A szakmám az életem
Van olyan mosoly, amely nem egyszerűen hangulatot fejez ki, amely nem változik egész másfajta arckifejezéssé a következő pillanatban, hanem egy adott helyzettől független, a lélekből indul és a lélekig ér. Éva, Éva néni, ritkábban tanárnő megszólítással Bereczné Benkő Kónya Éva ezzel az őszinte és feltétel nélküli mosollyal közelít tanítványaihoz, környezetéhez.
– Vallom, hogy szeretetet csak az kaphat, aki feltétel nélkül adni is tud.
– Tudatosan ez vezérelte pedagógusi pályáján?
– Nem tudatosan. Ez csak sok év sok tapasztalata alapján fogalmazódott meg így bennem. Talán édesapám, aki bár a kereskedelemben, pénzügyekben volt otthon, aki elindított és mindvégig segített ezen a pályán, talán az a drága tanítónénim, az egykori kedves fiatalasszony példája és szeretete, talán az az ösztönös vonzódás, ami miatt már kisgyerekkoromban is mindig iskolásdit játszottunk, ez lehetett az útmutató és a hajtóerő.
– Ezek után szinte biztos, hogy egyenes úton haladt a pálya.
– Mindenkinek akadhatnak rögös utak, gödrök, meredek bukkanók, de szerencsére sohasem kellett letérni az útról. A Leőwey Klára Gimnáziumban érettségiztem, aztán felvettek a Tanárképző Főiskolára magyar-rajz szakra. 1968-ban diplomáztam. Tanítottam egy hónapig a Délszláv iskolában, a Mátyás Király úti általános iskolában, aztán Meszesre neveztek ki. Akkor már Uránvárosban laktunk, óriási szerencsém volt, hogy a szomszédban, az Építők Úti Általános Iskolában, a későbbi TÁSI-ban kaptam munkát. Csodaszép idők voltak, ehhez járult, hogy ekkor született meg a fiúnk, aki ma is az egyik boldogságom. Csakúgy, mint az egykori diákok szeretete, akik közül már nem egy apuka, anyuka, de ma is felismernek, rámköszönnek, elmondják örömüket, bánatukat.
– Most pedig szintén apukák, anyukák úgy köszönnek, hogy szervusz Éva, de ők tanítványok.
– Igen, a MIOK megbízásából a felnőttképzésben veszek részt, de ez sem idegen számomra, hiszen tanítottam a dolgozók általános iskolájában is. Nagyon tanulságos évek voltak. Sokan elhanyagoltak, családi problémával küszködők, akadt jó néhány link kölyök, szóval nem volt egyszerű. De örök tanulság, hogy a szeretetet valahol mindig visszakapja az ember. Hála a természetemnek, az iskolában mindig birkatürelmem volt, és van.
– Akkor hát biztosított itt is a folytonosság.
– Azzal a könnyebbséggel, hogy itt motiváltak a hallgatók. Tudják, hogy miért tanulnak, hisz megélhetést nyújtó szakmára van szükségük. Azt sem kell magyarázni, hogy a tisztességes mesterségbeli tudáshoz miért van szükség megalapozott elméleti ismeretekre.
– Közeledjünk a konkrétumokhoz! Kiket, mire tanít?
– A fodrászoknak művészettörténetet, frizuratörténetet, szakrajzot. A lakberendezőknek bútorstílus-történetet, művészettörténetet. A fonottbútor-készítőknek szakrajzot, jól jöhet még, ha térben is ábrázolni tudják, amit magukban elképzeltek, ezenkívül néprajzot. Ez különösen kedves nekem, hiszen gyermekkori élményeimet faluról, Darányból hoztam.
– A néprajzi indíttatást még értem, de a frizuratörténet, a bútorstílus valahogy nem illik bele a magyar-rajz szakos diplomába…
– Ehhez keményen hozzá kell tanulni, különféle szakirodalmakból. Dehát nekem sem árt egy kicsi turbóztatni az agyam.
– Szabadidejét mi köti le?
– A régi szerelem, a festészet. Volt szerencsém Zsámbékon részt venni egy alkotótáborban, amelyet Beng Sui, dél-koreai, világhírű akvarell művész vezetett. Később két, ott készült képemet kiállították Budapesten, a Lurdy galériában. Ez amolyan magánsiker, a többi öröm, a tanítványok szeretete.
Hozzászólások