A szakmám az életem
Szinte a csodával határos elhivatottság. Volt olyan gyerek, akit azzal ijesztgettek, hogy ha nem tanulsz fiam, mehetsz pincérnek. Móricz István a szülők kérésére tisztességgel leérettségizett a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban, aztán belevágott nagy vágya megvalósításába. A szülők nem álltak a cél, a vágy útjába, tehát felszolgáló lett. No de ennek nagy sora van, ő így emlékezik:
– Bakócán gyerekeskedtem, ott jártam általános iskolába. Édesapám bányász volt, nem voltak anyagi gondjaink, tehát nem egy jól jövedelmező állásra vágytam. Ám a Nagy Lajos Gimnázium kollégiumának ablaka éppen a Nádorra nyílott, s én gyerekfejjel sokszor megcsodáltam azt a forgalmat, a fényt, és számomra azt a pompát, ami átszűrődött a nagy ablakon. Aztán nagykamaszként no persze, hogy a haverokkal időnként belógtunk a sörözőbe, kockáztatva az iskolai retorziót. Egy szó, mint száz, én úgy döntötten, hogy itt felszolgáló leszek.
– A szülők mit szóltak hozzá?
– Nem szóltak ellene. Szabad utat adtak a vágyaimnak.
– Mégsem volt ez akkor túl egyszerű…
– Hát nem. Akkor protekció kellett ahhoz, hogy az ember a Nádorba kerülhessen. Engem egy befolyásos, jó ismerősöm ajánlott be, de ez még csak a rajthoz volt elég. Az akkori igazgató, Bolgár András elbeszélgetett a jelentkezőkkel, aztán azt javasolta, hogy nézzünk körül más szakmák között is, utána majd még egyszer beszélgetünk. Eleinte elektroműszerész szerettem volna lenni, de akkor már meggyőződéssé vált bennem, hogy felszolgáló leszek. A második beszélgetés után valósággá vált a vágyam.
– Annyira vonzó volt ez?
– Hihetetlenül tetszett a környezet. A káprázatos csillárok, a két hatalmas gobelin, a márványasztalok, a felszolgálók csak szmokingot viselhettek, és természetesen az ehhez illő jó modort. A törzsvendégek szinte barátokká váltak, ugye ebben a riportban is használhatod a tegeződést?
– Természetesen, Pista! Ha már a vendégeknél tartunk, Milyen volt akkor – mikor is?
– 1969-ben vettek fel, 1988-ig, a Nádor bezárásáig ott dolgoztam.
– Na szóval milyen is volt a vendégkör?
– A legszínesebb volt, foglalkozásra, viselkedésre, szokásaikra nézve egyaránt. Írók, képzőművészek, ügyvédek, professzorok, tanácsi korifeusok, lókereskedők, no és az újságírók. Emlékszem, a második nagyablak mellett volt a törzshelyetek. Soroljam? Békés Sanyi, Lombosi, Miklósvári, Rab Feri, Erb Jancsi…
– Ennyi tán elég is. Jellegzetes figurák?
– Hát Tonyó bácsit nem lehet elfelejteni. Mindenkit ismert, mindenki ismerte. Hatalmas termetével ott terpeszkedett az egyik középső kerek asztalnál. Valamikor textilügynök volt, öregségére a jó ég tudja, hogy miből élt, de mindig ott ült a Nádorban, a pincérek időnként megkínálták egy tányér levessel, vagy főzelékkel, a törzsvendégek pedig küldtek neki egy-egy nagyfröccsöt. Az öreg egy kecses fejbólintással fordult oda és ez volt a sztereotip köszönete: „fogadd hálás mosolyomat!”
– Legyünk őszinték. Nem volt mindig ilyen idilli a kép. Voltak szép számmal kötekedő, rigolyás vendégek is.
– Ez természetes. De volt nekem egy nagy tanítómesterem, aki ma is fogalom a városban, és 83 évesen is kitűnő kondícióban van, Kiss Karcsi bácsi. Tőle tanultam, hogy a háklis vendéget még figyelmesebben, gondosabban, udvariasabban kell kiszolgálni, szinte megkülönböztetett szeretettel körülvenni. Egy idő után nem tud mit kezdeni a kötekedésével, a gorombaságával, egyszerűen megszelídül. Nem egy ilyen vendégem volt, aki később a legkedvesebb, legudvariasabb törzsvendégeim közé tartozott.
– No de az emberi tartás?
– Azt nem szabad feladni. Aki megalázkodik, azt meg is alázzák. Az udvariasság azonban egy másik kategória.
– 1988-ban bezárt a Nádor. Mihez kezdtél?
– Először is mélységesen elkeseredtem. Azt a 24 évet nem lehet csak úgy a talonba tenni. Aztán a Palatinusban dolgoztam 1994-ig, majd rövid ideig következett a Royal kávéház, az Aranykacsa, 1995-től dolgozom a Xavér sörözőben. Ez, úgy érzem kárpótol, visszaidézi a Nádorban töltött szép éveket.
– Amennyiben?
– A tulajdonos, Nagy Feri is Nádoros volt, és nagy érzékkel idézi fel azt a kávéházi miliőt, hangulatot. Nem véletlen, hogy nagyon sok régi törzsvendégünk rendszeresen idejár. Csak példaként: Bagi doktor, az alkotmánybíró, ha Pécsre hazalátogat, biztos, hogy felkeres minket.
– Harminchárom év gazdag tapasztalatát, Karcsi bácsi szellemi örökségét nem akarod tovább adni?
– Voltak, remélem lesznek is még tanítványaim. Az egyik fiam tanult mestersége szakács, kitűnően főz, de az ő életét most inkább az tölti ki, hogy profi kosaras a PVSK Panthersnél.
– És te mire vágysz?
– Hogy minél tovább csinálhassam ezt a szakmát, mert az én életem nagy részét ez tölti ki.
Hozzászólások