„A Virágok Hajója”
1.
A Németország, Ausztria és Svájc között húzódó Bodeni-tó („Sváb tenger”) több vízegységre osztott partvonalának hossza 273 km. A Felső-tó felülete – Konstanz és Bregenz (népmeséink Bergengócia fogalmának „forrása”) között – 46 km hosszú, legszélesebb pontján pedig 14 km széles. 48 500 köbméternyi vízmennyiségével Közép-Európa legnagyobb ivóvízkészletét biztosítja, amely nemcsak a közeli városokat látja el ivóvízzel, hanem egész Dél-Németországot a Majna folyó vízgyűjtőjéig. A tavat hozzávetőleg 15 ezer évvel ezelőtt az utolsó jégkorszak hozta létre, amikor a hatalmas Rajna-gleccser vájta ki a tó medencéjét, amely még ma is helyenként eléri a 254 m mélységet. A gleccser északi peremén a moréna kőhordalékából egy hosszú dombvonulat alakult ki; pl. az Überlinger See és az Alsó-tó közötti Bodanrück, Lindau környéke és Reichenau szigete. A tó nyugati végén annak kisebb ágai, mint ujjak nyúlnak a szárazföld belsejébe. A Bodeni-tó környékének számtalan apró tava és mocsara is az olvadó gleccserből maradt hátra.
A szőlők és gyümölcsösök különösen az északi parton híresek. Innen tiszta időben gyönyörű panoráma nyílik az Alpokra. A kiváló helyi borokhoz (Müller-Thurgau, Burgundi, Rosé) halételek illenek; fehérhasú hal (Felchen), sügér (Kretzer / Egli), amely a legnépszerűbb itt; lazac, angolna, pisztráng, csuka, nagy rombuszhal stb. Az alpesi olvadások a tó vízszintjén két méternyi eltérést is okozhatnak. Döntően a Rajna vize tölti fel a medret; az óránként érkező 320 köbméternyi víz 70%-át e folyó szállítja. A másik természeti érdekesség a földfelszín görbületének köszönhető; a tó egyik végétől a másikig meglévő 46 km-es távolságon 41,5 m a görbület, így nem lehet látni a tó egyik végéből a másikat. (Innen származhat népmeséink másik fontos fogalma – az Óperenciás-tenger!) A tavat körülvevő számtalan vonzó – történelmi adottságainál fogva hangulatos – település helyett most két, egymástól néhány kilométerre húzódó, de karakterében mégis végletesen eltérő szigetre csábítom az olvasókat, illetve a közülük esetlegesen erre utazókat.
Konstanztól északkeleti irányban 5 km-re balra – Reichenauer Damm (töltés, gát) felé – vezet utunk. Természetkedvelőknek javasolt egy kis kitérő a Wollmatinger Ried (mocsár) területére, amely kizárólag szakvezetéssel látogatható. 1838 óta lehet Reichenau szigetére száraz lábbal – a nyárfákkal övezett töltésen – lehet átjutni. Először a 10. századból származó erődítmény (Schopfeln) maradványait érintjük, amely a herceg-apáté volt, majd Pirmin püspök modern szobrát pillantjuk meg – ő alapította 724-ben az apátságot a tó legnagyobb szigetén, amely 4,5 km hosszú és 1,5 km széles. A sziget hírnevét egyrészt románkori templomainak, másrészt termékeny földjeinek köszönheti; amelynek egykori zöldségtermesztését jelenleg felülmúlja a szőlészet és a halászat. A szorgalmas „Auer” (Reiche Aue annyit jelent, mint „mezőkben gazdag terület”) parasztok az enyhe éghajlatból, a termékeny talajból – háromszor arathatnak itt évente – hajtanak hasznot. Másrészt sikeresen állnak ellen a nagyméretű szállodák építésének, s őrzik meg a családias vendéglátás méreteit.
