Megreccsenő Hold,
dió barázdáiban
karácsony-illat.
Csend árnyaiban
fürdik az avartenger –
tél érintése.
Zörrenő ablak –
diófa ágaival
beköszön az ősz.
Az ősziesen
mosolygó nyárba egyre
több kétely vegyül.
Balaton-varázs:
lehunyt szemeim alatt
hullámzik tovább.
Nyári pitypangként
szerterepülnék – kezed
fogva könnyű lesz.
Hajnali csendben
madárdal szeli át a
harmat illatát.
Csipke hegyek közt
alagút suhan – úton
fényes gondolat.
Szelíd szemében
mélyen izzó csillagok –
lágy marasztalás.
Egy varjú csőre
közé kapja elgurult
csendem – ’kár’ érte.
Csalóka napfény –
szürke felhők mögé bújt
a zsenge remény.
Fazékból szálló
gőz illatozza be az
este árnyait.
Rohanó város –
hűs pocsolya tükrében
pillanat szusszan.
Bálába rakott
törékeny gondolatok:
keresztmetszetem.
Lakásunkból egy régi bérház legfelső szintjének folyosójára látni, ahol nyüzsgő életet folytatnak a ház lakói. Általában úgy indul a napom, hogy a reggeli mellett ébredezve kibámulok az ablakon, vagy egyszerűen csak nézem, amit lehet. Betekintést nyerek öt-hat család életébe, s őszintén szólva, ha álmosan is, de már várom, hogy felbukkanjon az egy-két összejáró, sugdolózó kislányka, a részeges ifjú és a folyosón rendszeresen megpihenő felesége, aki remegő kézzel nyúl elnyűtt táskájába a következő cigarettáért, miközben a vállára rögzített néhány hónapos gyermeke hosszú haja után kapkod.
