Nyisd fel szemedet és láss! – 1.
Dr. Batthyány-Strattmann László, az első magyar boldog a XXI. században
Színes üveg Batthyány-Strattmann Lászlóról
Sorsom úgy hozta, hogy 2003. március 23-án, vasárnap délelőtt részt vehettem a Vatikánban, a Szent Péter Bazilika előtti téren azon a szertartáson, ahol dr. Batthyány-Strattmann Lászlót a boldogok sorába emelte II. János Pál pápa. Szívesen írok majd itteni személyes élményeimről, benyomásaimról is, előbb azonban bemutatnám a – nem kevés tanulsággal szolgáló – életpályát. Bevallom, számomra igen bosszantó az, hogy a „hivatalos” magyar politika miért nem képes a „szegények orvosa” személyét széles társadalmi szinten példaértékűnek felmutatni, hiszen boldoggá nem túlságosan gyakran avatódik honfitársunk. Nyilvánvaló, hogy nem követhető egy az egyben egy ilyen különleges életpálya; de László doktor példája minden ember életében kialakítható – még ha szerényebb keretek között is -, odaadást, hitet, elkötelezettséget jelenthet. S nem kell különösebben részleteznem, hogy egy egészséges lelkületű társadalomban, milyen – nem anyagi – hozománya lehet ennek.
Mielőtt röviden felvázolom a családi hátteret, hadd idézzek néhány sort az Országos Orvos-Szövetség című folyóirat 1907/5. számából:
„Sportot űzni a jótékonyságból, passzióból fogat húzni, levágni a lábat, kezelni a beteget szórakozásból, nem új dolog. Már IV. Jakab skót királyról is tudjuk, hogy kitüntette azokat a lueseseket, akik kezelésüket reá bízták, míg meg nem unta a mulatságot s tüzes bélyeggel meg nem jelezte előbbi kegyenceit. Nagy Péter orosz cárról ismeretes, hogy éppen olyan örömmel húzott fogat, mint vágott le fejeket. Többé-kevésbé burkolt szadizmusnak tekinthetjük azokat az eseteket is, mikor egyes hercegek őseik szokásától eltérően nem a csatatéren ontják a vért, hanem a műtőtermeket tisztelik meg, ami minden esetre kevésbé veszélyes a régibb szokásnál, legalább az operálóra nézve.
Képez-e az országra nézve jótéteményt a köpcsényi gróf úrnak ez a sportja? Nyilvánvalólag nem, mert felvethetjük, aki Köpcsénybe el bírt menni, az a félórányira eső pozsonyi állami kórházban is jelentkezhetett volna segítségért, olyan beteg tehát aligha akadt az ambulánsok között, a ki a gróf úr nélkül nyomorultan veszett volna el. Kára ellenben bizonyosan volt egyeseknek – a környéken lakó szegény orvosoknak, a kiknek működési teréről az a naponkinti száznál több ambuláns összeverődik. Ki fog ugyanis egy egyszerű falusi doktorhoz fordulni, ha ezt díjazni kell, amikor módja van nem részeinek, altestének vagy emlőjének bajaiban egy főúrnak ingyen felajánlott segítségét igénybe venni?
Gyanítható, hogy e „szaklap” legfeljebb néhány száz olvasóhoz jutott el, s a gróf úr sem indított személyiségi jogainak megsértéséért pert. Lássuk azonban, végig tekintve életművén, miért lesz törvényszerű az orvossá válás és a folyamatos életszentségben élés!
A Batthyány-kastély Körmenden
A Batthyány család eredetéről, kiemelkedő tagjairól csak vázlatosan lehet itt szólni; mindenki ismeri az első felelős magyar miniszterelnök tragikus sorsát: hallott Batthyány Kázmér gróf baranyai tevékenységéről ugyanabban a korban. (A hagyomány és történelmi források a XIII-XIV. század fordulóján Kővágóörshöz – Felsőörshöz – kötik a középkori családi gyökereket, illetve Polgárdihoz és Szabadbattyánhoz.)
A közvetlen családi elődök előtt utalni szükséges a magyar történelmi arisztokrácia szerepére a XIX. századvégi társadalomban. Átalakuló politikai szerepkör a parlamentarizmus és pártviszonyok között; sokszor megrendülő anyagi helyzet – egzotikus utazások, expedíciók (Afrikában és Ázsiában), felfedezések: lásd Teleki vulkán, afrikai vadászatok – szereptévesztés, szerepkeresés a jellemző.
Az évszázadok alatt szerzett családi birtokok között szerepel Németújvár, Borostyánkő, Köpcsény, egyéb Pozsony környéki birtokok, Körmend – s van erdélyi ága is a családnak.
Gróf Batthyány II. Ádám (1662-1703) dunántúli főkapitány (1685), horvát bán (1693-tól), országbíró (1700-tól), Vas vármegye főispánja az, akinek hitvese az ausztriai Strattmann család hitbizományát császári engedéllyel öröklő Eleonora Ursula Strattmann bécsi udvarhölgy (1677-1741). Fiai I. Lajos Ernő nádor és Károly (1697-1772), Mária Terézia hadvezére, II. József egyik nevelője, az első birodalmi herceg. Ezen ág elsőszülöttei öröklik az egységes Strattmann (oszthatatlan) hitbizományt, nevet és hercegi címet.
Batthyány-Strattmann László
László doktor apai és anyai részről egyaránt a Batthyány család pinkafői ágából származik. Apai nagyapja Batthyány II. József (1770, Graz – 1851, Bécs), akinek második felesége Batthyány Ernő özvegye, Tarnóczy Antónia (1781-1876) lett, egyetlen gyermekük – III. József György, László édesapja – 1836-ban született, s hatalmas vagyon mellett, a hercegi ág kihalása esetén a Strattmann hitbizomány várományosa is volt. Tarnóczy Antónia céltudatosan törekedett a vagyon növelésére.
László húga, Erzsébet időskori visszaemlékezéséből származnak az alábbi idézetek: „54 éves volt, amikor fia, a mi apánk megszületett. Pepi lett anyja bálványa… Ő maga meg imádott Pepi fia volt mindennek a központja. Pepi feltűnően szép fiatalember lett, kiváló nevelésben részesült, 9 nyelven beszélt… megjelenésével mindenkit elbűvölt.” „Ahogy fia felnőtt lett, ő keresett neki feleséget, akinek – az ő elképzelése szerint – egészségesnek, falun élőnek, egyszerűnek és szerénynek kellett lennie. Egyszer meglátogatta a Vas vármegyében, csákányi kastélyában élő rokonát, Batthyány Zsigmond grófot. A két fiatal itt találkozott.”
