Fontos dolognak tartom, hogy egy városnak, településnek legyenek olyan meghatározó jegyei, ha úgy tetszik, rendelkezzék olyan egyéni arculattal, ami csak ott és arra az adott helyre vonatkozik.
Kicsit leegyszerűsítve a kérdést, vannak jellegzetes épületek, parkok, karakterisztikus alakok és figurák, amik, és akik elválaszthatatlanul hozzákapcsolódnak a város mindennapos utcaképéhez.
Fiatal fiúként kerültem Pécsre. Minden új és érdekes volt. Különösképpen felkeltette a figyelmemet egy idős, hosszú, hófehér szakállú úr, aki biciklijén ülve a város különböző pontjain, de legfőképpen a piacon tűnt fel. Előtte, a kerékpár vázára szerelt ülésben egy fehér kis kutyuska foglalt helyet.
Ki is volt ő valójában? Végül is egy idősebb ismerősömtől kaptam meg a választ. Nem más, mint Sikorski Zsolnay Miklós (1888-1973), a híres porcelángyáros Zsolnay család egyik leszármazottja. Azután küzdelmes évek suhantak el felettem, és más dolgom is akadt, mint a nosztalgiázás. 1973-ban egy véletlen beszélgetésből értesültem, hogy az idős, 85 éves Sikorski bácsi elhunyt.
Azután ismét hosszú időre homályba burkolózott a történet. Szó, ami szó nem is volt nagyon tanácsos az „osztályidegenek” sorsával foglalkozni.
Édesapám nővérének a férjétől, Höfler János egykori (és utolsó) pécsi bőrgyár igazgató vegyészmérnöktől értesültem, hogy nyaranta lejárogat Pécsre, és rendben tartja a mai Pacsirta utca végében található Sikorski szőlőt.
És csodák csodájára a kis rozzant présház még a mai napig is megvan.
Na, de itt az ideje, hogy leírjam, mit sikerült az elmúlt évek alatt erről a kiváló képességű emberről megtudnom.
Az alapinformációkat elsősorban Mattyasovszky Zsolnay Miklósnétól, Gosztonyi Erzsi nénitől (és nem utolsó sorban „Az elfelejtett Zsolnayak” c. nagyszerű könyvéből) kaptam.
Sikorki Zsolnay Miklós istenáldott tehetség volt. Nagyszerűen rajzolt karikatúrákat, és kitűnő akvarell képeket festett. Pécsi komolyzenei körökben jól ismert és fontos események voltak a család kamarahangversenyei, amelyeken Sikorski Zsolnay Miklós hegedűn működött közre. Emellett kiválóan teniszezett és nagy természetjáróként tartották számon.
A Zsolnay gyárban az első világháborús frontévek után, 1918-ban kezdett el dolgozni. Fontos, felelősséggel járó beosztást kapott, ő lett a gyár műszaki igazgatója. Előtte azonban édesapjának, Sikorski Tádénak (1852-1940) akarata szerint el kellett sajátítania minden olyan elméleti és gyakorlati ismeretet, amely őt erre a fontos beosztásra felkészülté tette.
1944. novemberében az oroszok Pécsre érkezésekor testvérével, Sikorski Zsolnay Mártával (1892-1949) még együtt irányították a Zsolnay porcelángyárat. A megalakuló gyári kommunista párszervezet azonban mindent megtett, hogy a Zsolnay család helyzetét lehetetlenné tegyék.
1949. őszén – az államosítás után – közölték Sikorsi Zsolnay Miklóssal, hogy többé nem teheti be lábát a porcelángyár területére. Nyugdíjat nem kapott, mint okleveles építészmérnök nem dolgozhatott. Gyermekei továbbtanulását lehetetlenné tették. Alkalmi munkából és az értékes, családi tulajdonban maradt műtárgyak eladásával tengette a család és a maga életét.
A Vörösmarty utcai lakása mellett legtöbb idejét a Pacsirta utcai szőlőben töltötte.
Most, amikor a Zsolnay negyed épül-szépül, valakinek eszébe jut-e Sikorski Zsolnay Miklós?
Kedves Hetedhéthatár olvasók, engedjék meg, hogy most Sikorski Zsolnay Miklós emlékének ezzel a néhány kedves, Pacsirta utcai kis kerti lakról készített fényképfelvétellel adózzak.
A fotókat készítette: Trebbin Brigitta
Hozzászólások