Milyen jó lenne megint kisgyermeknek lenni, reggelire tejbepapit enni, minden délután a játszótérre menni, és csak nevetni, nevetni. Jó lenne újra oviba járni, hintázni, fára mászni. Jó lenne minden ebéd után aludni, és alvás után szaladgálni. Jó lenne a lányok haját néha meghúzni, és de jó lenne megint fogócskázni, bújócskázni vagy orvososdit játszani. Olyan jó lenne megint a húsvéti nyúlban hinni, a télapónak levelet írni, sok-sok meleg kakaót inni. Szeretnék az utcán hangosan nevetni, úgy szeretnék újra olyan boldog lenni.
Viszont nem szeretnék megint házi feladatot írni, az egész osztály előtt matekból felelni, nem lenne jó a nagyoktól félni, és nem szeretnék mostani magamnak a derekáig érni. Nem lenne jó olyan kicsinek lenni, mert a spenótot mindig meg kellett enni. Nem lenne jó mindenkinek mindig szót fogadni.
Régen mindig felnőtt akartam lenni, mert azt gondoltam, egy csomó dolgot szabad majd. Például a felnőtteknek szabad sokáig fenn maradni, nem kell az ostoba iskolába járni, csak elmennek dolgozni és kész. A felnőtteknek szabad sört meg mindenféle hasonlót inni. Akkor vesznek maguknak csokit, amikor akarnak, nem kell mindig jónak lenni a felnőtteknek, mert őket senki sem szidja meg. Nekik mindent szabad. Ezt gondoltam, amikor kicsi voltam. De most, hogy lassan menthetetlenül felnőtt leszek, vagyok, sokszor újra gyerek szeretnék lenni.
Nem kellene mindent tudnom, hiszen csak egy kisgyerek lennék, ők még nem tudnak mindent. Nem kéne dolgozni mennem, azért hogy legyen pénzem, amiből kifizetem az ennivalómat, a lakásomat és bármit, ami az enyém. Egy csomó helyre ingyen bemehetnék, vagy apukám venne nekem olcsó gyerekjegyet. Nem kellene magázódnom, csak minden idősebb embernek csókolommal köszönnék, és utána olyanokat kérdeznék hogy: „néni, te mér vagy olyan ráncos, hmm?” és anyukám azt mondaná: „nem szabad!”.
Úgy szeretnék újra kisgyermek lenni, de az időben sajnos, nem lehet visszafelé menni…
Hozzászólások