Az egykoron befolyásos sziget történetére az apátsághoz tartozó három középkori temploma utal. Az elsőre a szétszórtan települt Oberzellen találunk; ezt Szent György tiszteletére szentelték fel. A karoling oszlopos bazilika 900 körül épült, III. Hatto apátsága idején, a román toldásokat a 11. században kapta; gótikus kereszthajóját a 15. században emelték. E templom pazar falfestményeiről nevezetes, amelyek az apátság Ottó korabeli csúcsidőszakából származnak (10. század). Az apátok mellképei, kezükben a hivatalos hatalom szimbólumaképpen tartott könyvvel, a hatalmas kerek oszlopok és a széles, terjedelmesen kanyargó frízek között láthatóak. Jézus nyolc csodatétele felettük látható; a beteg gyógyulása és a halott feltámasztása. Alul a 14. századból származó falfestményen a pletykáló nők portréi…
Követve a tóparti utat, Mittelzellbe érünk, amelynek központjától – ahol az egykori városház áll – néhány percnyire északra áll a Szűz Mária és Szent Márk Székesegyház; ez Reichenau legelső – a 8. században, a kóborló Pirmin püspök által alapított – temploma és apátsága helyén áll. Neki és az őt itt követőknek jelentős befolyása volt a kor politikai, építészeti, irodalmi, festészeti és zenei fejlődésére – nem csoda, hogy a 11. században kibővítették az apátságot. Waldo apát (786-806) Padova püspöke, Itália királyának régense és Nagy Károly császár kancellárja volt. Jó hírnévhez segítette az apátság iskoláját, mint az elit oktatásának fontos intézményét; kiterjedt apátsági könyvtárat hozott létre, amelyből sajnos kevés kötet maradt ránk. Utódja, I. Hatto apát Károly császár barátja és tanácsadója, az uralkodó követe volt Konstantinápolyban egyúttal pedig Bázel püspöke. A kiemelkedő apátok közé sorolható Walahrid Strabo (838-849), aki a császári udvart gazdagította Aachenben tudósként, költőként és tanárként. Híressé vált kertészeti könyve ’de cultura hortorum’ „Hortulus” címen is ismeretes. Verses és rímes formában 24 olyan növényt ír le, amelyek ma a székesegyház közelében kialakított kis füvészkertben találhatóak. III. Hatto apát még Mainz érseke és a Birodalom főkancellárja is volt. Az apátság utolsó fénykora a 11. század végén, Berno apátsága idején volt, aki a későbbi híres tudós „Hermann a béna” tanára volt; aki a teológia, matematika, asztronómia, költészet, zene és a történelem terén egyaránt tehetséget mutatott. Az apátság jelentősége ezután rövidesen lehanyatlott; elszegényedett. 1540-től a konstanzi püspökök egyúttal Reichenau apátjai is – egészen 1757-ig, amikor a pápa feloszlatta a kolostort. Az egykori apátság épülete a székesegyház előtt 1600 után épült röviddel – jelenleg városházaként működik. A templom szerkezete a 8./11. századokra tehető; csupán a kórus és a kincstár gótikus karakterű. A nyugati kereszthajóban apátok síremlékei, egy 17. szd-i Keresztrefeszítés szoborcsoport, középen pedig Berno apát sírköve találhatóak, amely mögött a Szent Márk oltár (1477) a szent ereklyéivel, fölöttük pedig a császári karzat, ahol ezen ereklyéket eredetileg tartották. Az egykori sekrestyében kialakított kincstárban helyezték el az Oberzeller Crucifix-et, öt gótikus ereklyetartót és egy 5. századi elefántcsont szentségtartót.
Niederzellben találjuk a sziget harmadik román, társas káptalani templomát, amelyet Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szenteltek fel.
Az épületet szerkezetében 1100-ra fejezték be, egy 8. szd.-i bazilika helyén. Belsejét barokk stukkós boltozattal modernizálták a nyitott fedélszékes mennyezet helyett. Mindazonáltal a 12. szd. elejéről származó freskók kerültek elő a hajó szentélyének faláról; középen Krisztus a mandorlában körülvéve a négy Evangélista szimbólumaival és a templom két védőszentjével. Alattuk két sorban a 12 apostol és ugyanannyi ószövetségi próféta alakja látható. Mindhárom templom festői tájképbe illesztve fotózható, videózható.
Hochwart, a sziget legmagasabb pontja (43 m) kiváló panorámát biztosít.
2.