2.
Batthyányné Tarnóczy Gizella fiúunokákra számít, akik majd nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte növelik a Batthyány-név dicsőségét.
„Lujza, édesanyánk, festőien szép gyermek volt, fiatalabbnak látszott 16 événél. Szeme nefelejcskék, haja gesztenyeszínű, igazi fiatal szépség… Ugyanakkor szelíd, minden szegénnyel együttérző, segítette őket, ahogyan csak tudta. Nyoma sem volt benne a hiúságnak vagy büszkeségnek, szeretetre méltó, jóságos és egyszerű volt.”
József és Lujza esküvője 1861. szeptember 21-én Mariazellben – Dunakilitiben kastély várja őket; Tarnóczy Gizella vásárolta. Az első gyermek, József hamarosan meghal; az édesanya is élet-halál mezsgyéjére jut. „Ez nem a neked való asszony” – jegyzi meg fiának az anyja; menyét okolva a kisfiú haláláért.
„Aztán egymás után érkeztek a gyerekek. Franciska, aki hamarosan meghalt, aztán Ágnes, aki életben maradt, aztán ikrek, mindkettő meghalt, aztán Antónia, József – végre egy fiú, aki életben is marad! -, aztán Wilhelmina, Olga, Blanka, aztán megint egy ikerpár, akik ismét meghaltak, aztán László, majd az utolsó, Erzsébet. 14 gyermek…” – írja a testvér, Batthyány Erzsébet visszaemlékezéseiben.
Az anyós, Batthyányné Tarnóczy Gizella elégedetlen a sok lánnyal, menyét lenézi, koldusnak tartja. A gyerekek egyre ritkábban látják édesapjukat; aki ideje legnagyobb részét anyjánál, illetve saját birtokain tölti. 82 vagy 84 gyereke volt, akiknek megfelelő anyagi segítséget adott; a családi páncélszekrényben sorakoztak a gyerekek nevére kiállított betétkönyvek…
1876. augusztus 20-án meghal Tarnóczy Antónia. Fia, József veszi át a birtok irányítását. Három év múlva, az evangélikus egyház szertartása szerint feleségül veszi anyja volt társalkodónőjét, a nála jóval idősebb Kornis Antónia grófnőt, egy ősi erdélyi család elszegényedett leszármazottját. Felesége, Lujza egy napilapból értesül minderről…
Botrányos lépése miatt Batthyány József kegyvesztett lesz az udvarnál; annál nagyobb rokonszenv övezi elhagyott feleségét. Felkeresi Erzsébet királyné, a győri püspök, rendszeresen látogatják a pozsonyi mariánus ferencesek és a jezsuiták.
A hitvesét elhagyó férj vasárnaponként pozsonyi házába rendeli gyermekeit. Lujza a szomszéd szobában rejtőzik, hogy legalább a hangját hallja rajongásig szeretett férjének. 1880-ban elzarándokol Lourdesba gyógyulást és vigaszt keresni. Vese- és szívbaja rosszabbodik, Bécsben kórházba kerül; hazaszállítása után már nem tud lábraállni. Lujza halála előtt így könyörög az őt meglátogató jezsuita P. Fischernek, aki a kalksburgi kollégium tanára, ahol a két fiútestvér, József és László tanul: „Kérem, kérem hozza el nekem a férjemet! Mielőtt meghalok, szeretném neki megmondani, hogy mindent megbocsátok neki, csak egyszer szeretném még látni és drága kezét kezemben tartani…”
1882. július 14-én hunyt el. A két fiú már csak a ravatalon csókolhatja meg édesanyja kezét. A németújvári családi sírboltba temetik. 38 évet élt.
Az árván maradt nyolc gyermeket a csákányi Zsigmond nagypapa veszi magához; de apjuk sikeresen elperli őket apósától. Batthyány-Strattmann József visszatér a katolikus egyházba, második felesége 1882 augusztusában szintén katolikus lesz. A férj 1897. augusztus 24-én gyomorrákban hal meg; halálos ágyánál fia, az akkor már orvostanhallgató László áll, s enyhíti legjobb tudása szerint apja kínjait. Kornis Antónia 1917-ben halt meg.
Batthyány-Strattmann László tizenegyedik gyermekként született 1870. október 28-án, Dunakilitin. 1876-ban nagy dunai áradás sodorja veszélybe a környéket; a telet Pozsonyban töltik, majd Köpcsényben telepszenek meg. A lányokat otthon tanítják, a két fiút – József (11), Laci (9 éves) – viszont a Bécshez közeli Kalksburg jezsuita gimnáziumába küldik. 1879-1885 között járnak ide. „Nem volt mintagyerek. Egyszer kiment a tanulóteremből, s maga mögött becsapta az ajtót. A prefektus visszahívta és megparancsolta, hogy csukja be ismét, de mint gróf Batthyány. Laci kiment s még erősebben vágta be az ajtót. – Orvosi hajlamai is korán megnyilvánultak. Kiválóan értett különféle italok kotyvasztásához, amelyek következtében a ,paciensek’ ugyan nem gyógyultak meg, viszont a betegszobába kerültek valami rettegett dolgozatírás idején.” – emlékezik vissza egyik tanára P. Treml.
A nyári vakációkat Zsigmond nagypapánál töltik. 1881-ben az utolsó köpcsényi karácsony édesanyjukkal; halála után így írja le testvére, Erzsébet: „Laci hosszan állt a koporsó mellett. ,Ó, mint orvos bárcsak segíthettem volna neked, enyhítettem volna fájdalmaidat!'” Az apa óhajára a fiúk tanulmányaikat magyar nyelvű gimnáziumban folytatják, 1885 őszétől Kalocsán. László gyenge tanuló; rendszeresen javítóvizsgát kell tennie például természetrajzból; tanárát, az európai hírű jezsuita csillagászt és fizikust – akit egyébként rajongásig kedvel -, Fényi Gyulát zárja be egyszer az intézet obszervatóriumába, s csak reggel szabadítják ki. Az efféle „stiklik” nem tesznek jót magatartásjegyének. Unokatestvére, Batthyány Vilmos is itt tanul, osztálytársak: ő Nyitra leendő – s egyben utolsó – püspöke, aki év végén latinból bukik meg.
