Miközben a széles lépcsőn lefelé sorjázó muskátlikat nézte, azon gondolkodott, hogy is van ez a dolog a jellemmel, a neveléssel és a születéssel. Tyúk-tojás ügy, mi volt előbb. A Dódit ismerve az ügy közel sem látszik megoldódni. Homályos például, hogy kik a szülei.
Először egy tizenhét éves hívta fel a figyelmemet arra, hogy baj van. Tudtam persze, értesültem sok mindenről, de a katasztrófahírek egyre feljebb húzzák az ingerküszöbünket. Nem hallottál Greta Thurnbergről? Ülősztrájkba kezdett a stockholmi parlament előtt. Ha felnövünk, és annyi idősek leszünk, mint ti, nekünk nem lesz életterünk, mondta.
Élt egyszer Szívország szívében egy ikerpár, két lány. Mindkettő nagyon szerette az állatokat, különösen a kis bogarakat. Mikor férjhez mentek, egy időben született meg gyermekük. Mivel mindenben hasonlóan gondolkoztak, lányaiknak is ugyanazt a nevet adták: Karola lett egyik is, másik is.
Hol volt, hol nem volt, Szívország csücskében állt egy fa, melyet Szerencsefának neveztek. Ez a fa majd’ tízméteresre nőtt, s óriási lombkoronája alatt folyton állatok pihentek. Szerencsefa egy nagy rét közepét uralta, melyet Aranyrétnek neveztek gyönyörű színei miatt. A fa alatt sok-sok virág, bokor menedéket kapott. Már ezért is kedves fa volt, ám más miatt is nagyon szerették.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer Komorfalva szomszédjában egy férfiú, akit Szurka Pistának hívtak. Ez a Pista, ahogy neve is elárulja, elég nehéz természetű ember hírében állt. Nem telhetett el nap anélkül, hogy ne kötekedett volna valakivel. Sok rokona volt, de ő egyedül élt már tizenéves kora óta. Mivel folyton szurkálódott, senkinek sem volt kedve vele lakni.
– Akkor én csak úgy fogom hívni, hogy a „Gyalogló”.
– Gúnyolódik?
– Nem, ne haragudjon. Tulajdonképpen másképpen is eltölthetném ezt a mai estét. Letettem volna a szolgálatot, aztán irány Pisti, a barátom, egy helyes kiskocsma, biliárd, barátok, duma…
Egyszer volt, hol nem volt, Szívország határán, ahol csak kopár fák álldogáltak az út mentén, volt egyszer egy falu, amelyet Összevisszafalvának neveztek. Élt ebben a faluban két szomszéd, az egyiket Együgyű Pálnak, a másikat Széltoló Palkónak hívták. Mindkettőnek volt családja, gyerekeik, s becsületes földművelőkként dolgoztak nap nap után. Ám valami mégsem volt rendben a két Pál körül.
Kislánykorom legszebb estéi voltak azok, amikor ránk köszöntöttek az áramszünetes órák, s abban az időben, majd harminc éve, sűrűn megesett ilyesmi. Akkor körbeültük a kis konyhaasztalt négyen, a család, anyám meggyújtott egy-két gyertyát, s én, a legkisebb, megborzongva, sokáig pissz nélkül csak az árnyakat lestem.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
