A szakmám az életem
Pécs egyik legromantikusabb városrésze, a Tettye alján bújik meg az Ignácz utca. Közepe táján tán az itteni legszebb, kétszintes ház Suvák Györgyé. Hivatalos titulusa kőműves mester, az épület saját tervezése és két keze munkájának eredménye.
1956-ban végezte el a 8. sz. Pollack Mihály építőipari technikumot. Az akkori szokás szerint a végzősöket egy adott munkahelyre irányították, ő a BÉV elődjéhez, a Magasépítő Ipari Vállalathoz került, kőművesként dolgozott.
– Nem volt szokatlan, netán technikusi végzettségéhez méltatlan a fizikai munka?
– Egyáltalán nem. Édesapám fuvaros volt, amikor az iskola engedte, már nyolcévesen vele jártam dolgozni. Sok anyagot szállított építkezésekre, én is raktam a téglát, közben néztem az épülő házakat. Megtetszett a kőműves szakma.
– Aztán mégis íróasztal mögé került.
– Az még odébb van. Kihelyeztek Kővágószőlősre, az Urán I-es üzem építkezéséhez, ott kőműveskedtem, majd segédművezető lettem. 1958-tól két évig katonáskodtam, utána a Pécsi Építő Szövetkezetnél technikusként helyezkedtem el. Két évig ültem az íróasztal mögött, de az irodai munkát nem nekem találták ki. Elmentem művezetőnek, száz emberrel dolgoztam. Rengeteg családi házat építettünk, mi csináltuk a Ledinán az akkori KISZ-lakásokat s még sok egyebet. Utóbb építésvezető, majd főépítésvezető lettem.
– Nem lehetett könnyű ennyi emberrel, ekkora felelősséggel.
– Mindenkivel szót kellett érteni. Kivel így, kivel úgy. A becsületes munkát megköveteltem, de megértő voltam az emberi problémák iránt is. Sok volt a gond, meg kellett küzdeni az időjárással, az anyagellátás nehézségeivel, tárgyalni, egyezkedni a megrendelőkkel, de amikor az ember látja, hogy mit alkotott, az elég élményt ad a problémák leküzdéséhez.
– Mégis váltott, a maga ura akart lenni.
– Ehhez kellett egy kezdő lökés. 1970-ben kaptunk egy új főnököt. Se emberileg, se szakmailag nem tudtunk kijönni. Olyan természet voltam és vagyok, hogy mindenkinek a szemébe mondom a véleményem. Én nem üzengetek. Így aztán iparosnak mentem, tanfolyam nélkül letettem a mestervizsgát, persze ehhez tankönyvből hozzátanultam.
– Milyen volt a saját lábán állni?
– A kétkezi munka nem volt szokatlan, abban is volt gyakorlatom, hogyan kell az alkalmazottaimmal bánni. Önszántából soha senki nem vált meg a cégemtől.
– A szaktudását igyekezett átadni?
– Összesen 56 tanulóm volt, rajtuk kívül sok technikumi diák is nálam töltötte a nyári gyakorlatot.
– Nem volt ez a munka mellett megterhelő?
– Nem. Meggyőződésem, hogy aki nem szereti az embereket, nem érti meg a gyerekeket, az ne fogadjon tanulót. Mindig szigorú következetességgel követeltem, de soha olyant, amit nem lehet megcsinálni.
– Tud haragudni?
– Nem vagyok haragtartó, de három dolgot nem tudok elviselni: a hanyagságot, a lustaságot és a hazudozást.
– A jól végzett munka örömén túl voltak egyéb elismerései is?
– A különféle szintű kiváló dolgozói kitüntetéseken túl IPOSZ-díjban is részesültem, és megkaptam Pécs város önkormányzatának Millenniumi díját is.
– Senki sem mondaná, hogy nyugdíjas. Mi tartja ilyen fiatalon?
– Az örökös tenniakarás. A Pécsi Ipartestület elnöke, az építőipari szakosztály vezetője, a mestervizsga bizottság elnöke vagyok többek között. No és ki ne hagyjuk: a Pécsi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének is elnöke vagyok.
– Hobbi, kikapcsolódás?
– A galambjaim.
Hozzászólások