Laci zenei tehetség: zongorázik, hegedül, fuvolázik, tagja a kollégium diákzenekarának. 1889-ben utolsó gimnáziumi évét kezdi, azonban egyik prefektusával szembeni szemtelensége miatt elbocsátják Kalocsáról. Magántanulóként az ungvári katolikus főgimnáziumban érettségizik, az eddigiekhez képest jobban. József bátyja 1889-ben, 20 évesen tüdőbajban hunyt el. László immár az egyetlen fiú, őrá vár a hatalmas Batthyány-birtok és vagyon. Jogi tanulmányait nem kezdi el, az orvosi pályától apja kérlelhetetlenül elzárkózik; mezőgazdasági főiskolán (Hochschule für Bodenkultur) kell tanulnia, azonban nincsen arra vonatkozó dokumentum, hogy itt vizsgát tett volna… Érdeklődési köre meglehetősen tág: kémia, biológia, csillagászat, fizika, filozófia, festészet, értékeli a szépirodalmat, zenét…
Letölti önkéntes katonaévét – főhadnagyi rangig jut el. Leszerelése után átjárogat a bécsi egyetem filozófia előadásaira, de a bölcsészkarra ténylegesen 1893-ban iratkozik be. A filozófia mellett kémiát is tanul határozott cél nélkül; fehér hollónak számít, mint mágnás az egyetemen.
3.
1896. március 19-én, a köpcsényi Barbara Strauss egy kislánynak ad életet, akiért az apaság felelősségét az ifjú gróf Batthyány Lászlónak kell vállalnia, aki felajánlja az egyszerű szolgálólány feleségül vételét, apja azonban hallani sem akar erről.
A Batthyány család Pozsony belvárosában egy négyemeletes házat vásárol Barbara Strauss számára. A kislány, Aloysia (Lea) anyja korai halála után a pozsonyi orsolyiták hírneves intézetébe kerül; tanítónői oklevelet szerez. Élete végéig apanázst élvez a B. családtól. 1949-ben, Pozsonyban tífuszban hal meg 53 éves korában.
Batthyány László beiratkozik a bécsi egyetem orvostudományi karára 1896-ban. Egyből a II. évfolyamra veszik fel, addigi filozófiai és kémiai tanulmányaira való tekintettel. Apja halálos ágyánál sikerül kibékülnie vele; halála után (1897) örökli a hatalmas Batthyány vagyont, s lesz a hitbizomány ura. Köpcsényben él elég visszavonultan; hat nővérének testvéri vagyonrészt juttat.
Nyáron Kismagyaron, Blanka húga házában találkozik egy fiatal orosz-francia-osztrák származású udvarhölggyel, Maria Teresia Coreth grófnővel. A 23 éves grófnő és a 28 éves László egymásba szeretnek. A menyasszonynak vissza kell térnie a zágrábi udvarba, Lászlónak pedig az egyetemre; Erzsébet királyné tragikus halála miatt esküvőjüket két hónappal elhalasztják. (Az elszegényedett Coreth grófi család igen vallásos, az édesanya, Anna Pankratyeva katolizál a Stephansdomban. Mizl 20 éves koráig a Szent Szív nővérek internátusában nevelkedik. 1894-től főherceg keresztszülei segítségével Blanca főhercegnő udvarhölgye lesz Zágrábban (Agram).
1898. november 10-én a bécsi Votivkirchében (Fogadalmi templomban) esküsznek meg. László házassága egyben első nagy megtérését is jelenti. 1900. május 5-én teszi le „kielégítő” minősítéssel utolsó szigorlatát a bécsi egyetem orvosi karán.
1900 januárjából fennmaradt egy fénykép, amely a köpcsényi kastély előtt készült; aláírása: Én (Mizl), a mostohamamával és Kornis Adélával. (Feledve a múlt tragédiáját László és hitvese befogadják otthonukba nem csak Kornis Antóniát, hanem közismerten intrikus nővérét, Adélát is – megtörtént egyfajta kiengesztelődés.)
Ugyanezen időszakban a francia Riviérára utaznak (Nizza, Monte Carlo, Cannes). Valószínűleg az anyai örömök elé néző Mizl miatt teszik ezt; alig két hónappal az utolsó szigorlat után megszületik első gyermekük, Ödön (1900. július 3.). Minden gyermeküket, Anna kivételével, Batthyány Vilmos, nyitrai kanonok, később püspök kereszteli.
Köpcsényben a kastélyban, László eleinte csak fogat húz (gyerekeknek egy korona fájdalomdíj jár!), aztán mindenféle bajjal foglalkozik – híre terjed türelmének; felesége, Mizl betegnaplót vezet.
Magyarország első falun épült kórháza 24 ágyas, korszerű eszközökkel van felszerelve, dr. Ottó Fuchs lesz az asszisztense – az ápolónők keresztes nővérek.
1901. december elején születik Mária Anna, 1903. július 16-án követi őt Ludovika Ottilia (Lilike), 1904. június 23-án László érkezik – 1905. január 29-én meghal első kislányuk, Mizike agyhártyagyulladásban. Erre az időre tehető László doktor erőteljes befelé fordulása, gyakrabban járul a szentségekhez, naponta magához veszi az Eucharisztiát. Közben növekszik a köpcsényi kórház forgalma. 1903-ban a MÁV kénytelen Királyhidáról Pozsony felé egy hajnali vonatot indítani; az utasok háromnegyed része Köpcsényben száll ki.