A kastély
Mindössze 7 km-re fekszik Konstanz városától a varázslatos hangulatú Mainau. A szárazföldről (Bodanrück) egy töltésen és egy hídon át jutunk be a szigetre. Egy kb. 400 éves bronz keresztre feszítés csoportot („a svédek keresztje”) pillantunk meg először, amely feltehetően a kastélytemplom mellett állt a 30 éves háború idejéig, akkor svéd katonák vitték el. Hamarosan túlságosan nehéznek találhatták, s a tó vizébe süllyesztették ott, ahol még ma is sértetlenül áll. A szigetet már a 8. században Reichenau apátsága birtokolja; 1272-ben a Német Lovagrend kapja meg adományul. A napóleoni időszakban, amikor az egyházi javakat elkonfiskálták, a sziget a Badeni Nagyhercegség része lesz 1806-ban. I. Frigyes nagyherceg 1853-ban megvásárolja a szigetet, s 1857-től haláláig (1907) nyári rezidenciaként használja. Külföldi utazásain gyűjtött tropikus fák sokaságából alakít parkot. 1932 óta Lennart Bernadotte herceg tulajdona a terület, illetve a róla elnevezett alapítványé (1974 óta). Hitvese, Sonja az alapítvány ügyvezető igazgatója. A herceg, aki a
„Virágkacsa”
svéd királyi családdal áll rokonságban a 45 hektárnyi szigetet „a virágok hajójává” varázsolta. Évről évre a szigetet mintegy 1,7 millió érdeklődő látogatja. Az alapítvány a bevételekből nem csak a helyszínt működteti, hanem tudományos célokra is költ; a Nobel-díjasok éves találkozóján túl környezetvédelemre, konzerválásra és történeti emlékek megőrzésére áldoznak.
Légifelvétel a szigetről
A szigetre lépve jobbra érdemes elindulni; itt rögtön a szélesebb közönség szórakoztatására kialakított területek vannak: játszótér, étterem, aranyhalas medence, egy kis állatok tartására szolgáló rész és egy szobor; „A vadrózsa és a rózsabokor ösvény”. (A legjobb egyedül barangolni, különösen májusban és júniusban, amikor a legdúsabb a vegetáció; ezt csupán az „olasz rózsakert” múlja felül a kastély-együttestől délre. Itt egy mesterségesen kialakított vízlépcső két oldalát ültették be szebbnél-szebben pompázó, délies hangulatot árasztó virágokkal, bokrokkal.) A kastélyt és a templomot több mint 250 évvel ezelőtt építették Giovanni Gaspare Bagnato irányításával, akit a templom kriptájában helyeztek örök nyugalomra. Itt figyelemre méltók még a stukkódíszítések és az oltárok, amelyeket Joseph Anton Feuchtmayer tervezett. A kastély oromzatán az épületet emeltető Német Lovagrend címere látható.
Innen északkeletre található a vitorláskikötő; a kastélytól odavezető úton, a „Comtureykeller” étteremben egy 1689-ben készült 25 ezer literes hordó látható. (Sándor István, Nyitra vármegyéből származó „világutazónk” az 1700-as évek végén Európa nagy részét – francia, német angol, cseh tájakat – bejárva, úti beszámolóit éppen itt – valószínűleg nem véletlenül – Mainau szigetén fejezve be, a virágoskerttel azonos értékűnek említi a kastély alatt húzódó óriási borospincét, amelynél jelentősebbet a híres francia, illetve német borvidékeken sem látott.)
A kastélytól keletre, a gyönyörűen parkosított fennsík szélén álló egykori védőtornyon túl egy erdősített részt járhatunk be keresztül-kasul jelzett ösvényeken. Különösen a panorámaútról (a mediterrán- és a Frigyes nagyherceg-teraszok között) nyílik gyönyörű kilátás dél felé. A közeli melegházakban 6000 orchidea faj – közülük 1500 vad – nyílik márciustól-májusig, amelyet aztán hónapról hónapra követnek a nárciszok, tulipánok, azaleák, havasszépék, rózsafák, dáliák stb. Ezek mellett banánfák, pálmafák, narancs, citrom és mandarinfák zöldellnek.
A több mint 200 fajta, 20 ezer dáliatő közül választják ki nyaranta a „Dáliák Királynőjét”.
A citrusfélék bemutatója – 55 fajtából áll az itteni ültetvény – Európában egyedülálló. 1996 óta szabadtéri koncerteket tartanak a parkban, amely természetesen kedvelt helyszíne esküvői fotózásoknak, de ceremóniáknak is. Németország legnagyobb lepkeházát 1996-ban nyitották meg itt, ahol 20 tropikus lepkefajt figyelhetnek meg az érdeklődők virágba borult őserdei környezetben. A szigeten legalább három órát érdemes tölteni, de akinek ideje engedi, az ne sajnálja akár egész napját sem ezzel az élménnyel gazdagítani – bármily sok látogató gyönyörködik is a parkban, mindig lehet egy hangulatunknak megfelelő, csendes zugolyt találni e varázslatos helyen.
(Megjelent: 2004. augusztusban, 2 részben)
Hozzászólások