Hetedhéthatár, Author at Hetedhéthatár • Oldal 3 a 203-ből
Szerzői archívum

Hetedhéthatár

Hetedhéthatár írásai: 3032

100 alkotó mutatkozik be az Országos Kerámiaművészeti Triennálén

Az Országos Kerámiaművészeti Triennálé nagyszabású kiállítása a kortárs magyar kerámia- és porcelánművészet új értékeit mutatja be március 9-től Pécsett, a Zsolnay Negyed m21 Galériájában.

Önkormányzati segítséggel menekül előre a pécsi Harmadik Színház

Az épület korszerűsítésével és a használatára vonatkozó megállapodás módosításával segíti a pécsi önkormányzat az ikonikus kulturális intézményt. A Harmadik Színház működése így válhat fenntarthatóbbá, ezzel a színházkedvelők örömére tovább működhet a kortárs darabokat bemutató és jelentős szakmai műhelymunkának otthont adó pécsi színház.

Új Lantos-művet avatnak Pécsett

Lantos Ferenc 1972-ben tervezett „Janus Pannonius emlékére” című alkotása 2023-ban magánadomány segítségével fizikai valójában is elkészült. A Bonyhádi Zománcgyár által kivitelezett alkotás ünnepélyes átadása március 14-én lesz.

Idén is meghirdették az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám pályázatot

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám-díjakra – tudtuk meg a március 7-én Budapesten tartott  sajtótájékoztatón.

Tavaszi sztárforgatag a Filharmóniával Pécsen

Kihagyhatatlan sztárkavalkád érkezik tavasszal Pécsre sok koncerttel és különleges zenei élményekkel!  Grammy-díjas karmester Paavo Järvi, a világ legjobb zenekarai között jegyzett Budapesti Fesztiválzenekar, Dés László, a klasszikus zene ünnepelt szopránja Baráth Emőke és a Pápai Egyházzenei Intézet Gregorián Szkólája… pár név azok közül, akik a tavasz folyamán városunkba érkeznek a Filharmónia Magyarország meghívására.

Szép Cerceruska – bemutató a Bóbitában

Az árva Cerceruska és kicsi húga egy zsarnok asszonynál dolgoznak étel és szállás fejében, de a rossz bánásmód miatt egy napon elszöknek tőle. A dühös asszony átka utoléri a menekülőket: a kisebbik lány őzikévé változik, így nincs hová menniük, egyedül maradnak az erdő közepén. Közös útjuk mégis boldog véghez vezet, pedig a bajból nem segíti őket se véletlen, se varázslat.

Nők, testőrök, vadállatok és politikusok – ma kezdődik a 14. Frankofón Filmnapok

Február 28-án kezdődik és március 10-éig tart a Francia Intézet szervezésében a 14. Frankofón Filmnapok. A programot a műfaji sokszínűség jellemzi: van benne 5 César-díjat nyert fantasztikus film, Oscar-jelölt animáció, sci-fibe hajló szerzői film, életrajzi tabló, katasztrófafilm, történelmi kalandfilm, több vígjáték, de olyan társadalmi kérdések is szóba kerülnek, mint a női egyenjogúság vagy környezetünk megbecsülése. A válogatásban szereplő 24 film közül 7 női rendező alkotása.

Kálmán-nap: hivatalos előzetes, plakát és premier előtti vetítések

Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabjához, a Kálmán-naphoz a film forgalmazója, a Budapest Film új, hivatalos előzetest és plakátot készített, melyek a filmben keserédes humorral, bravúrosan bemutatott egymás mellett való elbeszélést hangsúlyozzák. A Kálmán-nap március 14-én debütál a mozikban!

A Pécsi Harmadik Színház márciusi műsora

Zenés estek, fekete komédia, vígjátékok, gyerekelőadás, dráma – mindez a Pécsi Harmadik Színház márciusi műsorán! Különleges dalcsokorral jelentkezik nőnap előestéjén Gergely Róbert, aki a hölgyekről, s a szerelemről szóló legszebb szerzeményekkel örvendezteti meg közönségét Mr. Emanuelle című koncertjén.