László doktor már 1902-ben próbálkozik szemműtéttel. Naplójának száraz statisztikai adatai mellé rövid imát mellékel; kezdettől fogva imádkozó orvos, egyúttal első lépésétől kezdve „a szegények orvosa”. „Már szigorló orvos korában köpcsényi kastélyában mintaszerű ambulatoriumot rendezett be, ahol díjtalanul gyógyította a mindenfelől hozzá sereglő betegeket. Azóta pedig saját költségén nagyszerűen berendezett kórházat épített… A gépházban hatalmas gőzgépek pöfékelnek, az egész kastély vízvezetékkel és villamos világítással van ellátva; telefonhálózat…, a kastély tetején hatalmas csillagvizsgáló… Ilyen berendezést csak fővárosi klinikákon láthat az ember… Megkereshetné kenyerét mint gazdatiszt, tanár, katona, csillagász, fotográfus, nyelvmester, zongoravirtuóz és gépész. De ő csak orvos akar lenni, mert mint orvos és dúsgazdag mágnás kétszeresen segíthet a szegény szenvedő embereken.” – írja a Gyógyszerészi Hetilap az 1902. januári számában.
1904-ben a napi rendeléseken 5269 beteget fogadott, 920 sebészi beavatkozást hajtva végre. 1905-ben a 4 éves Mizike halála mellett, egy alig néhány órát élő kisfiú (Károly) születik. Ambuláns kezelés: 5442; kórházi műtét: 381, hályogműtét: 37.
Megjelennek László doktoron a túlerőltetés első jelei, ezért 1906 telét Nizzában tölti a család; 3 gyermekük mellett sógornőjük, Lilly Coreth utazik velük.
1906 telén döntés elé kerül: László doktor fájdalommal mond le a sebészetről; a szemsebészetre szakosodik. Döntését megbeszéli feleségével, aki ráveszi egy újabb nizzai pihenőre; ez 1907. január 1-től április 14-ig tart. Ezekben a hetekben írt naplójából idézünk:
„Január 4. – Kora reggel a Croix de Marbre kápolnában áldoztunk, ez volt a negyedik elsőpéntek. – Dr. Fuchs köpcsényi főorvosom azt írta, hogy az új irgalmas nővérek nagyon kedvesek, s hogy nagyon szépen sikerült a kórházi karácsonyest. – Este fél 11-kor kopogtak, s kértek, hogy menjek azonnal az idős G. H.-hoz… Az ágyban ülve találtam, nagyon nyomorultan…”
„Január 17. – 9 éves házasok vagyunk, egy szív és egy lélek… Napról napra jobban szeretjük egymást. – Az utóbbi időben Mizl azon fáradozik, hogy professzori címet kapjak. Kifejtettem neki, hogy ellene vagyok, egy fél lépést sem teszek ezért, nem akarok a földön babérokat gyűjteni.”
4.
1907. március legvégén, dél-franciaországi tartózkodásukról hazatérve László doktor az alábbi szavakat írja naplójába: „Remek érzés, új élet kezdődik.” A három hónapos nizzai tartózkodás – a gyakori szentgyónás és áldozás, az Officium parvum és a rózsafüzér egyéni és közös imája – mind erre a radikális lelki megtisztulásra készítette volna fel őket. „Nincs nagyobb boldogság, mint szívünkben a Teremtővel élni” – írta. Feleségével új emberként térnek vissza hazájukba. Nagy lendülettel és buzgalommal folytatta ismét orvosi tevékenységét, elsősorban, mint szemorvos. Érthetően a köpcsényi orvos rendhagyó személye körül felcsaptak a szakmai féltékenység hullámai. (Ebből az időszakból származnak az e cikksorozat kezdetén idézett sorok az Országos Orvos-Szövetség című folyóiratból.) Itt és most elég a „másik oldal” állásfoglalására utalni: „Emlékszem, egyszer névnapján … a munkások fáklyásmenetet szerveztek, beszédet mondtak a kastély udvarán, tűzijátékkal egybekötve. A lelkesedés csúcspontja az volt, amikor rázendítettek egy énekre, melynek refrénje így hangzott: Most szakadt le a híd, ami szétválaszt szegényt és gazdagot.” Batthyány-Strattmann László 1908. január 1-jén alapítványt tesz a köpcsényi plébánia javára, melynek haszonélvezete fejében: „köteles a mindenkori köpcsényi plébános arról gondoskodni, hogy … a köpcsényi kastélyban engedélyezett kápolnában minden nap szent mise szolgáltassék.”
1909. március 21-én születik Anna – négy éve elhunyt nővére emlékére kapta nevét. Az év orvosi statisztikája: ambuláns beteg 4855, operáció 281, hályogműtét 62, szemműtét 30. Ezen évet a következő mondattal zárja le László doktor: „Szeretem betegeimet. A beteg tanít meg arra, hogy Istent mindig jobban szeressem, mivel a betegben Istent szeretem, ezért nekem sokkal többet segít a beteg, mint én tudom segíteni őt.”
1910 végén fiú születik a családban; a kedvenc nagybácsi tiszteletére az Iván nevet kapja.
1911. június 23-án születik hetedik gyermekük, Blanka néven. Epizódok ebből az időszakból a gyermekek lelkületéről: „Ödön a templomban megcsodálja a földgömböt tartó gyermek Jézus szobrot, s mivel labdának véli, kéri, dobja oda neki! Máskor meg Ancsi üvegcseresznyét visz a Szűzanyának, de figyelmezteti: ne egye meg, nem igazi!”
A köpcsényi kastély kápolnájában László doktort felveszik a Budapesti Urak Mária Kongregációja tagjai sorába. A felvételi okiratot berámázva ágya fölött tartja, a felajánlási imát élete végéig naponta imádkozza.
1912 tavaszán születik József fia. Meghal Anna Pankratyeva-Coreth grófnő, feleségének, Mizlnek az édesanyja. László gondoskodása kiterjed a Coreth fiúkra, a legfiatalabbat, Maxot maga mellé veszi titkári teendők ellátására.
1912 februárjában magas kitüntetésben részesül: „Ő császári és Apostoli királyi Felsége folyó év febr. hó 14-én kelt legfelsőbb elhatározással Méltóságodnak a közegészségügy és közjótékonyság terén szerzett érdemei elismeréséül a Szent István-rend kiskeresztjét díjmentesen legkegyelmesebben adományozni méltóztatott.” László doktor feljegyzéseiben azonban egy szóval sem említi ezt, annál inkább egy bevezetésre kerülő családi hagyományról; karácsony előtt a szülők új szokást vezetnek be: betlehemet készítenek, s advent idején a gyerekek kis bárányként közelednek az üres jászolhoz. Előrehaladásuk aznapi jó vagy kevésbé épületes magatartásuk függvénye – hosszú éveken át eleven élmény a gyerekeknek ez.
