Szűcs Lászlót nevezhetném a Garam vidék festőjének, de csak féligazság lenne, mert ecsetjével megörökítette az Ipoly mentét, mondhatjuk úgy is, hogy a szűkebb pátriárkáját, de festett más tájakon is. Igaz, 1935. április 5-én a Garam mentén, Zselízen született, ahonnan aztán Pozsonyba, az Iparművészeti Szakiskolába került és a grafikai szakon végzett. Mondjuk úgy, hogy az alapismeretek elsajátítása után továbblépett és egy más világban, Morvaország metropoliszában, Brünnben folytatta tanulmányait az ottani Pedagógiai Főiskola képzőművészeti tanszékén.
Onnan aztán Nyitrára, a Zoboraljára vezetett az útja, és az Optima reklámcégnél vállalt reklámtervezői munkát. Nyitra után a Lévai Járási Kultúrközpont következett, ahol a fotós, filmes, képzőművészeti szakkörök szervezésével, irányításával bízták meg. Tehát amolyan pedagógiai munkát végzett, de mellette üzleti reklámok, röplapok, plakátok tervezője volt, és kiállítások szervezése is a feladatköréhez tartozott. Ámde a hétköznapi, munkahelyi feladatok „kiszolgálása” mellett saját, művészi munkájáról sem feledkezett meg. Festette a Garam menti tájat, a természetet, az embereket és kiállításokra is elküldte munkáit. Később aztán saját, önálló kiállításai is voltak…
Szűcs László képeivel – pontosabban két festményével – a múlt század kilencvenes éveinek derekán találkoztam először. Az egyik vadászati motívumot ábrázolt, a Schubert-parkban, az Esterházy kastély előtt gyülekező, eligazításra várakozó vadászokat, vadászebekkel és hajtókkal örökített meg. A másikon lovak, szabadon legelésző és vágtázó paripák voltak. A képek a Farkas-vendéglő falát díszítették, és mondhatom, hogy alattuk jobban ízlett a sör és az ebéd…
– Ki ez a Szűcs, Szűcs László? – kérdeztem kísérőmtől és vendéglátómtól, Ábel Gábortól, a kultúrotthon és a kultúra szervezőjétől.
– Nem ismered, nem hallottál még Szűcs Laciról? Zselízi, de most Magyarországon tartózkodik, barcsi asszonyt vett feleségül. De majd, ha hazajön – gyakran jár Zselízre – bemutatom neked, igaz barátom – válaszolta Ábel Gábor…
Később aztán valóban úgy történt, az egyik alkalommal, író-olvasó találkozó volt, kezet rázhattam a művésszel, Szűcs Lászlóval. Mindezeket csupán annak okán mondtam el, hogy Szűcs László munkásságával nem sokat foglalkoztak a honi, szlovákiai magyar lapok. Pedig kiállításai voltak Zselízen, Ipolyságon, Léván, Komáromban és Dunaszerdahelyen, sőt kiállított a csehországi Mladá Boleslavban is, ahol a Skodákat gyártották és gyártják ma is. Rászolgálhatott volna a hírnévre azzal is, hogy a lévai, többször is díjazott színjátszócsoport díszleteit tervezte és készítette.
Ha már a kiállításoknál tartunk, meg kell említenünk a magyarországi tárlatokat is. Volt kiállítása Barcson, Budapesten, Szegeden és legutóbb Esztergomban – 2009 decemberében – a Babits Mihály Általános Iskola Galériájában láthatták képeit.
A legutóbbi, Zselízen bemutatott képei pasztelltechnikával készültek. Volt közöttük nyári, őszi és havas telet ábrázoló festmény, de tavaszi kikelet is. A Lépcsők télen c. festmény például Pécsett készült. Noha a halkszavú festő sok képe a szülőföldről készült, de megfestette a római diadalívet, az esős Pozsonyt, a kolozsvári utcát, a makói szökőkutat, a debreceni nagytemplomot és az esztergomi kis Duna hídját. Színei élénkek, az évszakoknak megfelelők, szemet nyugtatók és szívet-lelket melengetők.
Hozzászólások