Negyedik utazás (1. rész)
Arad
Battonyánál a határt átlépve a gyászos emlékű városba érkeztünk. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után Haynau az aradi várban rendezte be főhadiszállását. A vár kazamatái megteltek a szabadságharc résztvevőivel. A 13 vezető tábornok is ide került. Itt mondta ki halálos ítéletüket a vésztörvényszék. A kiegyezést követő évtizedekben lassan lehetővé vált, hogy méltó emléket állítsanak a szabadságharc mártírjainak. Arad, szabad királyi város országos felhívására összegyűlt adományból pályázatot írtak ki emlékmű megalkotására.
A sok pályázó közül Huszár Adolf híres szobrász tervét fogadták el. (Jeligéje: „A haza minden előtt!” volt.) 1879-ben megkötötték a szerződést. A főalakot – Hungáriát – öntésre előkészítette, amikor 1885-ben váratlanul elhunyt.
Az Országos Képzőművészeti Társulat tanácsára Arad vezetése a Müncheni Képzőművészeti Akadémián frissen diplomázott Zala Györgyöt (1858-1937) bízta meg az emlékmű elkészítésével. A szobrászművész Huszár Adolf tervétől lényegesen eltérőt alkotott. A márványoszlop négy oldalára kb. háromszoros életnagyságú jelképes szoborcsoportokat helyezett. Elsőként a Harckészség készült el. Az 1887. évi országos tárlat legsikeresebb szobra volt. Az Ébredő szabadság, az Áldozatkészség, a Haldokló harcos és végül a főalak, Hungária követte.
1890. október 6-án az Állami Színház mögötti Piac téren leplezték le Zala György alkotását. Az ünnepségen jelen volt Munkácsy Mihály, Klapka György tábornok, Komárom várának hős védője és sok, még élő 1848-as honvéd. A hatalmas tömeg előtt a művész adta át a szoborcsoportot Salacz Gyula aradi polgármesternek. A Szabadság-szobor 35 évig a város ékessége volt. Tömegek zarándokoltak hozzá megemlékezni a hősökről és megcsodálni a művészi alkotást.
A trianoni békediktátummal Arad Romániába került. 1925. május 30-án a román kormány elrendelte – több más magyar vonatkozású művel együtt – a szoborcsoport lebontását. Sok értékes alkotás megsemmisült akkor. Zala György művét azonban sikerült megmenteni. Szétbontva egy lovardába, majd az aradi vár pincéjébe került. Később a minorita kolostor udvarában, elkerített helyen őrizték. Ott már szétbontott állapotában megtekinthető volt.
Reményik Sándor így emlékezett meg a mű eltávolításáról:
A szobor helyén
Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács, és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár,
Hogy mennyit nőtt: én nem számláltam meg,
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
S e tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
Hát ez maradt: túl szobron és időn,
Ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.
(Arad, 1929. május)
1999-ben Dávid Ibolya igazságügyi miniszter Radu Vasile román miniszterelnökkel megállapodott, hogy egy aradi román-magyar emlékparkban ismét felállítják a Szabadság szoborcsoportját. Sok ellenzője volt Romániában a tervnek. Végül sikerült megegyezni: a város központjában, a Tűzoltó téren lesz a magyar-román Megbékélés parkja, ahol az 1848-as forradalom román áldozatainak is emlékművet emelnek.
2004. április 25-én a téren ismét állt a Szabadság szoborcsoportja, több éves javítás után, eredeti szépségében. Újbóli felavatása után egy hónappal a tér még rendezetlen volt, nem készült el a másik oldalon a román áldozatok emlékműve sem. (Egy évvel később jártunk ismét ott: a teret rendezték, középen medencés szökőkút, aszfaltozott utak, padok, virágágyások és a Szabadság szoborcsoporttal szemben, a tér másik sarkában áll a római diadalkapukra hasonlító, a román áldozatoknak emléket állító hatalmas alkotás is. A szép parkban este az emlékműveket reflektorok világítják meg. Megfigyeltük: a két szoborcsoport képzeletbeli tengelye nem esik egy vonalba, hanem egymás mellett párhuzamosan halad. Nem fordulnak egymással szembe az alakok sem.)
Zala György művészi alkotásának ismertetéseként idézek a Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor által összeállított 1898-ban kiadott emlékkönyvből: „A szobor rendkívül szép. A főalak Hungária, gyönyörű amazon, sisakján Szent Margit koronája, vállán Mátyás pajzsa, bal kezében Szent István kardjára támaszkodik, jobb kezében tölgy- és babérkoszorút tart magasra s nyugodt arczczal, szent bizodalommal tekint lefelé. A sodronyos pánczélinget, gazdagon hímzett lovagruhát viselő alak, melynek sisakja alól kétágú magyaros hajfonat hull alá, rendkívül megragadó. A talapzaton négy allegorikus csoport van. Az Ébredő szabadság, nő-alak, két kezén széttépett lánczczal, a mint lelkesedve tekint a fölötte lebegő Géniuszra, ki fölsegíti a földről és égő szövétnekkel világít elébe; a Harczkészség, sisakos classikus harczos ifjú; az Áldozatkészség, nőalak, a mint diadémjét a haza oltárára teszi; a Haldokló harczos, zászlót a szívéhez szorító haldokló hős, kit égre tekintő nőalak támogat. A talapzatot koszorúként övezi a tizenhárom vértanú domborművű arczképe.”
A Himnusz eléneklése után elhelyeztük koszorúnkat az emlékmű talapzatán.
(A szerző felvétele)
Hozzászólások