1914 nyarán, a világháború kitörése után bevonulnak katonának a Coreth fiúk és dr. Fuchs, László doktor helyettese is. Köpcsény birtokosa felajánlására hadikórházzá vált, igazgatója László doktor lett főhadnagyi rangban; egy fiatal svéd orvos, dr. Lindholm segítette munkáját. Moson vármegye főispánjától kér ekkor valamit: „A háború első évében, amikor a köpcsényi körorvos és az ő kórházának főorvosa is hadba vonult, egy széles vidék orvos nélkül maradt, és akkor ő, mentegetőzve, hogy egyszer ő is kér valamit, adta elő kívánságát, helyettesíttetném be őt a körorvosi állásra… nem húzódozott hóban, fagyban, sárban kocsira ülni, hogy elmenjen egy szülő asszonyhoz, nem fogta be az orrát, ha alacsony, szellőzetlen, s munka verejtékszagától terhes földes szobába kellett lépnie, és úgy vizsgálta meg, úgy ápolta a legutolsó napszámost vagy beteg cigányt, mintha főherceget kezelt volna.”
Közéleti szempontból ugyanez az év nagy változást hozott. 1914-ben 87 éves korában meghal Batthyány-Strattmann Ödön herceg, a körmendi vár ura, utód nélkül – 1915. február 10-én a hercegi cím, a második név és a hatalmas vagyon örököse gróf Batthyány László lesz. „Igazán nem tehetek róla, ezt a jó Isten küldte, hogy még több jót tehessek. Köszönjük meg neki.”
Ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjai közé választja, amelynek ekkor Berzeviczy Albert az elnöke. 1915. október 4-én ikrek születnek: Ferenc és Franciska; születésük majdnem Mizl életébe kerül – egy év múlva a pozsonyi ferences templomban László doktor (József néven), Mizl, Ödön fiúk és Lilly Coreth belépnek a ferences világi rendbe. „Sajátosan ferences vonása lett az alázat és az Isten iránti hála, nemkülönben a vidám, szívbéli derű.” 1916-ban érdemeiért kitüntetik a Vörös Kereszt hadiékítményes első osztályú díszjelvényével. László doktor azonban végrendeletét fogalmazza meg 46 éves korában; családtagjai között felosztja ingó és ingatlan vagyonát, s gondoskodik a köpcsényi kórház elhunyta utáni működéséről is. 1917. május 2-án az MTA tiszteletbeli tagjává választják egyhangú szavazással. Minden tudományos értékítéletnél „többet” jelent betegeinek korlátlan hite és bizalma. Egy példa: „1917-ben Mecséren egy másfél éves kisfiúnak eltűnt (?!) az egyik szeme. Szülei nem is gondoltak arra, hogy orvoshoz menjenek. Ekkoriban hallottak a főméltóságú herceg úr csodálatos orvosi tudományáról, különösen a szemgyógyítás terén. Leicsekné elvitte kisfiát Körmendre, hol a fm. Herceg úr megvizsgálván kijelentette, hogy a kisfiúnak nincs szeme (?!), tehát nincs mit gyógyítani. A fm. Hercegné kérelmére rózsafüzért, érmecskét és imakönyvet (?) adott a fiúcska részére és egy kenőcsöt üvegpálcikával, amire vattát téve a kenőccsel naponta kenjék be az üreg széleit és 6 hónap múlva újra menjenek el hozzá. A kezelés következtében – vagy az imák hatására? – 5 hónap múlva vörös hústömeg keletkezett az üregben. Rá egy hónapra már látszott a szem fehérje (?!). A 6 hónap letelte után elmentek Körmendre, ahol a fm. Herceg úr csodálkozva látta a szem fejlődését. Szemgyulladás állt be, amit (valami) sárga porral kellett 6 hétig kezelni, s utána a gyermek teljesen visszanyerte a szemét (?!), látott és lát most is tökéletesen. A csodálatos gyógyulásért a fm. Herceg úr csak imát kért” (Kézírásos, dátum és aláírás nélküli levél)
5.
Emlékmű a körmendi kórház falán
Dr. Grósz Emil, egyetemi tanár 1917 nyarán írja le véleményét egy szombathelyi újságban a Batthyány-Strattmann „jelenségről”: „… Az egész környékről jönnek segítséget keresők. Délelőttönként naponta kb. száz beteg fordul meg a rendelőben, melyben a herceg a hercegnő segítségével gyógyít, látást ment meg, látást ad vissza. A háború alatt a kórház rögtönzött tartalékosztályokkal bővült, melyekben katonákat ápolnak. Kisgyermekotthonába pedig a munkába járó asszonyok beadják nappalra gyermekeiket, hol őket jól táplálják, megfürdetik, tisztaságra szoktatják…”
1918 őszén a történelmi események gyökeres változást okoznak Nyugat-Magyarországon, s így a Batthyány család életében is; László doktornak népes családja mellett az egészségüket rá bízottak ellátásáról is gondoskodnia kell – napi 220 ember élelmezéséért felelős, így például sertéshizlalási engedélyt kap a rajkai főszolgabírótól… Több alkalommal Bécsbe húzódnak Köpcsény fenyegetettsége miatt: „… Magyarországon javaimat elkobozták, semmi pénzünk! Kineveztem Szent Józsefet pénzügyminiszteremnek.” – írja naplójában. László doktor Bécsben az irgalmas nővérek kórházában folytatja orvosi tevékenységét. Azonban a forrongó Bécs sem tűnik biztonságosnak, a család 1919 nyarán Svájcba menekül; „Semmi pénzünk. Sajt, sajt… Ödön stoppolja harisnyáját. Pénz nincs, uzsonnára sűrített tej egy mosdótálban, quantum satis.”
„Papa azért folytatott valami orvosi tevékenységet, a páciensek meg hálából remek ennivalóval láttak el minket. A szüleink közötti összhang kellemes atmoszférát teremtett.” – emlékszik vissza Lili a naplójában.
