Erősen igyekeztem világra jönni! Édesanyám, a belegi állomásfőnök asszonylánya, a Budapesti Bábaképzőbe készült velem, de én ezt a Somogy megyei állomásépületet választottam szülőházamul. Nem bánom ma sem, hiszen Magyarország édes része, családunk egyik felének szűkebb pátriája.
Nem is volt gond semmivel. Értő asszonyok és a kutasi bába minden ügyességükkel segítettek anyának és lányának. Csak akkor hallgattak homlokráncolva, mikor a nevemet kérdezték a fiatalasszonytól.
– Ildikó! Ildikó lesz a kislány neve!
– Miféle név az? Melyik védőszent őrzi majd nevével a leánykát?
– Nem őrzi védőszent, hiszen mi evangélikusok vagyunk!
– Irmike! Akkor is kell védőszent! – erősködött a bába – hiszen nincs a közelben evangélikus templom se, pap se!
– A keresztelést katolikus pap is elvégezheti, akkor is, ha protestáns az újszülött! – mondta kimérten református nagyapám, a belegi állomásfőnök.
Így is történt, a kutasi katolikus pap, igaz, csak néhány nap múlva, evangélikusnak jegyzett be. A bába azonban addig is kék gyöngyöcskét kötött a kis pogány csuklóra, hogy „meg ne verhessék a gyermeket szemmel!”
Katolikus apai nagyszüleim kedvéért azonban keresztnevem: Ildikó, Mária, Etelka. Pécsi nagymamám – így szól a családi legendárium – Marikának szólított, és neheztelt érte, hogy nem hallgatok rá. Aztán, amikor kétéves lehettem, örökmozgó, korán beszélni-járni tudó kisgyerekként, édesapám azt találta rám mondani:
– Olyan túl eleven ez a kis fickó! Fickó! Ficó, Ficóka!
Szent lett a béke a családban, mindkét nagyszülőim Ficónak szólítottak, szerettem ezt a becézést!
Talán négyéves lehettem – erre már emlékszem –, egyszer sírva futottam édesanyámhoz:
– Azt mondják a gyerekek az utcában, hogy ilyen név, hogy Ildikó, nincs is!
– Ne hidd el, kislányom, a te nevedet a legnagyobb magyar költők egyike adta neked, úgy hívják, hogy Arany János.
Nem voltam kellően tájékozott névadóm nagysága felől, de ezután, ha csúfoltak, szó szerint azt válaszoltam:
– Ildikó a nevem, és ezt egy nagy magyar költő adta nekem!
Múltak az évek, az iskolában is többször csúfoltak, hogy ez nem is rendes név, egyik tanító nénimnek feltűnt ez a válasz, mert ő is a második nevemet húzta alá a naplóban. Elmondtam, hogy ezt így tanultam anyukámtól, azóta ő is Ildinek szólított. Aztán jött egy időszak, amikor rendesen kicsavart formában aggatták rám: Dikó, Kóka, Ildoló… Nem dühöngtem, belül csendesen örülgettem, hogy eredeti formájában szebb, és eltökéltem, ha kicsit megnövök, utánanézek én ennek!
Hatodikos koromban, mikor a Toldit tanultuk az iskolában, Arany János többi versét is meg akartam ismerni. Ekkor került a kezembe a sok, rejtelmes, gyönyörű balladája mellett a Buda halála című elbeszélő költeménye, amely egy hun–magyar mondakört feldolgozó trilógia első része.
És mindjárt a III. ének 3. versszakában viszontláthattam nyomtatásban a nevemet: Ildikó! Micsoda boldogság és büszkeség volt! Lám anyukám jól tudta, már akkor, mikor megszülettem! Tényleg ettől a nagy magyar költőtől kaptam a nevemet! Megszámoltam: 29 alkalommal említi néven Etele (Attila) hun király édes-szép, indulatos és nagyralátó feleségét. Háromszor ebben a formában, többször Ilda-Hilda alakban, és ötször Krimhilda néven. Ennek az idegen hangzású formának Arany János megadja a magyarázatát is a 9. énekben:
„Engemet a kígyók, rokonaim martak,
Menyasszonyi fővel mély gyászba takartak.
… Oh, mit cselekedtek dalia férjemmel,
Kit, élve, szerettem leányszerelemmel.
Vadászni kicsalták, és megölték orvul,
Ajtómhoz a testét odaveték torzul,
Kincseit örvényes Rajnába süllyeszték,
Mialatt én sírtam édes uram vesztét.”
Szigfrid elveszejtése után bátyjai kényszerítésére a kérők közül kellett mihamarabb választania, és mivel a hunok királyfiát olyan erősnek ítélte, hogy ő majd bosszút állhat ezért sereggel, hozzáment feleségül, de beleszeretett a gyengéd daliába, és szép fiú utódot szült neki: Aladárt. Aztán túl „nemesnek” ítélte a lehetőséget, hogy Gunther, Gernot és Hágen, a Rajna királyai hősként, harcban essenek el, és úgy tervezte, hogy kicsi fia, felnövekedvén, az „Isten kardjával” állhat majd kellően bosszút:
„Valamint a bűn volt, legyen az is undok,
S vesszenek árulva mind a Nibelungok!”
Innen származik tehát, a germán Kriemhild „kettéválasztásából” a név, második fele önállósult. A hun-magyar mondakört feldolgozó latin nyelvű gestákban fordul elő először így: Ildico.
A jelenlegi név-eredettan így közli létezését:
Jelentése: harc, harcos – ami az eddigiekből igazolódik is. Elemzése azonban már távolabbra mutat, nagyon XXI. századi:
„Az Ildikó név okos, jó üzleti érzékkel rendelkező, felelősségteljes személyiség kialakulását támogatja. A minőséget becsüli, és nagyon komoly, szinte semmin sem viccelődik. Ez a komolyság már fiatalon megmutatkozik, általában jóval érettebb a társainál. A család és az otthon nagyon fontos számára, a békét és biztonságot jelenti, a helyet, ahol elengedheti magát szerettei között. Ha kitűz maga elé egy célt, mindent megtesz annak érdekében, hogy azt el is érje. Becenevek: Ildi, Ildike, Ildácska, Ilda, Ildus, Ilcsi, Lidi, Ildó, Didó.”
A név az 1800-as évék végén került először kereszteléskor bejegyzésre, majd az 1930-as években gyakoribbá vált. 1990 és 2000 között az első tíz adott név között szerepelt, „divattá” vált, majd 2000 után visszaszorult az „élmezőnyből”.
Jellememben kétségtelenül vannak olyan jegyek, amelyeket az elemzésből elfogadok a magaménak, de azért én hadd köszönjem meg Arany János magyarító szellemének azt a jelenleg is érvényes megállapítást: Ildikó ebben az alakban csak a magyarban lett utónév!
Hozzászólások