Harmadik utazás (17. rész)
Nagyvárad
Janus Pannonius (1434-1472) humanista költőnk Váradon nevelkedett és tanult. Korán félárvaságra jutva, anyai nagybátyja, Vitéz János, váradi püspök (1445-1465) segítette. Felismerve tehetségét, Itáliába küldte tanulni. Onnan visszatérve kanonok lett Váradon, később pécsi püspök. Szép lírai verssel köszönt el szeretett városától:
Búcsú Váradtól
A végtelen mezőket hó takarja
S a zöld berekre is, hol lomb virított,
Most téli zuzmarás lepel borul rá.
A Körös szép, de jobb ha indulunk tán,
Soká tart, míg elérünk Isten úrhoz;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Folyón, mocsáron át gyerünk előre,
A mély tavak fölött is jég feszül már,
S hol imbolygó ladikján félt a gazda,
Most bátran jár-kel, hetvenkedve vágtat
S rugdossa tán a holt hullámok élét,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
A szél se hajtja úgy a fürge sajkát
(Csapkodhat hozzá még a gyors lapát is),
Ha bíboros vizén a lusta tónak
Zefir szaladgál s fölborzolja bőrét,
Mint kis szánkóm, ha jó lovak röpítik;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom én, ti lanyhán buggyanó, dús
Források is; nem terjeng kénszagú köd
Fölöttetek. Be jó is volt szemünkre
A timsós víz, mely csöndesen patakzik
S még orrunkat se bántja tiszta gőze;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Isten veled, te híres ritka könyvtár,
Hol ráakadtam annyi régi műre,
Itt szállt meg Főbusz is, hűtlen honához,
S innét a szűzi múzsák sem sietnek
Kasztáliának erdejébe vissza,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom tőletek, királyi szobrok,
A tűz sem foghatott ki rajtatok s a
Nehéz romok sem roppantottak össze,
Mikor vad lángok perzselték a várat
S a füstfelhőtől elborult az égbolt,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
S te is lovas király, rőt vértezetben,
Ki roppant bárdot markolsz harcra készen,
Kinek márvány övezte síri szobrát
Kiverte egykor gyönyörű verejték,
Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk:
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
1538. február 24-én jeles esemény színhelye Várad. Ferdinánd és Szapolyai János egymást kölcsönösen királynak ismerték el. A történelem „Váradi békeként” jegyzi a kiegyezést.
A XVII. században több nyomda működött a városban. A műveltség fejlődése a város török kézre kerülése (1660) után megtorpant. Főiskolája Debrecenbe költözött, és azt követően alakult meg a híres debreceni kollégium. A császári seregek 1692-ben szabadították fel Váradot, mely jelentős kereskedő várossá is lett: itt cserélték ki áruikat Erdély és Magyarország kereskedői. Hamarosan 4 részre szakadt a város: az olaszok lakta Várad-Olaszira és Velencére, valamint Váradra és Váraljára. Ez a városszerkezet még ma is létezik.
A XX. század elejére Nagyvárad – mert a XVII. századtól már így nevezték – rendkívül élénk kulturális központtá fejlődött: „A Körös-parti Párizs” az új magyar irodalom fellegvára lett.
Itt bontakozott ki Ady Endre költészete. Brüll Adélhoz fűződött szerelme lett ihletője a Léda-verseknek. Jelentős újságírója volt a városnak, több verseskötete itt került kiadásra. A városban született és dolgozott Szigligeti Ede (1814-1878) színműíró, Dutka Ákos hírlapíró és költő. Ebben a városban tanított 1908-1911 között Juhász Gyula.
*
Buszunkkal a Várad-Olaszi városrészben, az 1787-ben épült református templom közelében parkoltunk. (Ez a templom Tőkés László püspök úr szolgálati helye.) Sétára indultunk.
A templommal szemben, a Szabadság park szélén Lorántffy Zsuzsanna (1600-1660), I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségének szobra áll, aki kiemelkedően támogatta a váradi református főiskolát és a város kulturális életét.
„Csak egy tollvonás volt a bűne” – Szacsvay Imre szobra
Tovább sétálva, Szacsvay Imre 1907. március 15-én leleplezett szobrához értünk.(Margó Ede alkotása.) Szacsvay Imre Sályiban született 1818. november 1-jén. Nagyváradon volt ügyvéd. 1839-től Várad-Olaszi és Újváros országgyűlési képviselője. A képviselőház jegyzőjeként aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ezért a szabadságharc leverése után perbe fogták, halálra ítélték és Pesten, 1849. október 24-én kivégezték. „Csak egy tollvonás volt a bűne” – hirdeti a felirat a szobron.
A közeli gyalogoshídon átmentünk a Sebes-Körös felett. A híd közepén pár percre megálltunk, gyönyörködtünk a látképben: a folyó bal oldalán, a távolban, az 1733-ban épült barokk Szent László templom áll. Vele szemben az óratornyos eklektikus stílusú Városháza hatalmas tömbje emelkedik, mely 1903-ban készült.
A folyóparton felsétáltunk a Szent László templomig. Mennyezetének freskói a nagy király életéből vett jeleneteket ábrázolják: bárdjával vizet fakaszt a sziklából, illetve templomot építtet Váradon. (Thúry Gyula művei.)
A volt görög katolikus püspökség palotáját a város jeles építészmérnöke, ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte neobizánci stílusban. 1905-ben készült el. Ma a Megyei Könyvtár otthona. A tér túlsó oldalán az ortodox templom áll. 1790-ben építették. Bejárata feletti tornya közepén a 3 méter átmérőjű gömb lassú mozgásával a holdfázisokat mutatja. Ez a „Holdas-templom”. Ikonosztáza a legnagyobb és legdíszesebb Erdélyben. A tér sarkán a rendkívül díszes Fekete Sas palotát Komor Marcell és Jakab Dezső keleti mór elemeket is tartalmazó, szecessziós stílusban tervezte. 1909-ben készült el. 3 utcára nyíló, színes üvegtetős átjáróiban üzletek, kávéházak sorakoznak.
Hozzászólások