Szeptemberben Bécsen át visszatérnek Köpcsénybe; „… az osztrákok azt mondják, nem jönnek ide, de azért, mert most megint inkább félnek a csehektől. Talán Körmendre fogunk menni, mert ott már van elég szenünk a télre, és mégsem olyan bizonytalan a csehek miatt, mint itt.” – írja szeptember 23-án Lili. A trianoni békediktátum egy területsávot leszakít Nyugat-Magyarországról, amely összekötő övezetként működne a létrejövő csehszlovák és jugoszláv állam között; egyúttal fizikailag elválasztaná Magyarországot Ausztriától – más politikai megfontolásokból azonban a szintén háborús vesztes Ausztria kapja meg Burgenland néven, amelynek Köpcsény mellett Németújvár is része lesz. A Batthyány házaspár magyarnak vallja magát, ezért közös egyetértéssel „az otthonból a hazatérést” választják.
Batthyány doktor névleges áron – 2 schillingért – átadja kórházát az osztrák államnak egy kikötéssel: ha erre jár, kezelhessen és operálhasson. A köpcsényi kastély megmarad Batthyány tulajdonban; birtokainak legnagyobb része „leszakadt” – osztrák, csehszlovák, jugoszláv és román tulajdonba ment át. A következő feladat: hogyan rendezzen be kórházat Körmenden?
1920 januárjában szervezik meg a gyógyító szolgálatot; az újrakezdő család életének erővonalai a következőképpen rajzolódnak ki: napi szentmise, szentáldozás, az első betegek jelentkezése – és a vesztett háború szülte zavaros állapotokból fakadó szorongás.
A 19 éves Ödön naplója érdekes sorokat őrzött meg ezekből a hetekből: „Ma papival átjöttem Csákányba. Egy füstölgő hadigyertya mellett írom naplómat. A falakról csupa Batthyány néz le rám, és csodálkozó arckifejezésükből látom, hogy azt gondolják, milyen modern, harciatlan utóduk van. De ha belenéznek szívembe, talán kellemes meglepetésük lesz, még folyik ereimben a Batthyány vér! … Reggel visszajöttünk Csákányból. Itt minden élet és ifjúság! A régi Batthyányak helyett a lépcsőn egy gyerekraj fogadott. Csupa kis Batthyány, akiket, hogy úgy mondjam, még vár az élet. Ki tudja, hogy ezeknek egyszer mily nehéz viszonyok között kell majd pályájukat lefutni!” Szüleikről is tanulságos gondolatokat fogalmaz meg:
„Mindegyikük érzi, hogy benne nemcsak atyánkat, hanem legjobb, legáldozatosabb, legönzetlenebb jóbarátunkat találjuk. Ha valakinek valami nehézsége van, egy szó, és ő megért, és egy szó feleletül, és mi megértjük… Hogy milyen az anyám? Az én jó édesanyám? … Amint én őt ismerem, jobban örül, hogy férjének némely tulajdonságát törekedtem leírni, mint ha saját magáról lapokat írtam volna. Hű és szerető segítőtársa apámnak mindenben. Nagyon sok dolga van a gyermekek nevelésével, a cselédséggel, a házban, a kertben, mindenütt éber szemének kell lennie, és száz meg száz oldalra osztogatni parancsait, intelmeit, dicséretét, buzdításait, vigasztalását, amelyeket mindig az alattvalók iránti szeretet sugall.”
László doktor Köpcsényt meg sem közelítő, szerény keretek között rendezi be új kórházát Körmenden, kimondottan szembetegek részére. Segítőtársa sógornője, Coreth Lilly – a ferences rendben Ágnes nővér – lett. „A körmendi vár attól kezdve, hogy a Herceg a hitbizományt átvette, valójában középület lett, nyitva mindenki számára… az ő szívében már gyakorlatilag élt a társadalombiztosító intézet.” – írta Sipos Antal körmendi erdőtanácsos.
László doktor rangjánál fogva 1892 óta tagja a felsőháznak, de egyetlenegyszer sem szólal fel – még az sem deríthető ki könnyen, hogy hányszor jelent meg. A politikai élettől való távolságtartása nem jelent közömbösséget… betegein keresztül valószínűleg jobban ismeri a magyar valóságot mágnástársainál.
1921 júniusának első napjaiban elsőszülött fia, Ödön heveny vakbélgyulladásban elhalálozik. Az apa maga fogja le szeretett fia szemét… Emlékére füzetet ad ki. „Szombat. Mivel Ödön ezen a napon – fogadalomból – nem cigarettázott, a család valamiképpen megünnepli. Mami ezen a napon nem gyújt rá, Karli meg én nem eszünk édességet.” A szülők életének, szívüknek egy darabkája átkerült Ödönnel az örökkévalóságba, ahol hitük szerint már két korábban elhunyt gyermekük, Mizike és Karli is él. Halála első évfordulóján, amint majd minden évben, a németújvári Batthyány-kripta kápolnájában az egész család szentmisén vesz részt. A gyerekek kis cédulákat dugdosnak Ödön koporsója alá, titkos kéréseikkel…
6.
Szemműtét Körmenden. Batthyány doktor és felesége, két nővérrel.
Széchenyi püspök már 1902-ben engedélyezte, hogy a köpcsényi kápolnában őrizhessék az Oltáriszentséget. A körmendi várkápolna is rendelkezik ezzel a kiváltsággal. „Hálószobája ablakából rá lehetett látni a tabernákulumra, és mondta: Bármikor tudok beszélni Jézussal, még éjjel is!” (Mária Cecília keresztes nővér)
1923-ban Itáliába utaznak három gyermekükkel. A Vatikánban kihallgatáson fogadja őket a pápa, XI. Pius. „Hány gyermeke van? – 10. – Gratulálok önnek népes családjáért. Ez annak a jele, hogy a jó Isten nagyon megbízik önben, hogy ily sok lélek őrzésével bízza meg.”
Ezüstlakodalmukat november 10-én ünneplik Batthyány Vilmos püspök áldásával. Ebben az időben kapta Őszentségétől az Aranysarkantyú rendet – az addigi 22 kitüntetett sorában első magyarként. A kortárs életrajzíró Baradlai János gyógyszerésztől köztudott az alábbi párbeszéd a Szentatya és Cesare Orsenigo pápai nuncius között: „A magyarok hiszik, hogy Batthyány herceg szent ember, én azonban biztosíthatom Szentségedet, hogy valóban az is!”
