Érzem a világot,
Egy fa kérge alatt dobban,
A patakokban csobog,
A kék égen vitorlázik,
Belülről hajt
Egy névtelen szörnyűség,
Ostoroz, s lelkemet
Örök tűzben égeti.
Egy kósza szellő,
Mécsesben az apró láng,
Ódon temetőkben a föld illata
Hova tettem, s miért oda?
Ki volt ő? S hova lettek a nevek?
Miért múlik füstté egyetlen pillanat
A hőség hordaként tombol körülöttünk.
Nyomában izzik a levegő utolsó atomja is
Ezernyi hullócsillag,
Pajkos égen suhanó kívánságok,
Könnyekkel dúlt éjszakákon
Kérlek szabadítsd fel a lelkem!
Repülni vágynék a kormos város felett
Buja, nyafogó magány,
Képzelet vágyának ölelése,
Rakoncátlan tincsek tengere,
Szemedben tündöklő kérlelés
Isteni tűz korbácsolta vágyam, hogy
Fejszémet ragadva, fejszémet a fa gyökerére tegyem.
Suttogó fenyők tövében
Néztem az estbe hajló eget.
Az eső áztatta földből
Felderengő…
Lágy fahéjlomb
Rőt tüzében fürdik a világ,
Lobban a mézsárga
Saját folyómnál horgászok
Mesékre, történetekre,
S a kristálytiszta víz alatt
Ezüstös mondák cikáznak.
Egyszerű lelkek vagyunk,
A vak sötétbe temetjük fájdalmunk,
S a ketyegő időben hangtalan
Millió könny oson lelkünkben.
Megdermedt előttem az idő,
Az ősz a télbe fagyott,
S a tavasz a nyárba olvadt,
Elvesztem a végtelenben ringatózó
Óceán smaragdzöld szemében.
Ott feküdtél mellettem,
S megcsodáltam
Lábadon alabástrom bokádat…