A szakmám az életem
Oly szeretettel és elmélyültséggel beszél a gyógymasszázsi tevékenységről Bicskeyné Horváth Mária, hogy percek alatt meggyőződésemmé válik: ez nem egyszerűen szakma, ez hivatás. Ő oktatja ugyanis a MIOK pécsi termelőiskolájában azt az évente 40-50 hallgatót, aki a gyógymasszázs tudományával – mert túlzás és elfogultság nélkül nevezhetjük annak – akarnak megismerkedni.
Ottjártamkor éppen elméleti oktatás folyik, a hallgatók nemrég érkeztek vissza a harkányi gyógyfürdőből, szakmai gyakorlatról. Az osztályteremben a falakat beborítják az anatómiai és a gyógyításhoz elengedhetetlen ismereteket illusztráló poszterek.
Mária ehhez szakmai kiegészítést fűz, megemlítve az elmélet és a gyakorlat elválaszthatatlan egységét, legyen szó a reumatológiáról, a traumatológiáról, ortopédiáról vagy idegi eredetű elváltozásokról, baleseti utókezelésekről, a mozgáskorlátozottság enyhítéséről, nyomatékosítva azt, hogy természetesen ennek igazodnia kell az orvosi kezeléshez, terápiához. A gyógymasszázs szervesen kapcsolódhat a kozmetikához, a természetgyógyászathoz, de semmiképp sem helyettesítheti a gyógyszeres kezelést.
Eközben annyi, számomra idegen kifejezést hallok, aminek jó, ha a felét értem, de a hallgatóknak ezeket tudniuk kell.
– Minden szakmának megvan a sajátos nyelvezete – mondja. – Ezt nemcsak érteni, hanem alkalmazni is kell. Ebben segítenek a kiscsoportos foglalkozások, ahol a hallgatók kiselőadásokat tartanak, az általuk kiválasztott személyen a gyakorlatban is bemutatják a kezelés módját. Ez két okból is nagyon fontos. Egyrészt szakszerűen ki tudják fejezni magukat, nemcsak az oktató, hanem a közösség kontrollja mellett végzik a gyakorlati munkát, másrészt a férfi nem a nőt – és viszont – látja a kezelendő személyben, hanem a segítségre szoruló embert.
– Ezek zömmel imitált esetek kezelései. Mégsem ugyanolyanok, mint a valódiak.
– Ez igaz ezért is várunk szeretettel mindenkit, aki gyógymasszőr kezelésére szorul.
– Ön nemcsak oktat, hanem vizsgáztat is. Mik a tapasztalatai?
– Én valamikor Budapesten, az Egészségügyi Továbbképző Intézetben vizsgáztam, ma már többek között ott is vizsgabizottsági tag vagyok. Ha a tanítványaimról beszélek, akkor örömmel mondhatom, hogy eddig még senki sem bukott meg, sőt! Tavaly volt olyan osztályom, hogy négyesnél gyengébbet senki sem kapott. Az is jóleső érzéssel tölt el, hogy az itt végzettek közül eddig mindenki talált magának munkát. Van, aki egészségügyi intézménynél helyezkedett el, van, aki önálló vállalkozásba kezdett. Sokan második szakmának választja ezt. Akad köztük asszisztens, szülésznő, csecsemős nővér, vagy szociális otthoni ápolónő.
– Van ennek a szakmának – de tán nevezhetjük hivatásnak is – valamilyen alkati feltétele, hogy az ember jól csinálja?
– Nem kell erre születni. Mindenki meg tudja tanulni a tennivalók manuális részét. Mindenképpen nagyon finom tapintásra van szükség, de ez kifejleszthető. Megfigyeltem viszont, hogy a vakok és gyengénlátók alapvető adottsága ez.
A kurzus 900 órát vesz igénybe, jelentkezhet bárki, aki kedvet érez ehhez, de a Baranya Megyei Munkaügyi Központ meghatározott esetben fizeti a tandíjat. Az oktatónő szerint jól és könnyen hasznosítható tudás ez. Nem kell hozzá más, mint jól ismerni a szakmát, kell egy masszázspad (van ennek összecsukható változata is, hogy a gyógymasszőr a beteg lakására is mehessen), kellenek különböző, a gyógyszertárakban kapható készítmények, elősegítendő a kezelés eredményességét.
– Mi adja az ön munkájában a hajtóerőt, a sikert?
– Elsősorban a kezeltek köszönete, javult életkörülményeik miatt, aztán látni azt, hogy milyen szép eredményeket érnek el a tanítványok, és az is, amikor a korábban végzettek felkeresnek elmondani sikereiket, vagy valamilyen eset kapcsán konzultációra kérnek.
– Szakmai hitvallása?
– Lehet ezt pénzért, szakértelemmel csinálni, de a segítő szándék, az emberek szeretete nélkül nem.
Hozzászólások