Ollé Dániel: A Lány

2024. február 20-tól tekinthető meg Ollé Dániel kiállítása A Lány címmel Pécsett a Zsolnay Negyedben található Re:public projekttérben. Ollé Dániel a Pécsi Tudományegyetem ötödéves festőművész szakos hallgatója. A kiállítás anyaga egyrészt az Erasmus mobilitás program keretében a németországi Karlsruhéban, másrészt a Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program támogatási időszaka alatt készült.

Oscar- és César-jelölt filmekkel közeleg a 14. Frankofón Filmnapok

24 film és bennük a legnagyobb francia sztárok – Catherine Deneuve, Léa Seydoux, Virginie Efira, Romain Duris, Vincent Cassel, Guillaume Canet – lesznek láthatóak a Francia Intézet szervezésében február 28. és március 10. között a 14. Frankofón Filmnapokon. Jön az Oscar-jelölt Robotálmok és az Oscar- és César- jelölt Négy nővér. A közönség találkozhat a Cannes-ban debütált Salem, és a Liv S. szerelmei rendezőjével, a 9 César-díjra jelölt Az arcuk mindig előttem lesz című társadalmi dráma kapcsán pedig beszélgetés lesz a helyreállító igazságszolgáltatásról. Március 1. és 31. között 16 vidéki városban mutatnak be egy szűkebb válogatást a 14. Frankofón Filmnapok programjából.

Márián Gábor alkotása látható az idei húsvéti bélyegen

A Magyar Posta forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot. Az értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyegen és a hozzátartozó borítékon és bélyegzőn az ünnephez kapcsolódó grafikai kompozíciók láthatók Márián Gábor grafikus tervei alapján. A bélyegújdonság a Codex Értékpapírnyomda Zrt.-ben készült.

A legszebb magyar mesekönyvek egyike kerül árverésre

Sokan az egyik legszebb magyar mesekönyvnek tartják, ami egyben a magyar szecessziós könyvművészet kiemelkedő darabja is. A meseképeket a fiatal Kozma Lajos 1917-18-ban, az első világháború romániai harcterén, egészen pontosan a gyimesi szoroson túli állásokban, Tatros völgyében katonaként rajzolta kisleánya, Kozma Zsuzsika számára. A kétsoros versikék megírására pedig később Karinthy Frigyest kérték fel. A könyv első magyar kiadását Sacelláry Pál jelentette meg 1921-ben, 500 példányban, később németül is kiadták Münchenben. A különleges mesekönyv 22 eredeti rajza 1922-ben a Magyar Bibliofil Társaság nemzetközi mesekönyv- és illusztráció-kiállításán első díjat nyert.

Stohl András és Balsai Móni főszereplésével mutatja be a Centrál Színház Az ügynök halálát

2024. február 24-én mutatja be a budapesti Centrál Színház Bíró Bence friss fordításában Arthur Miller klasszikusát, Az ügynök halálát. Alföldi Róbert rendezésében a korábbi színházi hagyományokkal szemben Willy Loman egy ereje teljében lévő, középkorú apa, aki nem tudja a feladatát teljesíteni, hogy megfelelő életet teremtsen a családjának. Ám ahelyett, hogy szembenézne a hibáival, elhazudja a valóságot. A főszereplők – Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence – mellett olyan nagyszerű színészeket láthatunk az előadásban, mint Földes Eszter, Kocsis Pál, Puskás Dávid és László Zsolt.

Márciusban Kálmánék követik Ernelláékat – hamarosan mozikban Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap

2024. március 14-én a Budapest Film forgalmazásában kerül a hazai mozikba Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap. A rendező kapcsolati trilógiájának második darabja – a 2016-os Ernelláék Farkaséknál című alkotáshoz hasonlóan – színpadról került a filmvászonra. A címszerepben Hajdu Szabolcs, feleségét pedig Tóth Orsi alakítja, akit sok év után láthatunk újra filmvásznon.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS