A Kirov-gyilkosságtól a háborús bűnökig
A Kirov-gyilkosság
A Sztálin-rémuralom idején, 1934. december 1-jén egy Leonyid Nyikolajev nevű ifjúkommunista fegyveresen bejutott a Szmolnij Intézetbe, és magát Kirov államelnököt lőtte le. Mivel ezt nem tehette volna meg észrevétlenül, ma is az a vélemény, hogy ezt Sztálin szervezte meg. Már csak azért is, mert rögvest olyan rendeletet hozott, amelynek értelmében a terrorista ügyeknek minősített esetek nyomozati szakaszát drasztikusan lerövidítették, azonnal halálra ítélhették a megvádoltakat, és újult erővel folytatódott a leszámolás pártbeli ellenfeleivel, a kommunista internacionálé, a külföldi kommunista pártok itt élő vezetőivel. Különösen haragudott a leningrádi vezetésre, megvolt az ürügye például Zinovjev és Kámenyev likvidálására is, 988 párthívüket pedig Jakutföldre száműzték.
A nagy rémuralom
Az 1936–1938 közötti korszakot hívják így, amelyet a nagy koncepciós kirakatperek jellemezték, és az újjászervezett, Nyikolaj Jezsov által vezetett titkosszolgálat, az NKVD vezette az irtó hadjáratot. A vidéket ellepték a „trojkák”: a területi párt-első titkárok, ügyészek, helyi NKVD-főnökök alkotta „bíróságok” helyben futószalagon hozták a halálos ítéleteket, állították össze a deportálandók hosszú listáit.
Pártkáderek irtása
A régi bolsevik vezetők közül, Zinovjev, Kámenyev mellett Buharin, Kresztyinszkij, Pjatakov, Radek, Rikov esett áldozatul sok ezer párttársukkal együtt, Trockijt száműzték.
„Megritkították” a diplomáciai kart, a népbiztosságok kádereit, tisztviselőit.
A gyárak, üzemek vezetőinek, alkalmazottainak, munkásainak hosszú sora esett áldozatul – „hála” a már ismertetett helyi halálgyáraknak.
Nem kímélték az állami gazdaságok, kolhozok személyzetét sem.
Az itt „menedéket találó” külföldi elvtársak közül különösen a lengyel, a német pártvezetőket irtották, de mindegyik nációnak – köztük a magyarnak is – „kijutott” a pusztításból. A breszt-litovszki békekötés után sok német párttársat adtak át a náci vezetésnek!
A hadsereg parancsnokainak irtása
Az 5 marsall közül 3 (Bljuher, Jegorov, Tuhacsevszkij), a 15 hadseregparancsnok közül 13, a 9 tengernagy közül 8, az 57 hadseregparancsnok közül 50, a 186 hadosztályparancsnok közül 154, a 16 hadsereg komisszár közül 16, a 28 hadtest komisszár közül 25 lett Sztálinék áldozata. A 178 000 fős tiszti létszámból egyharmaduk volt a letartóztatottak, elítéltek, elbocsátottak száma. (A későbbi világháborús győzők közül Gorbatov, Rokosszovszkij tábornokokat a lágerekből hozták ki!)
A tudományos, művészeti élet áldozatai
Sajtóhadjáratot folytattak az értelmiség legjobbjai ellen. Egész tudományágak, egyetemek tudósi, professzori garnitúráját ritkították meg, üldözték el, állították félre. (Például Tupoljev repülőgép tervezőt, az űrprogram „atyját”, Koroljovot is letartóztatták.) Majakovszkij már korán öngyilkos lett, Gorkij halála is gyanús volt (vannak rá nyomok, hogy őt is Sztálin tétette el láb alól), Iszaak Babel, Oszip Mandelstam, Vszevolod Mejerhold is az áldozatok között volt – nagyon sok író, költő, más művész, újságíró mellett.
Az egyházüldözés folytatása
Az ortodox egyház és más vallásfelekezet üldözésének első, szörnyű korszaka Lenin és bandatársai rémuralma idején zajlott le. Lenin 1922. március 19-i, a PB-hez írott levelében jelentette ki: „…itt a pillanat, tapossuk el a legkeményebben és legkönyörtelenebbül a feketeszázas papságot, de olyan brutálisan, hogy évtizedekig megemlegesse. Így képzelem haditervünk kivitelezését: csak Kalinyin elvtárs fog nyilvánosan intézkedni. Trockij elvtárs sosem jelenhet meg a sajtóban vagy nyilvánosan…” Sok ezer pap esett áldozatul vagy tűnt el a koncentrációs táborokban, a templomokat kifosztották, a híveket is üldözték. Ezt Sztálin „tökéjre fejlesztette”: az üldözés újabb és újabb hullámát indította el, és ekkor már a templomokat, más kegyhelyeket sem kímélték. A már akkor is megritkított templomok, mecsetek száma 1936-ban 20 000 volt, 1941-re számuk már 1000-nél is kevesebb lett. A lelkipásztorok létszáma 1936-ban több mint 24 000 volt az addigi üldözések nyomán, számuk 1941 elejére 5665 főre apadt, pedig akkor már a Balti-államokat is meghódította az agresszív bolsevik birodalom.
A bolsevizmus háborús bűnei
Az áruló és becstelen Molotov-Ribbentrop paktum nyomán megkezdődött a lengyel területek közös megszállása, az ottani lakosság irtása. A katyni mészárlás hitszegő ténye, majd letagadása mellett a szláv, illetve a zsidó lakosság „kölcsönös kicserélése” azt jelentette, hogy a zsidóságra a német koncentrációs tábor, a szlávokra Szibéria „várt”! A legnagyobb bűnt azonban ekkor Sztálin és tömeggyilkos bandája saját népei ellen követte el. Egyszerűen nem hitte el, hogy Hitler megtámadhatja az országot, így amikor ez megtörtént, nem volt megfelelő haderő, amely ellenállt volna neki. Hatalmas emberveszteség lett ennek az ára! Ne csodálkozzunk hát, ha – főként a Szibériába deportált népcsoportok ottmaradt részei – eleinte felszabadítóként fogadták a német és szövetséges csapatokat. Amikor pedig megindult a területek fölszabadítása, nyomában megkezdődött a – náci után – a bolsevik felelősségre vonás is, amely szintén kegyetlen volt. A háború nagy szovjet emberveszteségei szükségessé tették a GULAG-ból történő „pótlás”-t, amely „természetesen” csak a köztörvényesekből állott. (Ők egyébként is rettegésben tartották – sőt gyilkolták is – a politikai elítélteket ott, erről Szolzsenyicin mellett a magyar Rózsás János és számos elítélttársa megemlékezett.) Ne csodálkozzunk azon, ha ezek a gyilkossággal, más erőszakos cselekménnyel, rablással elítélt volt fegyencek hasonló cselekmények sorát követték el – immár egyenruhában, közvetlenül a front elvonulása után, Európa keleti felén!
Hozzászólások