1924-ben adja ki László doktor Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz a lelki életre – című 22 oldalas könyvecskéjét: „Bár sikerülne őket nem csak testben, hanem lélekben is meggyógyítanom!”
A körmendi vár hatalmas parkja mindig nyitva áll a betegek előtt. A házaspár örül, amikor látja, hogy valamelyik gyerekük beteget vezetget. Ezt olykor maga az orvos is megteszi. Mindig a legnyomorultabbal kezdi az ambulanciát.
„A szegényeket táplálta, ruházta, álláshoz segítette őket. … Nem volt költekező. Ez abból is látszik, hogy kopott ruhában járt. … A szegény betegeknek az útiköltséget is fizette. … Nagyon egyszerű ruhát viselt. Egyszer a gyerekek nem akartak vele menni, mert rossz volt a cipője és rojtos volt a ruhája. … Naponta 300-600 pengőt adott a szegényeknek. Mikor figyelmeztettem tíz élő gyermeke érdekében a takarékosságra, azt válaszolta, hogy éppen ezek érdekében a legbiztosabb takarékba helyezi el, ahonnan Isten fizeti vissza gyermekeinek.” (Dr. Ajtay Mária)
Az 1925-ös esztendő ,elválással’ kezdődik. Coreth Lilly – Mizl húga − belép a stájerországi Pertlstein falu melletti bencés monostorba. László doktor mind emberileg, mind szakmailag értékes munkatársat veszít sógornője távozásával. Hány ezer receptet írt fel három évtizedes működése alatt, ki tudná megmondani; tény viszont az is, hogy a felírt gyógyszert és a szemüveget is ő fizette. „Kórházát kizárólag szegény betegek számára létesítette, akiket ingyen kezelt és tartott itt. Tehetős betegeket csak kivételesen fogadott, de azoktól sem kért semmi díjazást. (Más visszaemlékezések szerint a tehetős betegek honoráriumát a szegényeknek adatta. – T. G.) Közismert volt, hogy a kórházból távozó szegényeknek útiköltséget is adott.”
1926-ban még csak 56 éves, de már sok jelből az „est beálltát” sejti; gyakori gyomorfájás, láz, gégevérzés, vakbélfájdalmak, általános gyöngeség, rossz közérzet. „Orvosi titoktartás kötelezettsége mellett nekem már 1926-ban megmondta, hogy haematómiája van, s mivel apja-anyja rákban halt meg, hogy valószínűleg rákos lesz. Ezzel dolgozott négy éven át, rendületlen buzgalommal.” (Ajtay Mária nővér)
Batthyány doktor baráti köre, emberi, társadalmi kapcsolatai kiterjedtek; mindenki előtt nyitva állnak a körmendi várkastély kapui. Gyakori vendég nála egykori szomszédja, Lónyay Elemér herceg és hitvese, Stephanie főhercegnő, megyéspüspöke, a rokon Zichy és Sigray családok tagjai, bel- és külföldi professzorok
Megváltoztatja a Batthyány család jelmondatát. Címerpajzsukon a kicsinyeit saját vérével tápláló pelikán alatt a Fidelitate et fortitudine felirat általa módosított szövege áll azóta is; Fidelitate et charitate.
Tevékeny élete utolsó három esztendejének eseményeiről viszonylag részletesebben tudósítanak feljegyzései. Mizl és én, ha valami nehézség adódik, ezt mondjuk egymásnak: „Korintusi levél”, és máris tudjuk: „a szeretet mindent elvisel”.
Az állandó kórházi szolgálat közepette mindig szakít időt arra, hogy felkeresse övéit Németújvárott, a ferences templomban: „Évente kétszer meglátogatom a kriptát. Ez a látogatás egyre otthonosabb. Gondolataim, lelkem Istennél, testi közelségben Karlival, Mizikével és Ödönnel.”
1927-ben Párizsba utazik az Eucharisztikus Kongresszus gyűlésére, utána az özvegy Zita királynőt látogatja meg Lequitióban, majd – édesanyja nyomdokában – elzarándokol Lourdesba. Kalksburgi jezsuita tanára, P. Kőnig temetésén vesz részt a hercegi pár ebben az évben. A jezsuita Pierre Delattre másfél hónapot tölt Körmenden; itt álljon egyetlen utalás könyvéből. László doktor gyermekeket műtött egymás után, amelyek alatt két kamasz fia, Ferenc és Károly is jelen voltak; „Soha életemben nem felejtem el azt a buzgóságot, amellyel a kis Ferenc imádkozott, amikor megértette, hogy apja kezében van ezek élete!”
1928 karácsonyát a régi fészekben, Köpcsényben tölti a család; ez utolsó ilyen együttlétük; felesége francia nyelvű misszáléjába írja az alábbi sorokat: „Ahogyan a hályog akadálya a külső világ megismerésének, éppen így a vak hitetlen az őt körülvevő teremtett világ szerzőjének felismerésére. Csak egy lelki operáció segítheti őt…”
Az Európa-szerte ismert szemorvos egy gyermek hitével és egyszerűségével szemléli a teremtett világot, s utolsó erejét megfeszítve dolgozik.
Sofőrjének, Ferdinándnak a beszámolója: „Amikor a Herceg úr, mint orvos felismerte saját halálos betegségét – éppen indulni készültünk valahová – ezt mondta nekem: Ferdinánd, nem utazhatom el többé.”
7.
1929-ben 18 éves Blanka lánya napról-napra követi naplójában apja betegségét. Szeptember 13-án Brüsszelben írja az alábbiakat: „Rémes. Papi mindig azt állítja, hogy rákja van, pedig az igazán lehetetlen, és mindig olyan fáradt… 16-án itt meg akarjuk látogatni Zita királynét, de Mami ma egy itteni orvosnál volt, ki azt tanácsolta, hogy jobb lenne nemsokára Bécsben egy specialistához menni…”
Novemberben Mizl és László Rómába készülnek, de Bécsben orvosi tanácsra a Löw szanatóriumba költöznek. A hercegorvos 14 hónapig tartó keresztútja az emberi tűrőképesség határán mozgó gyötrelem, de a végső lelki tisztulás időszaka is. A gyerekek Köpcsénybe költöznek, hogy édesapjukhoz elérhető közelségben legyenek. „Délelőtt még Sopronban ebédeltünk. Ancsi, Karli és én, aztán egyenesen a szanatóriumba mentünk… Mihelyt Papira néztünk, már sírtunk. A 2 orvos nagyon furcsa.” − írta Blanka november 24-én. Szilveszter napján így folytatódik az írás: „Az éjjelemet Mamival és Papival töltöttem, nekem persze nagy-nagy örömet szerzett, de szegény Papi alig tudott valamit aludni nagy fájdalmaiban… Ebéd után jött megint ez a nagy megpróbáltatás, a búcsú. Az nekem a legborzasztóbb, ami csak van.”
