyűjtési hadjáratban nem számított az, hogy a föld népének és családjuknak mi marad meg ezt követően, sőt a további létük sem számított! És minél termékenyebb volt a vidék, annál nagyobb volt a bolsevik sarc mértéke!
Ennek a megvalósítása az első időben nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy minden betakarításkor előbb csendes, majd mind erőszakosabbá, véresebbé váló harc indult meg a parasztság részéről azért, hogy legalább az egyéni túlélésüket biztosító készleteket őrizzék meg maguknak. Ugyanakkor a központi és a helyi erőszakszervezeteknek pedig mindent elkövettek azért, hogy egyre könyörtelenebbé váló eszközökkel a termés minél nagyobb hányadát fölözhesse le az állam. Ez konkrétan 1930-ban például azt eredményezte, hogy Ukrajnából 30, Kubánból, Észak-Kaukázusból 38-38, Kazahsztánból pedig 33%-át vitték el az ottani learatott gabonának! Egy év múltán, 1931-ben ezek az arányok a következőkre „módosultak”: 41,5, 47, 39,5 %! És még mindig nem volt vége – 1932-re újabb 32%-kal emelték a szovjet begyűjtési tervet az 1931-es évihez képest!…
Nem csoda, hogy a bolsevik önkényuralom és a helyi népesség közötti harc ezt követően fokozottan élessé és drámaivá vált.
És jött az a vészes, véres 1932-es év!
Már akkor lehetett látni, hogy nem mindennapi megpróbáltatások várnak erre a vidékre, amikor a begyűjtési hadjárat nagyon lassan „haladt előre” a kezdetek során. Az új termés aratásával egy időben a kolhoz tagjai eldugták a termés egy részét, és nőttek, sőt mind rendszeresebbé váltak az éjszakai eltűntetések. Ez egyre inkább passzív ellenállási mozgalommá terebélyesedett, amely kölcsönös „érdekegyeztetésen” alapult a kolhoztag és a brigádvezető, a brigádvezető és a könyvelő, a könyvelő és az elnök, az elnök és a helyi párttitkár között. Ezen a központi bolsevik erőszakszervezet úgy próbált úrrá lenni, hogy „elvtársi rohambrigádokat” szerveztek a városi komszomolisták, párttagok közül, amelyek meglepetésszerűen csaptak le egyes vidékekre, hogy elvigyék az „állam jussát”. Ez helyi ostromállapotot jelentett, amelynek során egyik fél sem válogatott az eszközökben.
Nyárra már olyan jelentések futottak be a moszkvai pártközpontba, amelyek „élelmezési válsághelyzet”-et vetíttek előre az eljövendő télre vonatkozóan. Maga Vjacseszlav Molotov augusztusban írott jelentésében leszögezte: „…még olyan körzetekben is komolyan fenyeget az éhínség, ahol remek volt a termés”. „Igazi bolsevik módra” azonban mégis azt javasolta, hogy a begyűjtési tervet minden áron teljesíteni kell! Iszajev, a Kazahsztáni Népbiztosok Tanácsa elnöke ugyanekkor az ottani éhínségről, a termelés szétziláltságáról tudósította Sztálint. A „hithű sztálinistának” számító Sztanyiszlav Koszior, az ukrán KP első titkára vagy a dnyepropetrovszki kerületi pártvezető, Mihail Hatajevics levelükben még tovább menvén, azt a kérést fogalmazták meg Sztálinnak és Molotovnak, hogy csökkentsék a súlyos begyűjtési tervet. Ez utóbbi ezt írta: „Hogy a proletárállam szükségleteinek megfelelően növekedhessen a termelés a jövőben, tekintetbe kell venni a kolhoztagok minimális szükségleteit, e nélkül majd nem lesz, aki vessen, és gondoskodjon a termésről.”
A logikus, és az elmúlt korok uralkodóinak elveit tükröző álláspont természetesen nem felelt meg a bolsevik-korban. Sztálin és Molotov magukból kikelve válaszoltak: „Mélységesen helytelen, és nem bolsevik az álláspontja. Mi, bolsevikok nem sorolhatjuk a tizedik, de még a második helyre sem az állam szükségleteit, hiszen épp a párt határozatai szabták meg ezeket a szükségleteket.” Néhány nap múlva pedig kiadták az „ukázt”: fosszák meg „minden szemes terményüktől, még az ún. vetőmagtartalékuktól is” a tervüket nem teljesítő kolhozokat!
Hozzászólások