A súlyos betegség csupán néha enged szorításából; 1930 májusának közepén annyira rosszul van László, hogy meggyónt, megáldozott és felvette az utolsó kenetet.
Löw szanatórium, Bécs, 1930
Nyáron a nagybeteg tollba mond meséket Blankának, kis rajzokkal is illusztrálva ezeket; a tizenegy történet szereplői gyermekek, virágok, csillagok és szegény, de Istenben bízó emberek. Ezek, ha áttételesen is, sok mindent elárulnak a hercegorvosról. Ami „megdöbbentő”: még ebben az állapotban is azon gondolkodik, hogy kórterme mellett rendezzenek be egy rendelőt, hogy amikor jobban van, szolgálatára állhasson szembetegeknek. Időközben a családnak más tagjai is betegségekkel küszködnek. László felesége, Mizl súlyos műtét előtt áll.
„Éjjel van, 12 óra. Szegény jó Papikám mellett alszom, és annyi fájdalma van, hogy igazán rémes lehet neki állandó gyötrő fájdalmakban lenni. Ha csak a fél fájdalmakat elvehetném, milyen szívesen és a legnagyobb örömmel halnék meg érte…” − írja Blanka. Természetes, hogy a család Karácsony napján meglátogatja a nagybeteget kórházi ágyánál. „Papinak látszólagos nagy öröme volt azon, hogy itt vannak az összes gyerekek.” A hercegorvos szanatóriumi viselkedéséről néhány szemtanú visszaemlékezése: „A kezelőorvosok kijelentették, ritkán látnak olyan beteget, akinek ily sokat és így kellett szenvednie. Minthogy nem bírta a morfiumot, a nagy fájdalmakat a maguk kegyetlenségében kellett elviselnie.”
Antónia nővér érdekes mozzanatra hívja fel a figyelmet: „Felesége igen féltékeny volt férjére. Az ápoló személyzetet távol tartotta a betegtől, csak a legszükségesebb feladataik teljesítését engedte. Férje sokat harcolt ez ellen, de mindent nagy türelemmel viselt, olyan türelemmel, amit én hősiesnek tartok.”
1931. január 11-én oly rosszul van, hogy reggel a szentmisét csak a szomszédos szobában merik kérni. Ágyáról odalát, misszáléjával követi. Egyik oldalról Mizl, másik oldalról egyik leánya tartja. Ez az utolsó szentmise, amelyen imádkozva részt tud venni.
Január 22-én, földi élete utolsó napján, reggel 5 órakor magához térve, kéri kis zsolozsmáját, és végső erőfeszítéssel végig imádkozza, aztán ismét elveszti eszméletét. Este tér magához ismét; halála előtt néhány perccel kiküldi gyermekeit; csak hitvese és László fia marad mellette. Azonban halála pillanatát érezve, a gyerekek visszasurrannak, mind ott vannak mellette, amikor szemét lehunyva békében elpihen.
Kezelőorvosa, aki teljesen hitetlen volt, halálakor letérdelt és keresztet vetett.
Beszentelése Bécsben, az Alser templomban történik, ahonnan Körmendre átszállítva, ott január 26-án újra beszentelik, hogy másnap Németújvárott a családi kriptában helyezzék örök nyugalomra. „A temetésen ott voltam. Külön vonatot indítottak. Óriási tömeg volt.” (Ajtay Mária)
„Az elhunyt azokhoz az emberekhez tartozott, akikkel Isten minden évszázadban kis számban ajándékozza meg az emberiséget.” (Dr. Louis Marenzi)
A körmendi közkórház 1934-ben ünnepelte alapításának centenáriumát; ez alkalomból herceg Batthyány-Strattmann László doktor nevét vette fel. Budapesten a Korall u. 6. szám alatt gyógyszertár nyílik az ő nevével (Baradlai János egykori bécsi gyógyszerészhallgató tulajdona).
1944 októberében Bognár Mária Margit és Kaszap István után hivatalosan megkezdődött a harmadik magyar csillagnak is szentté avatási pere.
A szeretett hitves, Mária Terézia 20 évvel élte túl férjét − 1951. március 14-én hunyt el.
A kommunista rendszer közismert viszonyai között lehetetlen volt lefolytatni a szentté avatási pert; orvosi, egészségügyi vonalon a ’70-es évek végétől jelentek meg szakmai méltatások dr. Batthyány-Strattmann László tevékenységéről.
2003 márciusában különleges élmény volt jelen lenni Rómában, a Szent Péter Bazilika előtti téren, a boldoggá avatási szertartáson. Már több alkalommal jelen lehettem ilyen alkalmakkor e téren, így tudtam, hogy 5-6, a keresztény hit gyakorlásában kimagasló személy boldoggá avatására kerül sor. Felemelő érzés volt érzékelni az 5-6 ezer jelen lévő, magyar zászlót lengető honfitársunk üdvözletét nemcsak a Bazilika előtt, hanem a közös szent misén a Santa Maria Maggiore és a falakon kívüli Szent Pál Székesegyház tereiben.
A Batthyány-Strattmann László arcképével díszített kitűzőnek nem volt túlságosan magas „piaci” értéke – egyszerűen annál a ténynél fogva, hogy a szentmisén jelen lévő 50-60 ezres tömegben – mivel az ugyanakkor boldoggá avatatott, további 4 keresztény személy mellett, mi magyarok (illetve a Burgenlandból érkezett osztrákok) voltunk túlsúlyban.
Csak kívánhatjuk azt, hogy további szentéletű honfitársaink válnak érdemessé arra, hogy – a katolikus egyház előírásai szerint – boldoggá avassák őket az elkövetkező időkben.
(Megjelent: 2004. január-áprilisban, 7 részben)
Hozzászólások